A három bajnoki ezüstérem után megnőtt az étvágy

B. A.B. A.
2006.08.21. 23:47
Címkék
A dél-zalai városban 20 évvel ezelőtt kezdte meg térhódítását a minőségi sakkszakág, amikor a főszponzor Tungsram Rt. kiemelt támogatásával gyors fejlődésnek indult. A sakkozás vidéki fellegvára lett Nagykanizsa, ahol a szakág 1991-ben sporttörténelmet írt: a tudatosan épített, erősített csapat bekerült az élvonalba, s elkezdte menetelését az OB I-ben. Az élvonalbeli szereplés kiharcolásában jeleskedő versenyzők: Kiss László, Rausz Attila, Bagonyai Attila, Krutti Valér, Rezsek Győző, Nádasi Tamás, Ragats József, Gerencsér József, Csikár Bruno, Papp Nándor, Belán István, Kassai Zoltán, Sziva Antal, Kercsmarics József, Domsa Valéria, dr. Pintér Ferenc.Az élvonalbeli csapat fokozatosan erősödött, és lépett előre, versenyzői pedig a hazai és nemzetközi versenyeken is jeleskedtek. Az első nagy sikert az 1999–2000-es bajnoki évben érték el, amikor bronzérmesek lettek Ribli Zoltán nemzetközi nagymester, szakvezető, élversenyző irányításával.. Ugyanakkor a Nyugatker Kft. csapata (a legfiatalabbak együttese) bajnokságot nyert az OB II Nyugati csoportjában és így elindulhatott az OB I B-ben.A nagycsapat hátterében jelentős utánpótlásbázis alakult ki. A korábban létrehozott kanizsai sakkiskolában mintegy százan alapoztak Kiss László, majd Bagonyai Attila vezetésével. Sorra nőttek ki a helyi tehetségek, s egyre jobb eredményeket értek el az utánpótlás-versenyeken. A saját nevelésű fiatalok országos bajnoki címekkel, eredményes Eb- és vb-szerepléssel jeleskedtek, köszönhetően a fokozott támogatásnak és az oktatásnak.A kanizsai sakkozás az elmúlt öt évben folytatta diadalútját, amelynek során három alkalommal ezüstérmesek lettek az NB I-es csapatbajnokságban – a főszponzorrá előlépő helyi önkormányzat támogatásával.A nagy-nagy bravúrok ugyan elmaradtak, ám ez sem kedvetlenítette el a vezetőket és versenyzőket, sőt, még nagyobb összefogásra serkentette a szakági elkötelezetteket, bár közben vezérveszteségek érték a csapatot.A napokban névadó főszponzorral erősített az ezüstérmes csapat, amely a 2006–2007-es bajnokságban Aquaprofit-Tungsram Sakk Klub Nagykanizsa néven indul harcba a bajnoki címért.„Az Aquaprofit Zrt. eddig is a minőség és utánpótlás elkötelezettje volt, s az önkormányzat mellett meghatározó szerepet játszott. Most az új, merész tervek még több ráfordítást igényelnek, s ebben a cég a támogatások döntő részét vállalta, hiszen a három ezüstérem mellé a bajnoki elsőség és a nemzetközi szereplés (BEK) feltételeinek megteremtését kívánja elősegíteni” – hangoztatta Nádasi Tamás, az Aquaprofit Zrt. társtulajdonosa, a Zrt. igazgatótanácsának elnöke, aki egykor élvonalbeli versenyző volt, 25 éve a városi sakkszövetség elnöke, és tagja a Magyar Sakkszövetség elnökségének is.„Nagyon örültünk a megszerzett ezüstöknek, de most megvalósulhat a nagy álom, a bajnoki arany begyűjtése – mondta Papp Nándor, a dél-zalai város ötszörös bajnoka, egykori élvonalbeli versenyző, aki évek óta csapatvezetőként segíti a minőségi sportot. – Terveink megvalósításához kiemelten hozzájárul az Aquaprofit Zrt., amely nemcsak az NB I-es csapat további erősítését, hanem az újonc NB I B-s csapat és a kanizsai utánpótlás hatékonyabb támogatását is felvállalta.”Nagykanizsán tehát nagy tervekkel vágnak neki az új bajnokságnak. A napokban átigazolt 19 éves Balogh Csaba nemzetközi nagymester, olimpikon, és a 15 éves Bérczes Dávid ifiválogatott a törzsgárda tagokkal (Flumbort, Krizsány, Faragó I., Krutti, Bánusz, Bagonyai, Horváth P., Vajda-testvérek) együtt – no meg a tervezett további átigazolásokkal – valóra válthatja a kanizsai reményeket.
Legfrissebb hírek

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
10 perce

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
24 perce

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
46 perce

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
47 perce

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól a francia élvonalban

Kézilabda
55 perce

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
1 órája

Mbappé győztes gólt szerzett, majd megsérült Zidane bemutatkozó mérkőzésén

Minden más foci
1 órája

Pátkai Máté: A saját szögletzászlónknál elvégzett bedobásnál is Szoboszlai Dominikot kerestük

Magyar válogatott
1 órája