Segítséget kértek a sportiskolák

2006.09.15. 00:55
Címkék
A Sportiskolák Országos Szövetségének (SIOSZ) mind a tizenhat tagszervezete képviseltette magát azon a debreceni összejövetelen, amelyen a SIOSZ ismertette Elbert Gábor sport szakállamtitkárral a szervezet problémáit, egyúttal segítségét kérte a változtatáshoz.
Magyarországon a sportiskolai rendszer 43 éves múltra tekint vissza, és ahogy a SIOSZ elnöke, a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola igazgatója, Suba László a szerdai, debreceni sajtótájékoztatón fogalmazott, a nehézségek ellenére mindig nevelték a tehetségeket, szállították az eredményeket.Suba szerint mostanra azonban a sportiskolák sanyarú helyzetbe kerültek, sőt válságban vannak. Az ebből kivezető utat és a tennivalókat egy ötpontos megvalósíthatósági tervben foglalták össze, ezt átnyújtották Elbert Gábornak, s arra kérték, próbálja meg visszaállíttatni a sportiskolák megfelelő jogi hátterét és vizsgáltassa felül a jelenlegi pénzügyi, támogatási rendszerét.A szakállamtitkár miután átvette a dokumentumot, arra kérte a civil szervezet tagjait, a megoldásra váró feladatokat konkrétabban fejtsék ki az állami sportirányításnak.Magyarországon a sportiskolák működési költségének mintegy 12 százaléka állami, 24 pedig önkormányzati támogatásból származik, a többi részt szponzorok, mecénások segítségével teremtik elő.
Legfrissebb hírek

Takács Zsombor: Élvezni akarom a kerékpározást és az életet

Kerékpár
12 perce

Fejjel mentünk a falnak – így reagáltak Németországban a válogatott kiesésére

Foci vb 2026
12 perce

Vinícius az új vezér, de Neymar is dönthet el meccseket – interjú a brazil tudósítóval

Foci vb 2026
19 perce

„Huszonnégy éve várunk egy újabb vb-címre” – Vicente Datolli neves brazil sportújságíró az NS-nek

Foci vb 2026
27 perce

Rapszodikus férfi kézilabda-bajnokság, csúcsán az örök rivalizálással    

Kézilabda
35 perce

Mr. Agresszió a ringben és azon kívül is – 60 éves Mike Tyson

Népsport
36 perce

Munkaszüneti nap lesz a kedd Paraguayban – jelentette be az államfő

Foci vb 2026
47 perce

Videó: örömmámor Asunciónban – sírva borultak egymás nyakába a paraguayi emberek

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik