6 kérdés - 6 válasz: Turcsányi Krisztina

Vágólapra másolva!
2006.12.05. 01:24
Címkék
A Vasas ifjúsági válogatott balszélsője, aki klub- és korosztályos válogatottbeli edzője, Papp György szerint korosztálya egyik legnagyobb tehetsége. Krisztina a szó szoros értelmében az anyatejjel szívta magába a kézilabda iránti szeretetet, hiszen édesanyja, Pesti Edit a 90-es évek elején szintén kézilabdázott, a Jászberény élvonalbeli csapatának tagja volt.
Turcsányi Krisztina
Turcsányi Krisztina
Turcsányi Krisztina
Turcsányi Krisztina
– Hogyan kezdődött?
– Édesanyám testnevelő tanár, és az iskola kézilabdázóival is dolgozott. Jártam a mérkőzéseikre, aztán nyolcévesen egy nemzetközi tornán be is kellett állnom az idősebbek közé. Nyolcadikos koromban az NB II-es ifjúsági, majd felnőttcsapatban is szóhoz jutottam. Az Adidas-kupán a Vasas ellen játszottunk, Papp György felfigyelt a játékomra, hívott, én pedig jöttem.

– Hol tanulsz, hogyan élsz?
– Jászberényben, a Lehel Vezér Gimnáziumban vagyok magántanuló. Budapest és Jászberény között ingázom, még szerencse, hogy a nagymamám a fővárosban él.

– Mit tettél azért, hogy nagy tehetségként emlegessenek?
– Kétezer-kettőben kerültem a serdülőválogatottba. Trencsénben játszottunk az olimpiai reménységek versenyén, majd Pesten a Ferenczi-kupán és Győrben a román válogatott ellen. Az NB I-es ifjúsági, az NB II-es felnőtt- és az OSB-csapatban játszom.

– Kik azok a játékosok, akiket példaképnek tekintesz?
– Görbicz Anita és Kamper Olívia játéka tetszik, hiszen a bal szél mellett az irányítóposzton is szeretek játszani.

– Mivel töltöd a szabadidődet?
– Esténként számítógépezem, tévét nézek, és néha a barátokra is jut idő.

– Mit szeretnél elérni a sportban, az életben?
– A lényeg, hogy a kettő megférjen egymással. Jó kézilabdás szeretnék lenni, de hogy sikerül-e, sok mindenen múlik. Még nem gondolkodtam, mi lesz a továbbtanulással, de a gyógytornász rekreációs szak nagyon tetszik.
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
1 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
1 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
2 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
2 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
2 órája

A Holland Hegy lemosta a 2021-es világbajnok Gerwyn Price-t a darts-vb-n

Egyéb egyéni
3 órája
Ezek is érdekelhetik