Nagy Zoltán, a sikeredző

K. L.K. L.
2007.02.05. 23:46
Címkék
A somogyi mezővárosban, Nagybajomban röplabdaedző Nagy Zoltán, aki az elmúlt években sikert sikerre halmozott korosztályos csapataival.Az 55 éves csendes, szolid ember nagy odaadással neveli a tehetséges röplabdázókat. Nagybajomban 1984-ben lett edző. Mini korosztályos lányokkal kezdte, majd egyre jobb csapatokkal dolgozott, s jöttek az eredmények is. A diákolimpia Somogy megyei döntőjében huszonegyszer diadalmaskodott, az országos döntőben pedig három arany-, illetve négy-négy ezüst- és bronzérmet szerzett. 1992-től 28 alkalommal kaptak meghívást nemzetközi tornákra. A legnagyobb sikereket Bécsben érték el, ahol ötször végeztek az első helyen a hét nemzet csapatait felvonultató tornán.Az NB II-ben 2002-ben indultak először, sajnálatos módon a most folyó bajnokságra már nem tudtak nevezni, mivel elfogyott a csapat – sok fiatal igazolt el a városból, a felnőtt játékosok közül pedig néhányan szülési szabadságra mentek, így jelenleg 9–10 éves lányokkal foglalkozik, akikkel ismét a sikeres jövőt építi.Nagy Zoltán sikeres munkáját igazolja többek között, hogy Tormási Orsolya Nagybajomból Kaposvárra, majd a Vasashoz került, s tizenötszörös válogatott lett. Miklai Zsanett a nyáron, 14 évesen a Betonút NRK-Nyíregyháza csapatához igazolt, ahol kimagasló tehetségének köszönhetően a felnőttcsapat kezdő játékosa lett.
Legfrissebb hírek

Bolla Bendegúz: Összességében kontrolláltuk a játékot

Magyar válogatott
1 perce

Elhunyt az NBA történetének első MVP-díjazottja

Amerikai sportok
8 perce

A góllövésbe belesérülő Mbappé elhagyta a válogatottat, visszatér Madridba

Francia labdarúgás
28 perce

Izgalmas meccsre számít a norvég kézikapitány a magyarok ellen

Kézilabda
43 perce

Kárpátalján némán dobbant a szív

Minden más foci
1 órája

Tóth Balázs: Sajnos túl könnyű gólt kaptunk

Magyar válogatott
1 órája

Értékelje a magyar labdarúgó-válogatott játékosainak Ukrajna elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
1 órája

Elrajtolt a Spartathlon, Bódis Tamás erősen kezdett

Csupasport
1 órája