Foci: 45 millió euró egy 17 éves brazilért

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
2017.06.12. 11:27
Címkék
Manapság már meg sem lepődik a futballszurkoló, ha több tízmillió eurós transzferről olvas. Természetesen más a helyzet, ha megtudja: tinédzser játékosért ért fizetett ennyit egy klub. Ahogy a tizenhét esztendős brazil Vinícius Júniorért a Real Madrid – negyvenöt millió eurót…

Rácz Roland Júliusban még csak 17 éves lesz Vinícius Júnior, de az előélete alapján a legkevésbé sem nevezhető váratlannak, hogy felfigyelt rá a Real Madrid, és horribilis pénzért szerződtette. A fiúnak figyelemre méltó a statisztikája a korosztályos labdarúgó-válogatottakban, hiszen a dél-amerikaiak U15-ös csapatában hat mérkőzésen hat gólt szerzett, míg az U17-es együttesben tizenöt mérkőzésen tizenkétszer talált a hálóba. Tehetségére hamar felfigyelt a Flamengo, amelyben korábban is folyamatosan az idősebb korosztályok gárdájában játszott, 16 évesen pedig már a felnőttek között is bemutatkozott. És lett ezzel a legfiatalabb futballisták egyike, aki valaha pályára lépett a brazil élvonalban.Rácz Roland Júliusban még csak 17 éves lesz Vinícius Júnior, de az előélete alapján a legkevésbé sem nevezhető váratlannak, hogy felfigyelt rá a Real Madrid, és horribilis pénzért szerződtette. A fiúnak figyelemre méltó a statisztikája a korosztályos labdarúgó-válogatottakban, hiszen a dél-amerikaiak U15-ös csapatában hat mérkőzésen hat gólt szerzett, míg az U17-es együttesben tizenöt mérkőzésen tizenkétszer talált a hálóba. Tehetségére hamar felfigyelt a Flamengo, amelyben korábban is folyamatosan az idősebb korosztályok gárdájában játszott, 16 évesen pedig már a felnőttek között is bemutatkozott. És lett ezzel a legfiatalabb futballisták egyike, aki valaha pályára lépett a brazil élvonalban.

A 17 éves brazil Vinícus Juniort 45 millió euróért vette meg a Real Madrid Forrás: ESPN
A 17 éves brazil Vinícus Juniort 45 millió euróért vette meg a Real Madrid Forrás: ESPN

A 17 éves brazil Vinícus Juniort 45 millió euróért vette meg a Real Madrid  •  Forrás: ESPN

Jelenlegi edzője, Zé Ricardo a spanyol Marca című sportlapnak adott interjújában elismerően nyilatkozott róla. Kiemelte: érzelmileg rendkívül erős játkosról van szó, akit nem riaszt vissza az ellenfél esetleges fizikai fölénye sem, miközben a gyorsasága kiemelkedő, akárcsak a technikai tudása.

Azonban elég lesz-e mindez az idén a Bajnokok Ligájában újra győztes Real Madridban? Abban a „királyi gárdában”, amely nem költött 45 millió eurót (hozzávetőleg 14 milliárd forintot!) még a horvát Luca Modricra, a francia Karim Benzemára vagy a már világbajnokként érkezett, német Toni Kroosra sem... Abba az elit alakulatba, amely hagyományosan versenyben van a bajnoki címért, a kupagyőzelemért meg a BL-trófeáért?

Valóban megér ekkora összeget a Madridnak a pályája legelején járó játékos?

A jelek szerint igen. S a spanyol vezetőket az sem riasztotta el a kontraktustól, hogy tisztában voltak vele: az elmúlt években többször előfordult, hogy a legnagyobb zseninek kikiáltott fiatalok – különleges sajtóvisszhangot kiváltó átigazolásuk után – képtelenek voltak felnőni az előttük álló feladathoz. A 2015 januárjában „mindössze” 4 millió euróért megvásárolt csodagyereknek kikiáltott norvég Martin Ödegaard például nem tudott megragadni a Real első csapatában (egyetlen mérkőzésen lépett pályára, azon is csereként), s most kölcsönben játszik a holland Herenveenben. A spanyolországi beilleszkedés annak ellenére sem sikerült a szerződtetése idején 16 esztendős Ödegaardnak, hogy az átigazolást megelőző szezonban már 23 felnőttbajnokin lépett pályára a norvég első osztályban, 2014 augusztusában bemutatkozott a skandinávok válogatottjában is. (Hogy mást ne mondjuk, 2015 novemberében csereként beállt a magyarok elleni, számunkra oly emlékezetes Eb-pótselejtezőn is.)

De Ödegaardon kívül is akadnak példák arra, hogy nem egyszerű a korán nagycsapathoz kerülő tinitehetségek élete. Nagy reményekkel érkezett 2009-ben – 10 millió euróért – Barcelonába Keirrison is, ám a szintén szupertálentumnak kikiáltott brazil többszöri kölcsönadás után sem tudott megragadni az európai futball világában. Két éve, nyáron a Manchester Unitednek 60 millió eurót is megért Anthony Martial játékjoga. Az akkor még csak 19 éves francia játékosnak 70 tétmeccsen már 15 gólja és 8 gólpassza volt a Monacóban, de a Premier League-ben jó kezdés után visszaesett.

A Martialhoz képest jóval rutintalanabb Viníciusnak Madridba költözéséig még lesz ideje pallérozódni a Flamengóban, mert bár túlvan az orvosi vizsgálatokon, s mindkét klub megerősítette a transzfert, az ifjú csatár csak 18. születésnapja után (vagyis jövő ilyenkor) teszi át a székhelyét Európába.

Ami biztos: az igények igen jelentősek lesznek vele szemben, s már az átigazolás hírére ugrásszerűen megnőtt körülötte a figyelem. Sokan már most a legnagyobb brazil elődökhöz hasonlítják az egyébként erős karakterként jellemzett játékost, ám – mint kortársai esetében általában – vele kapcsolatban is úgy szól a legfontosabb kérdés: elbírja-e a nyomást a világklasszisok környezetében?

Legfrissebb hírek

„Olyan nekem, mintha a fiam lenne” – Yamal érzelmes vallomást tett kisöccséről

Foci vb 2026
9 perce

A Real Madrid közleményt adott ki Enzo Fernándezről

Spanyol labdarúgás
10 perce

Chris Froome bejelentette visszavonulását

Kerékpár
11 perce

Magyar légiós csapatánál kapott munkát Nestor El Maestro

Minden más foci
23 perce

Tuchel szerint a FIFA-szabályozás hatalmas előnyt jelent Mexikónak

Foci vb 2026
41 perce

Kézilabda: a 13. helyen zárta az U20-as női vb-t a magyar válogatott

Utánpótlássport
43 perce

Fiatal magyar kapus készülhet a Premier League-csapatnál

Spanyol labdarúgás
45 perce

Még nincs 21 éves, de már öt gólban játszott döntő érdemeket ezen a vb-n

Foci vb 2026
47 perce
Ezek is érdekelhetik