Kosár, leány U19-es vb: vereség a japánoktól a második mérkőzésen

Vágólapra másolva!
2017.07.23. 16:47
Címkék
A magyar leány kosárlabda-válogatott második mérkőzésén kikapott a japánoktól az Udinében zajló U19-es világbajnokságon. Csapatunk hiába vezetett a találkozó elején tíz ponttal, a vége kilencpontos vereség lett.

L. G. A nyitónapon elkönyvelt, kötelező győzelem után kezdődött meg igazán az U19-es kosárlabda-világbajnokság a magyar leányválogatottnak. A mexikóiak kiütését követően azok a japánok következtek, akik az első napon legyőzték a nyolc U17-es világbajnokkal felálló ausztrálokat.L. G. A nyitónapon elkönyvelt, kötelező győzelem után kezdődött meg igazán az U19-es kosárlabda-világbajnokság a magyar leányválogatottnak. A mexikóiak kiütését követően azok a japánok következtek, akik az első napon legyőzték a nyolc U17-es világbajnokkal felálló ausztrálokat.

Pusztai Petra
Pusztai Petra

A japánok megállították a magyar csapatot  •  Forrás: FIBA

A mérkőzést álomszerűen kezdte a magyar csapat, a 8-0-s roham után máris időt kért a japánok szakvezetője. Csapatunk így is már tíz ponttal vezetett az első negyedben (8. perc: 17-7), amelyből végül hat maradt meg a szakasz végére. A második negyedben aztán megállt a magyar támadójáték, a japánok gyors indításokból könnyű kosarakat szereztek, így fordítani tudtak. Öt és fél perc után végre megtört a magyar kosárcsend, onnan kezdve fej fej mellett haladtak a csapatok. A nagyszünetben egyetlen ponttal a japánok álltak jobban.

A térfélcserét követően hullámzott a játék, hol a japánoknak, hol a mieinknek volt éppen jobb periódusa. Az különösen szembeötlő volt, hogy mennyire nem ültek a magyar triplák, csapatunk az elején beemelt kettőt, utána azonban egyetlen kísérlet sem ért célba. A negyed döntetlennel zárult, így az utolsó tíz percre megmaradt az egypontos japán fór. A záró negyedben a japánok akarata érvényesült, támadásban továbbra is pontatlan volt a magyar csapat, amely néha védekezésben is elaludt. Hiába indított egy utolsó hajrát válogatottunk, egy perccel a vége előtt Kaszagi hárompontosa lezárta a mérkőzést.

Csapatunk a második csoportmérkőzésén 68-59-re maradt alul, a mérkőzés elején látott tízpontos előny így kilencpontos hátrányba fordult át. Az már biztos, hogy a japánok nyerik a csoportunkat, a második hely sorsa az ausztrálok elleni ki-ki mérkőzésen dől el. Helyezéstől függetlenül mindenki érdekelt lesz a nyolcaddöntőben, de minél előkelőbb helyen zár a csapat, annál könnyebb ellenfelet kap a C csoportból.

Hétfőn szünnap következik, folytatás kedden 14 órakor az ausztrálok ellen.

További korosztályos hírek KOSÁRLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.

LEÁNY U19-ES VILÁGBAJNOKSÁG, UDINE
D csoport, 2. forduló
Japán–Magyarország 68-59 (11-17, 17-10, 17-17, 23-15)
Magyarország: Lelik 5/3, Pusztai 11, Gereben 11/3, Török 4, Juhász 16. Cs.: Kányási 6, Mérész, Czukor, Dúl 6, Boros. Szövetségi kapitány: Balogh Judit

Korábbi cikkeink a vb-ről:
Beharangozó
Csoportkör, 1. forduló

Legfrissebb hírek

Az Esztergom óriási izgalmak után jutott tovább a női kézilabda Magyar Kupában

Kézilabda
16 perce

Kialakult a négyes döntő mezőnye a férfi röplabda Magyar Kupában

Röplabda
52 perce

Gyász: 27 évesen elhunyt az Európa-bajnok norvég sílövő, Sivert Bakken

Téli sportok
1 órája

Az év legnézettebb videói: amikor Gulyás Michelle átvehette az Év Női Sportolójának járó díjat

Egyéb egyéni
1 órája

A Falco 20 ponttal nyert az Alba Fehérvár ellen a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
1 órája

Az Újpest bejelentette román szélsőjének a távozását – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
2 órája

A DVSC kapusa szerint Jordanovnak szerencséje volt a félpályás gólnál

Labdarúgó NB I
3 órája
Ezek is érdekelhetik