Ökölvívás, ifjúsági Eb: Bernáth Attila ezüstérmes lett

Vágólapra másolva!
2017.10.28. 18:51
Címkék
Ezüstéremmel zárta Bernáth Attila 49 kg-ban a törökországi ifjúsági Európa-bajnokságot. A debreceni versenyző a magyar küldöttség egyetlen érmét szerezte Antalyában, a döntőben a grúz Sahil Alahverdovi ellen 5-0-s pontozással szenvedett vereséget.

B. V.Csalódást keltő Európa-bajnoki szereplésről beszélhetnénk, ha nem utazott volna a törökországi Antalyába Bernáth Attila. A debreceni ökölvívó remekül menetelt a kontinensviadalon, és a magyar küldöttség egyetlen érmét is biztosította.B. V.Csalódást keltő Európa-bajnoki szereplésről beszélhetnénk, ha nem utazott volna a törökországi Antalyába Bernáth Attila. A debreceni ökölvívó remekül menetelt a kontinensviadalon, és a magyar küldöttség egyetlen érmét is biztosította.

Amivel természetesen nem elégedett meg, és remek csatában legyőzte az igencsak nehéz ellenfélnek ígékező Danyiil Liszenkót a döntőbe jutásért. A fináléban azonban talán még keményebb rivális várt rá: a grúz Sahil Alahverdovit minden bizonnyal jól ismerik azok, akik nyomon követik a sportág utánpótlásának nemzetközi helyzetét, mivel a 18 esztendős bokszoló egy korosztállyal lejjebb, a juniorok között kontinensbajnoki címet szerzett.

A kérdés tehát a döntő előtt az volt, hogy a grúz második vagy Attila első aranya születik meg. Illetve az, hogy Gálos Roland négy évvel ezelőtti elsősége után, ismét ünnepelhet-e ifjúsági Eb-aranyat a sportág.

Bernáth Attila parádés Európa-bajnokságot zárt Forrás: Magyar Ökölvívó Szövetség
Bernáth Attila parádés Európa-bajnokságot zárt Forrás: Magyar Ökölvívó Szövetség

Bernáth Attila parádés Európa-bajnokságot zárt ezüsttel  •  Forrás: Magyar Ökölvívó Szövetség

Az első menetben Alahverdovi kezdett aktívabban, amire rögtön reagált a helyszínen szurkoló magyar közönség, és a jól ismert „Ria, ria Hungária!”-rigmussal igyekeztek segíteni az Európa-bajnokság magyar hősének. Úgy tűnt Attila fel tudja venni a küzdelem ritmusát, a második menetben időnként kezdeményezőbb is volt, mint az ellenfél.

A vége azonban ismét a junior Európa-bajnok grúz bunyósnak sikerült jobban, így sejthető volt, hogy pontozással újabb aranyérmet szerez. A bírók pedig egyértelmű döntést hoztak, 5-0 arányban az ellenfelet látták jobbnak, ötből négyen mind a három menetben.

A finálé és az eredményhirdetés után Attilánál ugyan eltörött a mécses, de biztosak lehetünk benne, néhány napon belül már nagyon szívesen emlékszik vissza az elmúlt hétre. Elvégre nagyon értékes sikert ért el.

További korosztályos híreink ÖKÖLVÍVÁSBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

A hat labdavesztés miatt kikapott Minnesotában és elbúcsúzott a rájátszástól a Detroit – videók

Amerikai sportok
1 órája

IFFHS: Kovács István a negyedik legjobb játékvezető 2025-ben

Minden más foci
4 órája

17 pontos hátrányból fordított és győzött a Knicks a Cavaliers ellen

Amerikai sportok
6 órája

Afrika-kupa: nem játszhat pénteken a házigazda Marokkó csapatkapitánya

Minden más foci
7 órája

Az év legnézettebb videói: Rasovszky Kristóf elképesztő Európa-bajnoki címe

Egyéb egyéni
8 órája

Vívás: csak öt tust akart adni, végül ezüstérmes lett az ob-n Grósz

Utánpótlássport
9 órája

A túlélés diadala, Rocky és a zombik – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása

Egyéb egyéni
9 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
9 órája
Ezek is érdekelhetik