Birkózás: az ászai nélkül folytatja a kötöttfogású kadétválogatott

Vágólapra másolva!
2018.02.07. 16:13
Címkék
„Az elmúlt évek azt bizonyították, hogy ha lenti birkózásra kerül sor, könnyedén csinálnak rajtunk pontokat. Ennek mindenféleképpen változnia kell. Ez nem azt jelenti, hogy állóharcban tökéletesek vagyunk, ott is van hová fejlődni” – mondja Kliment László, a kötöttfogású kadétválogatott vezetőedzője az első minősítési verseny után.

Krasznai Bence –utanpotlassport.huTatabányán rendezték meg a kadét kötöttfogásúak minősítési versenyét, amely a magyar válogatottsághoz vezető út első állomása volt: 30 szakosztály, 118 birkózója próbálta megmutatni tudása legjavát, ez pedig bő mezőnynek mondható.Krasznai Bence –utanpotlassport.huTatabányán rendezték meg a kadét kötöttfogásúak minősítési versenyét, amely a magyar válogatottsághoz vezető út első állomása volt: 30 szakosztály, 118 birkózója próbálta megmutatni tudása legjavát, ez pedig bő mezőnynek mondható.

Balról: Szőke Alex, Takács István és Vátzi Bálint nyomdokaiba szeretne lépni az új generáció
Balról: Szőke Alex, Takács István és Vátzi Bálint nyomdokaiba szeretne lépni az új generáció

Balról: Szőke Alex, Takács István és Vátzi Bálint; az ő nyomdokaikba szeretne lépni az új generáció

A fogásnem kadétkorosztálya drasztikus generációváltáson esett át. Olyan kiemelkedő egyéniségek öregedtek ki, mint a világ- és Európa-bajnok Szőke Alex, az Európa-bajnok, vb-ezüstérmes Vátzi Bálint és a szintén világbajnoki ezüstérmes Takács István.

Kliment László, a kötöttfogásúak kapitánya így látja a váltás utáni erőviszonyokat:

„Nagyon kíváncsian vártam a válogatót, hiszen ez volt az első alkalom rá, hogy felmérjem a generációváltás utáni helyzetet. A sejtésem igazolódott javarészt minden súlycsoportban, azonban volt egy-két meglepetés. Például a kilencvenkét kilós Végh Artúr és a száztíz kilogrammos Marton Márk jóval a várakozások felett teljesített. Az elmúlt években ők némiképp a háttérbe szorultak, viszont most már kiemelkedtek a többiek közül, és van is bennük fantázia.”

A mester szerint abban a szerencsés helyzetben van a fogásnem, hogy – habár a mezőny java része nem túl acélos – a súlycsoportok bajnokai magasan a többi versenyző felett járnak. Példának hozta a 60 kilós Tösmagi Attilát és a 65 kg-ból Horváth Gyulát, akik a négy meccsüket nagyjából összesen négy-öt perc alatt nyerték meg, technikai tusgyőzelmekkel.

„Egyelőre nem tudom megmondani, milyen eredmény várható reálisan a világversenyekről. A jövő hét végén már tisztább képet kapok a nemzetközi erőviszonyokról, mivel részt veszünk a hagyományos, ukrajnai nyílt bajnokságon. Márpedig a viadal házigazdája Európa élvonalába tartozik.”

A kadétválogatott vezetőedzője mindenesetre már most tudja, hogy a legtöbb fejleszteni valót a térdelő helyzetben való védekezés és támadás igényli, mivel újra életbe lépett a szabály, miszerint a megintett birkózó ellenfele választhat a védekező és a támadó pozíció között.

„Az elmúlt évek azt bizonyították, hogy ha lenti birkózásra kerül sor, könnyedén csinálnak rajtunk pontokat. Ennek mindenféleképpen változnia kell. Ez nem azt jelenti, hogy állóharcban tökéletesek vagyunk, ott is van hová fejlődni”

Egyéb korosztályos hírekBIRKÓZÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Lando Norris-sorozat, 1. rész: villámléptekkel a gokarttól a McLarenig

Képes Sport
41 perce

A jövő csapatkapitánya? Szoboszlai az eltiltása ellenére is a Liverpoollal volt – videó

Angol labdarúgás
52 perce

Öt PSG-játékossal itt az IFFHS 2025-ös álomtizenegye!

Minden más foci
56 perce

A Győr és a magyar válogatott is a hetes bűvöletében; Vámos Petra 2025 legjobbja

Kézilabda
1 órája

Kézilabda: száz találat fölött az ifjú gólvadászok

Utánpótlássport
1 órája

Világbajnokok, BL-győztesek és klublegendák vonultak vissza 2025-ben

Minden más foci
1 órája

Roberto Martínez: Ragályos Cristiano Ronaldo győzelmi vágya

Foci vb 2026
1 órája

Magyar játékossal írja történelmét az MLS tartalékbajnokságának új klubja

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik