Cselgáncs: az EYOF-győztes Sipőcz Richárd az Eb-aranyat veszi célba

2018.02.01. 11:53
Címkék
Immár másodszor választották az év utánpótláskorú sportolójának Győr-Moson-Sopron megyében a 16 esztendős Sipőcz Richárdot. A SZESE cselgáncsszakosztályának versenyzője méltán érdemelte ki az elismerést, hiszen nagyszerű évet tudhat maga mögött. A Mol Új Európa Alapítvány támogatottja a tavalyi győri EYOF-on aranyérmes (és zászlóvivő) volt, míg az ifjúsági korosztály kontinensviadalán második lett.

Krasznai Bence –utanpotlassport.huNagyon nehezen indult a 16 esztendős Sipőcz Richárd elmúlt éve, hiszen váll- és térdsérüléssel bajlódott hónapokig. Kérdéses volt az is, hogy indulhat-e a nyári világversenyeken, de ő nem ismer lehetetlent. Krasznai Bence –utanpotlassport.huNagyon nehezen indult a 16 esztendős Sipőcz Richárd elmúlt éve, hiszen váll- és térdsérüléssel bajlódott hónapokig. Kérdéses volt az is, hogy indulhat-e a nyári világversenyeken, de ő nem ismer lehetetlent.

„Kétezer-tizenhét nagyon nehezen indult, hiszen megállás nélkül sérüléssel bajlódtam. Az sem volt biztos, hogy el tudom érni azt a formát, amely elegendő a világversenyeken való szerepléshez. Szerencsére minden jól alakult, bár az Európa-bajnokságra összesen egy hónap alatt készültem fel. A lehetőségekhez képest jól teljesítettem, hiszen románt, németet, azerit legyőzve jutottam döntőbe, ahol szoros csatában, de alulmaradtam az orosz David Babajannal szemben. Beláttam, hogy ezúttal meg kell elégednem ezzel.”

A kaunasi kontinensviadalt követte a szülővárosában, Győrben rendezett EYOF, ahol a +90 kg-ban szereplő Richárd nem csak versenyzőként vett részt. Oroszlánrészt vállalt az ifjúsági olimpiai fesztivál népszerűsítésében is. Sajtótájékoztatókon, kampányfotózásokon és plakátokon is szerepelt.

Ráadásul több szempontból is különleges emléke marad az esemény:
„A felkészülési tábor utolsó napjaiban kaptam a telefonhívást: felkértek, hogy legyek a magyar csapat zászlóvivője. Hatalmas meglepetésként ért, elképzelni sem tudtam, hogy ekkora megtiszteltetésben lehet részem. Ez az elismerés új lendületet adott az utolsó, legnehezebb néhány napra. A megnyitó ünnepségen tízezer ember előtt vonulhattam végig kezemben a nemzeti lobogóval. Sosem fogom elfelejteni azokat a perceket, ahogyan azt sem, hogy hazai közönség előtt állhattam fel a dobogó legfelső fokára. Minden tekintetben az év legszebb pillanatait éltem át a városomban.”

A 16 éves cselgáncsozó, Sipőcz Richárd tavaly EYOF-aranyat ünnepelhetett
A 16 éves cselgáncsozó, Sipőcz Richárd tavaly EYOF-aranyat ünnepelhetett

A 16 éves cselgáncsozó, Sipőcz Richárd tavaly EYOF-aranyat ünnepelhetett

A chilei ifjúsági világbajnokság nem hozott ennyi örömöt neki, hiszen első mérkőzésén vereséget szenvedett. Igaz, szoros csatában, azzal a dél-koreai Kim Min-dzsonggal szemben maradt alul, aki utána könnyedén menetelt végig, egészen a dobogó legfelső fokáig. A Széchenyi Egyetem SE dzsúdósa pedig nem folytathatta a vigaszágon sem a küzdelmeket, mivel még a tizenhat között kapott ki.

A kategóriájával amúgy nincs szerencséje a fiatal sportolónak: nem utazhat az októberi, Buenos Aires-i ifjúsági olimpiára, mivel a súlycsoportja nincs az ötkarikás programban. De céltudatosságán ez mit sem változtat.

„Bosznia-Hercegovinában rendezik az ifjúsági Európa-bajnokságot. Szeretnék harmadszor is kontinensviadalon dobogóra állni, és most azt mondom, az az érem nem lehet más színű, csakis arany. Keményen dolgozom ezért nap mint nap. Nem tudok, és nem is akarok elképzelni másféle búcsút a korosztálytól.”

A győri sportolónak a Mol Új Európa Alapítvány hozzájárul céljai eléréséhez, hiszen az eszközvásárlási támogatás segítségével új cselgáncsruhára, futócipőre és edzőfelszerelésekre tett szert.

További korosztályos hírekCSELGÁNCSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Vb 2026: töltse le a Nemzeti Sport szurkolói szoftverét!

Foci vb 2026
21 perce

Cselgáncs: Teddy Riner augusztusban tér vissza a tatamira

Egyéb egyéni
28 perce

Curling: kikapott a veretlen kanadaiaktól a magyar duó a vegyes páros vb-n

Téli sportok
34 perce

Lenny Joseph: A derbin is csak a győzelem elfogadható!

Labdarúgó NB I
46 perce

Fontos változás jöhet a vb-n, már a csoportkör után törölhetik a sárga lapokat

Foci vb 2026
53 perce

Tóth Edmond: Időben reagáltunk és keményen beleálltunk

Kézilabda
1 órája

Szokatlan döntés született a Győri ETO BL-elődöntőjéről a budapesti final fourban

Kézilabda
1 órája

Érdi Mária Eb-éremért megy az Adriára

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik