Ökölvívás: két magyar érem már biztos az ifjúsági Eb-n

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
2018.04.23. 07:33
Címkék
Mind a fiúknál, mind a lányoknál egy magyar érmest avatnak az ökölvívók olaszországi ifjúsági Európa-bajnokságán a vasárnapi negyeddöntők eredményeképpen. Előbbieknél Bernáth Attila, utóbbiaknál Hámori Luca tudott nyerni, s jutott be kategóriájában a legjobb négy közé. Mivel a harmadik helyért nem rendeznek meccset, még esetleges, de persze nagyon nem kívánt elődöntős vereségnél is biztos már, hogy a 16 fős magyar csapatból ők ketten dobogóra állhatnak a szerdai finálékat követő ceremónián.

Jancsó Kornél – utanpotlassport.hu ARoseto degli Abruzziban zajló korosztályos Eb-n úgy várhattuk a hétvégét, hogy öt bokszolónknak maradt esélye éremszerzésre. Ehhez azonban mindenképpen nyerniük kellett vasárnapi fellépésükön. Kettejüknek sikerült: előbb – még a délutáni programban – Hámori Luca aratott bravúros győzelmet egy korábbi kontinensbajnok, a török Gözde Sönmez felett a 60 kilósok között, majd este Bernáth Attila okította lengyel riválisát, Pawel Brachot a 49 kilogrammosok mezőnyében.Jancsó Kornél – utanpotlassport.hu ARoseto degli Abruzziban zajló korosztályos Eb-n úgy várhattuk a hétvégét, hogy öt bokszolónknak maradt esélye éremszerzésre. Ehhez azonban mindenképpen nyerniük kellett vasárnapi fellépésükön. Kettejüknek sikerült: előbb – még a délutáni programban – Hámori Luca aratott bravúros győzelmet egy korábbi kontinensbajnok, a török Gözde Sönmez felett a 60 kilósok között, majd este Bernáth Attila okította lengyel riválisát, Pawel Brachot a 49 kilogrammosok mezőnyében.

hámori+lakotár
hámori+lakotár

A kőszegi hölgykülönítményből Hámori Luca (balra) bejutott az elődöntőbe, ezzel érmes, Lakotár Hannának ugyanakkor a negyeddöntő ezúttal a végállomást jelentette  •  Forrás: Fitt-Box

Hámori, a kőszegiek junior Eb-ezüstérmese parádésan bunyózott, s egyhangú, 5-0-s pontozással diadalmaskodott előzetesen esélyesebbnek tartott ellenfelével szemben úgy, hogy mérkőzésük legvégén még számolni is kellett a törökre. A hajdúhadháziak büszkesége, a Debrecenben bokszoló Bernáth, aki tavaly másodikként végzett az ifik Európa-bajnokságán, ezúttal sem szeretett volna medál nélkül távozni. Ennek megfelelően végig ő diktált, s 5-0-ra győzött, esélyt sem hagyva amúgy jól küzdő ellenfelének. A keddi elődöntőben Hámori az orosz Nune Aszatrjannal csap össze, Bernáth pedig az ír Jude Gallagherrel küzd meg a fináléba kerülésért.

Három tehetségünk viszont elvérzett a negyeddöntős csatákban. Lakotár Hannának (51 kg) az Európa-bajnoki címvédő bolgár Gorjania Sztoeva parancsolt megálljt, aki 4-1-es – köztünk szólva: felettébb túlzó és elfogult– pontozással jutott túl a kőszegiek nagyszerűen harcoló, 17 éves junior Eb-bronzérmesén. A nagykanizsai Kondákor Emíliát (54 kg) a hazaiak egyik kedvencével, Biancamaria Tessarival szemben hirdették ki vesztesnek (0-5), a magyar csapat harmadik kőszegi illetőségű negyeddöntőse, a junior Eb-n harmadik Ambrus Viktória (69 kg) pedig a lengyel Patrycja Borystól kapott ki 4-1-re.

Hétfőn szünnapot tartanak a 17-18 évesek itáliai Európa-bajnokságán, s a pihenőt követően keddtől – két magyarral – következnek az éremcsaták.

További korosztályos hírek ÖKÖLVÍVÁSBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

A Pittsburgh elleni negyedik sikerével továbbjutott a Philadelphia az NHL-ben

Amerikai sportok
24 perce

Joggal dühöng az Arsenal? – „A VAR-nak ki sem kellett volna hívnia a játékvezetőt”

Bajnokok Ligája
26 perce

Gazdag Dániel remek távoli gólt szerzett, negyeddöntős a Columbus a US Open-kupában

Légiósok
54 perce

A jóslat: topcsatárok közé emelkedhet Kovács Bendegúz

Légiósok
1 órája

Ha a Füchse Berlinnel elbír, akkor bármire képes lehet a Veszprém

Kézilabda
1 órája

BL: Jogosan vonták vissza az Arsenal javára megítélt 11-est? Szavazzon!

Bajnokok Ligája
2 órája

Asztalitenisz vb: férficsapatunk közel volt a bravúrhoz, de 3:2-re kikapott Brazíliától

Egyéb egyéni
9 órája

Az 50 éves John Higgins is elődöntős a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
9 órája
Ezek is érdekelhetik