Vívás: nem villogtak kardozóink a junior-világbajnokság csapatversenyein

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.06. 20:38
Címkék
Az arany-, illetve bronzérmet hozó csütörtök után kevésbé sikerült a junior kardozók csapatversenye a magyar utánpótlás vívóválogatottnak az olaszországi világbajnokságon. Mindkét együttes a nyolcaddöntőben búcsúzott, a lányok a tizedik, a fiúk a tizenhatodik helyen zártak.

B. V. – utanpotlassport.huA parádés csütörtöki versenynap után – amelyen kadét kardozók mezőnyében Pusztai Liza arany-, Rabb Krisztián pedig bronzérmet nyert – a szakág utolsó száma, a junior csapatviadal következett a Veronában zajló korosztályos vívó-világbajnokságon. A leányegyüttes hatodik, a fiúk pedig tizenkettedik kiemeltként kezdték a napot, tehát a rangsor és az egyéni viadal alapján is inkább a lányoktól várhattuk a jó szereplést.B. V. – utanpotlassport.huA parádés csütörtöki versenynap után – amelyen kadét kardozók mezőnyében Pusztai Liza arany-, Rabb Krisztián pedig bronzérmet nyert – a szakág utolsó száma, a junior csapatviadal következett a Veronában zajló korosztályos vívó-világbajnokságon. A leányegyüttes hatodik, a fiúk pedig tizenkettedik kiemeltként kezdték a napot, tehát a rangsor és az egyéni viadal alapján is inkább a lányoktól várhattuk a jó szereplést.

A junior kardcsapatnak ezúttal nem sikerült a nyolc közé jutás Forrás: FIE
A junior kardcsapatnak ezúttal nem sikerült a nyolc közé jutás Forrás: FIE

A junior kardcsapatnak ezúttal nem sikerült a nyolc közé jutás  •  Forrás: FIE

Pusztai Lizáék ennek megfelelően kezdtek miután magabiztosan győzték le a 16 közé jutásért a brazil válogatottat. A következő fordulóban a dél-amerikaiaknál mindenképpen erősebb kínai válogatott következett, de a papírforma ezúttal is magyar sikert ígért. Jól is rajtoltak a mieink, az elején 10:6-ra vezettek, akkor azonban fordítottak az ázsiaiak, és már nem is engedték ki az előnyt a kezükből. Így a magyar csapat kisebb meglepetésre a nyolc közé sem jutott.

A helyosztókon utána javított a csapat, legyőzte az üzbégeket, majd az ukránokat is, ezzel az utolsó mérkőzésen, a kilencedik helyért a mexikóiak ellen vívhatott. A rivális szinte végig vezetve jutott el az utolsó párosig. Akkor újra, a vb-n immár harmadszor is összecsapott Pusztai és Natalia Botelo. S bár a különcsatát a BVSC-Zugló vívója nyerte, fordítani nem tudott, így maradt a tizedik hely.

Az első kanyart a lányokhoz hasonlóan a fiúk is sikerrel vették. Algéria legyőzése egyáltalán nem okozott gondot, 45:28-as magyar siker született. A nyolc közé jutásért Nagy Martinék a fehéroroszokkal találták szemben magukat. A mérkőzés közepéig jól tartották magukat a mieink, a hajrára viszont elhúzott az ellenfél, s magabiztosnak mondható győzelemmel került a negyeddöntőbe.

Később a helyosztókon sem ment a fiúknak, előbb a dél-koreaik, majd a kazahok, végül pedig a nemzetközi szövetségi zászlaja alatt induló kuvaitiaktól (a Nemzetközi Olimpiai Bizottság kizárta a Kuvaitot a soraiból, mert nem hajlandók izraeli sportolók ellen versenyezni). Így a magyar csapat a tizenhatodik helyen zárta vb-t.

A világbajnokság következő, s egyben utolsó három napján a tőrözőké lesz a főszerep, szombaton a juniorok egyéni viadala következik Veronában.

JUNIOR-VILÁGBAJNOKSÁG, VERONA (OLASZORSZÁG)
Fiú kardcsapat (38 induló):
A 16 közé jutásért:
Magyarország–Algéria 45:28
Nyolcaddöntő: Magyarország–Fehéroroszország 38:45
A 9-16. helyért: Magyarország–Koreai Köztársaság 41:45
A 13-16. helyért: Magyarország–Kazahsztán 41:45
A 15. helyért: Magyarország–FIE 42:45
Döntő: Olaszország–Oroszország 45:44
Világbajnok: Olaszország (Alberto Arpino, Giacomo Mignuzzi, Raffaelle Minischetti, Mattero Neri), 2. Oroszország, 3. Egyesült Államok, …16. Magyarország (Milassin Mór, Nagy Martin, Rabb Krisztián, Szlama Vilmos)
Leány kardcsapat (28 induló):
A 16 közé jutásért:
Magyarország–Brazília 45:19
Nyolcaddöntő: Magyarország–Kína 33:45
A 9-16. helyért: Magyarország–Üzbegisztán 45:18
A 9-12. helyért: Magyarország–Ukrajna 45:32
A 9. helyért: Magyarország–Mexikó 41:45
Döntő: Oroszország–Egyesült Államok 45:44
Világbajnok: Oroszország (Valerija Kobzeva, Alina Mihajlova, Olga Nyikityina, Evgenyija Podpazkova), 2. Egyesült Államok, 3. Olaszország, …10. Magyarország (Kelecsényi Mirabella,Kern Bianka, Pusztai Liza, Szűcs Luca)

Legfrissebb hírek

Ötvös és Mocsi visszakerült az írek elleni meccskeretbe, Bárány nem

Magyar válogatott
4 órája

Marco Rossi: A rájátszásba jutás a célunk, de nem szabad ráfeszülni a meccsre; Heimir Hallgrímsson: Tetszik, hogy a saját kezünkben a sorsunk

E-újság
5 órája

Vasárnapi sportműsor: sorsdöntő vb-selejtezőt játszik a magyar válogatott az írekkel

Minden más foci
5 órája

Nincs alibi – Smahulya Ádám jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Jókor légy jobb! – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
6 órája

Littler háromleges hátrányból múlta felül Rockot a Grand Slam of Dartson

Egyéb egyéni
6 órája

A görögök nagy szívességet tettek a dánoknak, akik azonban nem bírtak a fehéroroszokkal

Foci vb 2026
7 órája

Vb-selejtező: megverték a svédeket, szinte biztosan kijutnak a svájciak

Foci vb 2026
7 órája
Ezek is érdekelhetik