Atlétika: a 20 éves Halász Bence a felnőtt élmezőnyben

2018.06.04. 08:52
Címkék
Immár a 80 métert és a felnőtt klasszisok szintjét súrolja Halász Bence, a kalapácsvetés húsz éves junior-világbajnoka. Pedig szombaton biztos nem várt tőle nagy dobást az edzője, Németh Zsolt. A dobószer száguldó cirkusza pedig folytatódik, a hideg északon, az esős Lengyelországban.

Arday Attila –utanpotlassport.huHalász Bence immár szinte minden nap lázba hozza a magyar atlétikát, így nekünk is sűrűn kell foglalkoznunk vele, de annál jobb. Néhány napja azt a körutat mutattuk be, amelyet a hallei nagy dobás után megtesz, most pedig a turné első állomásán, az Ikarus-pályán akkorát dobott a húszéves atléta (79.57), hogy már a felnőtteknél is megközelíti a klasszisok szintjét. És immár a világranglista harmadik helye az övé.utanpotlassport.huHalász Bence immár szinte minden nap lázba hozza a magyar atlétikát, így nekünk is sűrűn kell foglalkoznunk vele, de annál jobb. Néhány napja azt a körutat mutattuk be, amelyet a hallei nagy dobás után megtesz, most pedig a turné első állomásán, az Ikarus-pályán akkorát dobott a húszéves atléta (79.57), hogy már a felnőtteknél is megközelíti a klasszisok szintjét. És immár a világranglista harmadik helye az övé.

Kemény edzések közepette, váratlanul jött össze az újabb nagy dobás Forrás: atletika.hu
Kemény edzések közepette, váratlanul jött össze az újabb nagy dobás Forrás: atletika.hu

Kemény edzések közepette, váratlanul jött össze az újabb nagy dobás  •  Forrás: atletika.hu

„Az előző versenyeken benne volt egy ekkora dobás, de aztán hetet nagyon megnyomtuk, keményen készült, pénteken délelőtt és délután is edzett, ezeken után váratlan ez a szombati eredmény. De nem bánkódunk miatta” – mondta edzője, Németh Zsolt.

Mint hozzátette, a tavalyi 78.85 után erre az évre azt tűzték ki, hogy stabilizálják a 77-79 méter közötti dobásokat – eddig sikerült, sőt... A turné kedden Turkuban, majd péntekenSzczecinben folytatódik.

„Kérdés, milyen lesz az időjárás. Finnországra tizennégy fokot írnak, Lengyelországra rettenetes esőt” – mondta a tréner. – „De megbirkózott ő már többek között világbajnokságon is az esővel, olyan, mint egy esőmenő a Forma–1-ben."

Németh Zsolt a kalapácsvetők világsorozatát is a száguldó cirkuszhoz hasonlította, amelybe Bencének (és a junior vb-ezüstérmes Gyurátz Rékának) idén egyelőre bele kell szoknia. Minél többet kell versenyezniük, minél több helyszínt megismerniük, önmagukhoz képest jól teljesíteniük, az most még mindegy, az ellenfelek mire képesek. Éppen ezért a szakember szerint presztízs szempontjából sem lényeges (még), hogy Halász Bence Lengyelországban legyőzze a házigazdák csillagait, élükön a háromszoros világbajnok Pawel Fajdekkel.

Azért nem lenne rossz...

Továbbikorosztályos hírekATLÉTIKÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Az örök élethez is kell edzésterv – Hosszú Kávé Nagy Károly plébánossal

Képes Sport
6 perce

„Olyan akarok lenni, mint ő” – Szoboszlait bálványozza a Liverpool tizenhét éves tehetsége

Angol labdarúgás
13 perce

Megalakult az MKSZ Utánpótlás-fejlesztési igazgatósága

Kézilabda
23 perce

Ötmilliós jutalmat kapott a Sopron Basket az MK-győzelemért

Kosárlabda
24 perce

Tenisz: visszavonul az első ázsiai világbajnoki résztvevő

Tenisz
25 perce

A Dortmund érdeklődik a Real Madrid fiatal támadója iránt – sajtóhír

Német labdarúgás
54 perce

Arne Slot: Néha elgondolkodom, hogy nem magyar-e Szalah is...

Angol labdarúgás
57 perce

Románia: a súlyos sérülés után pályára érkező mentő elakadt az esőben, a játékosoknak kellett betolni – videó

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik