Kézilabda: Györfi Dóra bejátszotta magát az ifjúsági válogatottba

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.04. 12:40
Címkék
Az ifjúsági leány bajnoki négyes döntő remek lehetőséget nyújtott a korosztályos kézilabda-válogatott szakvezetőjének, hogy szemügyre vegye azokat a játékosokat, akiket a keretében szeretne látni. Györfi Dóra, az FTC 16 éves átlövője mind a Final Fourban, mind azt megelőzően az egész évadban kiemelkedően teljesített, minek nyomán meghívást is kapott az augusztusi, lengyelországi vb-re készülő ifjúsági válogatottba. Klubedzője Simics Judit és a korosztályos válogatott szakvezetője, Bohus Bea is elismerően nyilatkozott Dóra produkciójáról.

Rácz Bence – utanpotlassport.hu A szigetszentmiklósi sportcsarnokban rendezett ifjúsági leány kézilabda-bajnoki négyes döntő végeredményétől függetlenül minden résztvevő csapatban találkozhattunk kiemelkedő egyéni teljesítményekkel. A második helyen végzett FTC csapatát erősítő Györfi Dóra alakításai is ezek közé tartoztak: a 16 éves lány a Győr csapata elleni döntőben például tíz gólt lőtt, mégsem volt felhőtlen az öröme. Saját bevallása szerint felemásra sikerült a finálé első napja.Rácz Bence – utanpotlassport.hu A szigetszentmiklósi sportcsarnokban rendezett ifjúsági leány kézilabda-bajnoki négyes döntő végeredményétől függetlenül minden résztvevő csapatban találkozhattunk kiemelkedő egyéni teljesítményekkel. A második helyen végzett FTC csapatát erősítő Györfi Dóra alakításai is ezek közé tartoztak: a 16 éves lány a Győr csapata elleni döntőben például tíz gólt lőtt, mégsem volt felhőtlen az öröme. Saját bevallása szerint felemásra sikerült a finálé első napja.

Györfi Dóra remek teljesítményére a válogatott edzők is felfigyeltek Forrás: MKSZ
Györfi Dóra remek teljesítményére a válogatott edzők is felfigyeltek Forrás: MKSZ

Györfi Dóra remek teljesítményére a válogatott edzők is felfigyeltek  •  Forrás: MKSZ

„Az első meccsen még nem úgy játszottam, ahogyan szerettem volna. Támadásban és védekezésben is követtem el hibákat, de edzőm, Simics Judit nagyon sokat segített, hogy másnap a győriekkel szemben már magabiztosan lépjek pályára. Úgy érzem, ez sikerült is.”

Kiemelte, a második mérkőzésre felkészülésben sokat segítettek a csapattársai is. Úgy érzi, hozzáállásában következett be nagy változás az első találkozóhoz képest, s nagyrészt annak köszönhető a döntőbeli meggyőző játéka.

Simics Judit megerősítette az ígéretes átlövő nyilatkozatát.

„Dóri az első mérkőzésen nem teljesített jól, emiatt el is volt keseredve. Azzal biztattam, hogy előtte áll még a döntő, biztosítsa ki a fegyverét, hiszen ott kell igazán megmutatnia, mit tud. Hallgatott rám, és nagyszerűen teljesített: tíz gólt lőtt a Győrnek, és azt nyújtotta, amit mindannyian várunk tőle, és amiért annak idején hozzánk igazoltuk. A vele azonos korúak között kevés hasonló kvalitású átlövő van idehaza. Természetesen, mint mindenkinek, neki is akadnak hiányosságai, játéknak olyan elemei, amelyekben fejlődnie kell. Ezzel együtt különleges kincse a magyar kézilabda-utánpótlásnak. Úgy érzem, ott a helye a válogatottban, ám a döntés a korosztályos válogatott edzőjének kezében van.”

A „megszólított”, Bohus Bea, az ifjúsági leányválogatott trénere sem titkolta elégedettségét Györfi teljesítménye láttán.

„Így, hogy szükségünk van még egy balátlövőre, valószínűnek tartom, helyet kap a keretben. A válogatott magja már három éve együtt dolgozik, Dóri pedig új arc, de nem hiszem, hogy gondot jelent majd neki a beilleszkedés. Adottságai kiválóak, szorgalmas, a távoli zónákból is eredményes játékos, biztos vagyok benne, hogy nagy segítségére lehet a csapatnak, de még meg kell találnunk a helyét a szerkezetben.”

Egyéb korosztályos hírek KÉZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: az U19-es futballválogatott Eb-selejtezőt, a DVSC női kézi BL-meccset játszik

Minden más foci
29 perce

Nem kaphatunk ki az írektől; Isten éltesse a 90 éves legendákat, Kertész Alice-t és Pézsa Tibort

E-újság
1 órája

A Birodalom visszavág – Cselőtei Márk publicisztikája

Amerikai sportok
1 órája

82.7 – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Csak hazai sikerek születtek a férfi kosárlabda Euroligában, kikapott a Zalgiris és az Olympiakosz is

Kosárlabda
1 órája

A magyar sport, mint brand

Egyéb egyéni
1 órája

Bölöni, az erdélyi legenda: újabb nagy sikerű bemutató

Magyar válogatott
1 órája

Európai kézilabdaligák: hat magyar védés Melsungenben, Sipos hosszabbított a klubbal

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik