Kézilabda: már a bajnoki arany a tét az ifjúsági és serdülő fiúknál

2018.06.01. 12:54
Címkék
A következő két napban a fiú utánpótlás kézilabda-bajnokságokban is eldöntik az elsőség sorsát. Az ifjúságiak és a serdülők négyes döntőjét a hét végén Dunaújvárosban tartják, a minőségi játék pedig garantált, hiszen a mezőny tele lesz utánpótlás-válogatott játékosokkal.

B. V. – utanpotlassport.huEgy héttel a lányok mindent eldöntő szigetszentmiklósi hétvégéje után a korosztályos fiúbajnokságokban is kiderül, mely csapatok ünnepelhetnek bajnoki címet a 2017/18-as évadban. Az ifjúsági és serdülő fiúk dunaújvárosi Final Fourján hasonló izgalmak várhatók, mint a lányok négyes döntőjén, hiszen a mezőny tele lesz utánpótlás-válogatott játékosokkal. B. V. – utanpotlassport.huEgy héttel a lányok mindent eldöntő szigetszentmiklósi hétvégéje után a korosztályos fiúbajnokságokban is kiderül, mely csapatok ünnepelhetnek bajnoki címet a 2017/18-as évadban. Az ifjúsági és serdülő fiúk dunaújvárosi Final Fourján hasonló izgalmak várhatók, mint a lányok négyes döntőjén, hiszen a mezőny tele lesz utánpótlás-válogatott játékosokkal.

Máthé Dominik (pirosban) góljaira a négyes döntőben is nagy szüksége lehet a Balatonfürednek
Máthé Dominik (pirosban) góljaira a négyes döntőben is nagy szüksége lehet a Balatonfürednek

Máthé Dominik (pirosban) góljaira a négyes döntőben is nagy szüksége lehet a Balatonfürednek

Az ifjúságiak (U19) mezőnyében a Nyugati csoportban már a fináléba kerülésért is óriási küzdelem folyt. A Balatonfüred és a NEKA csapata a Telekom Veszprém korosztályos gárdájával harcolt hatalmasat a rájátszásért, de a Tatabánya és a Veszprémi KKFT együttese sem volt messze az első helytől. Érdekesség, hogy a juniorválogatott trénerei klubedzőként is jelen lesznek a kétnapos tornán. Imre Vilmos szövetségi edző a NEKÁ-t, Kárpáti Krisztián másodedző pedig a Balatonfüredet irányítja.

Keleten sokkal egyértelműbb volt a helyzet. A Pick Szeged és a PLER-Budapest alakulata kiemelkedett a mezőnyből, előbbi négy vereséggel abszolválta az huszonhat mérkőzésből álló alapszakaszt.

A Final Four elődöntőit szombat délután rendezik. Előbb a NEKA és a Pick Szeged rangadóját játsszák, majd kora este a Balatonfüred és a PLER-Budapest összecsapása következik.

FIÚ IFJÚSÁGI BAJNOKSÁG, NÉGYES DÖNTŐ (DUNAÚJVÁROS)
Június 2., szombat:
Elődöntő:
15: NEKA–Pick Szeged
17: PLER-Budapest–Balatonfüredi KSE
Június 3., vasárnap:
12: bronzmérkőzés
16: döntő

A serdülők (U16) között szintén nyugaton volt élesebb verseny a négyes döntőbe jutásért. Olyannyira, hogy meglepetésre csak a harmadik helyen végzett a NEKA együttese, mindössze egy ponttal elmaradva a holtversenyben az élen záró FTC és Veszprémi KKFT mögött.

A Keleti csoportból egyértelműen kiemelkedett a Pick Szeged csapata, amely valamennyi korosztályt és csoportot figyelembe véve egyedüliként zárta százszázalékos mérleggel az alapszakaszt. Mögöttük a békésiek szerezték meg a negyedik bejutó helyet.

A serdülők elődöntőit szombat délelőtt tartják. Először a veszprémiek találkoznak a százszázalékos szegediekkel, majd 13 órától következik az FTC–Békés mérkőzés.

FIÚ SERDÜLŐBAJNOKSÁG, NÉGYES DÖNTŐ (DUNAÚJVÁROS)
Június 2., szombat:
Elődöntő:
11: Veszprémi KKFT–Pick Szeged
13: Békés KC–FTC
Június 3., vasárnap:
10: bronzmérkőzés
14: döntő

Egyéb korosztályos hírek KÉZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

„A futball világa nem egy kedves hely” – Endrick reméli, születendő gyermeke nem követi a példáját

Minden más foci
38 perce

Az állatvédők kritizálják a volt Formula–1-es pilótát

Egyéb autó-motor
59 perce

Úszás: Kós Hubert nyerte az 50 hátat Fort Lauderdale-ben

Úszás
1 órája

Pályára sem lépett, hét hét után távozott Japánból a korábbi német válogatott védő

Minden más foci
1 órája

Trófeával koronázhatja meg tavaszát a Kassa

Minden más foci
1 órája

Vívás: csak Rabb Krisztián főtáblás a férfi kardozók incshoni Grand Prix-viadalán

Egyéb egyéni
1 órája

A Braga edzője a sérülések miatt aggódik, Emery a VAR-t hibáztatja az El-elődöntő után

Európa-liga
1 órája

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok birkózó

Birkózás
1 órája
Ezek is érdekelhetik