Öttusa: arany és ezüst szombatra is az ifjúsági Eb-n

2018.06.16. 21:15
Címkék
Az érmek számából látszik, hogy mennyien tesznek a gyerekekért – hallottuk a kapitánytól. Az ifjúsági Eb ugyanis újabb aranyat, ezüstöt hozott, ezúttal az U19-es fiúknál. Bőhm Csaba második lett, Tamás József pedig – miután rosszul lett a vívás közben – győzelemhez segítette a csapatot a kombinált számban. Majd elájult a célban.

A. A. –utanpotlassport.huA héten megszokottnál is jobban fel volt dobva Szloboda József utánpótlás-kapitány, amikor telefonon utolértük Drzonkówban, az ifjúsági Eb helyszínén, az U19-es fiúk versenye után.A. A. –utanpotlassport.huA héten megszokottnál is jobban fel volt dobva Szloboda József utánpótlás-kapitány, amikor telefonon utolértük Drzonkówban, az ifjúsági Eb helyszínén, az U19-es fiúk versenye után.

A vívás volt a döntő, persze a nagy futás sem ártott
A vívás volt a döntő, persze a nagy futás sem ártott

A vívás volt a döntő, persze a nagy futás sem ártott

„Nagyon nagyon feszített volt a tempó, sok izgalommal. Úszásban tudtuk, hogy ki mire képes, ezt a többség hozta is, megúszta, amit a selejtezőben. A vívás volt a döntő, aláírtam volna előre azt az eredményt, amit végül elértek a fiúk. Ezek után Bőhm Csaba hihetetlen futással megszerezte egyéniben a második helyet. Tamás Joci a vívásnál szólt nekem, hogy rosszul van, hányingere, hasmenése lett, a futás után el is elájult, jó lövészetével viszont a tíz közé került. Katona Bálint szintén fantasztikusan futott, mondtuk is neki, hogy minden másodperc számít a csapat miatt. Gyurka Márk Manó a vívásnál vérzett el, végül az ő eredménye nem számított bele a csapatba, amely aranyérmes lett" – mondta a kapitány.

A kőbányai Bőhm Csaba – Geleta Balázs tanítványa – ezüstje mellett Tamás József 8., Katona Bálint 15., Gyurka Márk Manó 22. helyen végzett.

„Nagyon büszke vagyok mindenkire, aki velünk van, az érmek számából látszik, hogy mennyien tesznek a gyerekekért. És még vasárnap is van három szám, három váltó, ott is van esélyünk" – fejezte be a szakvezető.

További korosztályos hírekÖTTUSÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Atlétikai Eb: hatodik lett a női 4x100-es magyar váltó a döntőben!

Atlétika
3 perce

Szélesi Zoltán: A kapott gólnál sajnos a saját dolgunkat nehezítettük meg

Labdarúgó NB I
3 perce

Bánusz döntetlennel, Dudin és az Európa-bajnok Blübaum is győzelemmel kezdett a rangos nagykanizsai sakktornán

Egyéb egyéni
10 perce

Atlétikai Eb: Szenderffy Dániel tizedik lett hármasugrásban

Atlétika
29 perce

Az Alavés hajrában kiharcolt győzelmével kezdődött a spanyol bajnokság

Spanyol labdarúgás
38 perce

Kriszt Sarolta: Nem izgultam, éretten tudtam végigcsinálni az egészet

Atlétika
58 perce

Egyelőre Istókovics István a legjobb magyar a nyirádi Vörös Katlanban

Egyéb autó-motor
1 órája

Lovas Világjátékok: Kaizinger az 53., Doerfer az 54. a terepverseny után lovastusában

Egyéb egyéni
1 órája