Úszás: gyermekvédelmi program az uszodában

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.18. 16:17
Címkék
Fontos bejelentést tett hétfőn a Magyar Úszó Szövetség. Prevenciós céllal gyermekvédelmi programot indítanak, amely arra hivatott, hogy megelőzze az utánpótláskorú versenyzők uszodai bántalmazását. Azt mondják, ha igazságtalanságot tapasztalnak, keményen fel fognak lépni.

B. V. – utanpotlassport.huHétfő délután a margitszigeti Danubius Thermal Hotelben mutatták be a Magyar Úszó Szövetség alapos munkával előkészített gyermekvédelmi programját. A kezdeményezés, ahogyan jelezték – kiemelten fontos projektje a hazai szövetségnek.B. V. – utanpotlassport.huHétfő délután a margitszigeti Danubius Thermal Hotelben mutatták be a Magyar Úszó Szövetség alapos munkával előkészített gyermekvédelmi programját. A kezdeményezés, ahogyan jelezték – kiemelten fontos projektje a hazai szövetségnek.

A MÚSZ elindította a gyermekvédelmi programot
A MÚSZ elindította a gyermekvédelmi programot

A MÚSZ elindította a gyermekvédelmi programot

Ugyanakkor azt is hangsúlyozták egyáltalán nem valamiféle vészreakcióról van szó: a 21. században egyszerűen elengedhetetlen az efajta iránymutatás a versenyzők, edzők és szülők részére egyaránt.

A MÚSZ elnöke, Wladár Sándor elmondta, régi elmaradásukat pótolják a programmal.

„Egyértelműen a gyerekek, utánpótláskorú úszóink biztonsága érdekében vágtunk bele az egész projektbe. A sportolók, edzők, szülők magatartási kódexe mind ezt szolgálja. Beiktatunk egyfajta jelzőrendszert, amelyre edzők szülők és versenyzők is bejelentéseket tehetnek, s ezeket a gyermekvédelmi bizottság bírálja el. Ugyanakkor feltétlenül fontos, hogy kontrollált helyzet maradjon, és garantálom, valamennyi esetben a legigazságosabb döntést fogjuk meghozni.”

Wladár arra kérdésre, hogy milyen a jelenlegi helyzet az uszodákban egyértelműen felelt: „Más volt a társadalmi környezet és gondolkodásmód. A korábbi idők közismert incidensei már eltűntek, az elmúlt 2-3 évben nem tapasztaltam tettlegességet a medence partján. De azt szeretném, hogy ez így is maradjon.”

A szövetség gyermekvédelmi felelőse, Danks Emese elmondta: alapos, hosszú munkával dolgozták ki a program alapjait.

„Mérföldkőnek tartom a gyermekvédelmi testület létrejöttét. Nem is lehet kérdés, az uszodák területén megengedhetetlen a fizikai, szexuális és lelki bántalmazás is. Azért kell dolgoznunk, hogy a sportág valamennyi szereplője tisztában legyen a viselkedési normákkal, ezt szolgálja a magatartási kódex is. Célunk, hogy szemléletváltás legyen, és a trénerek a pofon helyett a jó szót részesítsék előnyben.”

Törös Károly, a szövetség utánpótlás-bizottságának elnöke, hosszú külföldi edzősködés után boldogan állt a kezdeményezés mellé.

„Amikor hazajöttem, meglepődve tapasztaltam, hogy egyes edzők milyen alpári stílusban beszélnek a gyerekekkel. Modorban jócskán van lemaradásunk a nyugati országokkal szemben, de bízom benne, hogy ezt is hamarosan behozzuk. A program egyébként nemcsak a gyerekeket, hanem az edzőket is védi a rágalmakkal szemben. Az esetek igazságos kivizsgálása után nem fordul elő olyan, hogy jogtalanul bélyegeznek meg valakit, s emiatt megy tönkre a pályafutása.”

További korosztályos hírekÚSZÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Erste Liga: a DVTK idegenben, a DEAC hazai pályán nyert

Jégkorong
14 perce

Három magyar érem a zágrábi cselgáncs Grand Prix első napján

Egyéb egyéni
33 perce

A Honvéd parázs meccsen győzte le a Dunaszerdahelyt

Minden más foci
47 perce

Női labdarúgás: megvan a magyar válogatott vb-selejtezős programja

Magyar válogatott
1 órája

Messi vezérletével argentin győzelem az angolai függetlenségi évfordulóra rendezett gálameccsen

Minden más foci
1 órája

A Málta elleni történelmi vereséggel szállt el Finnország utolsó esélye a vb-selejtezőben

Foci vb 2026
1 órája

Simán, de nehezen nyertek az UTE röplabdázói Balatonfüreden

Röplabda
1 órája

A magyar női kosárlabda-válogatott ismét legyőzte Csehországot

Kosárlabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik