Leány kosár: gyorsaságra, kreativitásra épít az U16-os csapat az Eb-n

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
2018.08.16. 19:33
Címkék
„Nagyon bízom abban, hogy nem a bent maradásért kell küzdenünk. Úgy vélem, hogy ezen már túl van a magyar női kosárlabda, még akkor is, ha nem minden korosztályunk ugyanolyan erős. Akkor leszek teljesen elégedett a lányokkal, ha meg tudják valósítani mindazt, amit a felkészülés alatt gyakoroltunk, emellett pedig szeretném, ha a legtöbbet kihoznák magukból” - vélekedik az U16-os leány kosárlabda-válogatott vezetőedzője, Mészárosné Kovács Andrea az együttes esélyeiről egy nappal a kaunasi korosztályos Európa-bajnokság előtt.

Krasznai Bence−utánpótlássport.huPénteken kezdődik Kaunasban a leány U16-os Európa-bajnokság. A Mészárosné Kovács Andrea által irányított magyar válogatott nincs egyszerű helyzetben, ugyanis a C csoport, amelyben helyet kapott, első ránézésre igencsak erősnek tűnik.Krasznai Bence−utánpótlássport.huPénteken kezdődik Kaunasban a leány U16-os Európa-bajnokság. A Mészárosné Kovács Andrea által irányított magyar válogatott nincs egyszerű helyzetben, ugyanis a C csoport, amelyben helyet kapott, első ránézésre igencsak erősnek tűnik.

A FIBA az összes világverseny előtt készít egy összeállítást tíz játékosról, akikre a leginkább érdemes odafigyelni az adott tornán. A mieink közül ebben Dombai Réka kapott helyet a litvániai megméretés előtt. Tegyük hozzá: teljesen megérdemelten, ugyanis Réka kulcsembernek számított a minszki U17-es világbajnokságon, amelyen a - tavalyi U16-os Eb- és EYOF-ezüstérmes - magyar csapat negyedik helyen zárt.

A magyar csapat
A magyar csapat

A magyar csapat

Szó, mi szó: a csoportban van rajtunk kívül Olaszország, Horvátország és Lengyelország is. A nemzetközi szövetség összeállításában pedig szerepel két olasz, egy-egy horvát és lengyel kosaras is, ami sokat elárulhat előzetesen.

„Mivel az U16-os korosztályról beszélünk, ezért azt tudni kell, hogy rendkívül nehéz feltérképezni, milyen erős is a mezőny. Szinte senkit nem ismerünk, nehéz felkészülni− így Kovács Andrea.− Annyit azért tudunk, hogy az olaszok elleni nyitómeccsünk kulcsfontosságú lesz péntek este, nagyon kemény ütközet lesz. A horvátok mindig hasonló stílust képviselnek, mint a szerbek, s utóbbival kétszer is találkoztunk a felkészülési időszak alatt, a mérlegünk pedig egy-egy. A lengyelekről van a legkevesebb információnk, meglátjuk, mire számíthatunk velük szemben.”

Nem csupán a szerb válogatottal mérte össze tudását a válogatottunk; kicsivel előtte Törökországban járt, ahol négycsapatos nemzetközi tornán vett részt. Egyedül a házigazdától szenvedett vereséget a csapat, Dániát és Szlovákiát ellenben sikerült felülmúlnia.

A vezetőedző kifejtette, hogy az alakulatnak nincsen igazi tömege belül, s ezt gyorsasággal, ügyességgel és kreativitással igyekeznek kompenzálni a következő kilenc napon.

Nagyon bízom abban, hogy nem a bent maradásért kell küzdenünk. Úgy vélem, hogy ezen már túl van a magyar női kosárlabda, még akkor is, ha nem minden korosztályunk ugyanolyan erős. Akkor leszek teljesen elégedett a lányokkal, ha meg tudják valósítani mindazt, amit a felkészülés alatt gyakoroltunk, emellett pedig szeretném, ha a legtöbbet kihoznák magukból. Szerintem, ha ez sikerül, akkor rossz szájízzel semmiképpen nem távozhatunk az Európa-bajnokságról” - zárta összegzését a mester.

LEÁNY U16-OS A DIVÍZIÓS EURÓPA-BAJNOKSÁG, KAUNAS
A magyar csapat programja
Csoportkör, 1. forduló. Péntek: Magyarország−Olaszország, 19 óra
Csoportkör, 2. forduló. Szombat: Magyarország−Horvátország, 14.30 óra
Csoportkör, 3. forduló. Vasárnap: Magyarország−Lengyelország, 19 óra
Nyolcaddöntő. Kedd
Negyeddöntő. Szerda
Elődöntő. Péntek
Helyosztó. Szombat

További korosztályos híreinkKOSÁRLABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Russell visszavágna, de az első montreali sprint káoszt hozhat

F1
18 perce

Az év női kosárlabdázója is távozik Diósgyőrből

Kosárlabda
22 perce

Tenisz: Udvardy Panna elődöntős Rabatban

Tenisz
25 perce

Szegedről jön a KTE harmadik igazolása – hivatalos

Labdarúgó NB II
32 perce

A beatzene szerelmese – Hosszú Kávé Horváth Attilával

Képes Sport
49 perce

Három magyar játékosával hosszabbított a fehérvári hokicsapat

Jégkorong
1 órája

Hét Bayern München-játékos, köztük Manuel Neuer is bekerült a németek világbajnoki keretébe

Foci vb 2026
1 órája

Zárt kapus lesz a Honvéd első hazai élvonalbeli meccse

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik