Cselgáncs: kezdődik a junior Európa-bajnokság

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.12. 18:00
Címkék
Csütörtökön kezdődik a junior cselgáncsozók szófiai Európa-bajnoksága. A fiú- és a leányszakág vezetőedzőjével, Horváth Lászlóval, illetve Radics Attilával a sportolók felkészültségéről, és persze a várakozásokról beszélgettünk.

Krasznai Bence –utanpotlassport.huCsütörtökön kezdődik a junior dzsúdósok Európa-bajnoksága Szófiában. A magyar leányválogatott acélos kerettel utazik a viadalra, a vezetőedző, Radics Attila ennek megfelelően tűzte ki a célokat.Krasznai Bence –utanpotlassport.huCsütörtökön kezdődik a junior dzsúdósok Európa-bajnoksága Szófiában. A magyar leányválogatott acélos kerettel utazik a viadalra, a vezetőedző, Radics Attila ennek megfelelően tűzte ki a célokat.

„Egy-egy érmet és pontszerző helyet várok. Az előzetes nevezések alapján rendkívül erős lesz a mezőny. A cselgáncs az utóbbi években népszerű sportág lett, egyre nehezebb odaérni a dobogóra. Ennek ellenére azoktól a versenyzőktől, akik eddig is remekeltek a nemzetközi viadalokon, most is jó szereplést várok.”

Sipőcz Richárd (kékben) Szófiában is nagyot szeretne dobni
Sipőcz Richárd (kékben) Szófiában is nagyot szeretne dobni

Sipőcz Richárd (kékben) Szófiában is nagyot szeretne dobni

Érdekesség, hogy a lehetséges egy ifjúsági olimpiai kvótát megszerző, 63 kilogrammos Özbas Szofi is tatamira lép Szófiában. Így aztán a ceglédi lánynak meglehetősen sűrű lesz a programja, mivel az októberi ötkarikás megméretés után még a bahamai junior-világbajnokságon is részt vesz. Felvetődik a kérdés: nem mehet-e az eredményesség rovására a nagy terhelés?

„A klubja beleegyezése nélkül nem indítanánk el az összes versenyen. Az Eb tökéletes felkészülési, egyben bizonyítási lehetőség lesz neki – így a vezetőedző. − Egyértelműen az olimpia a legfontosabb állomás, s ha jól szerepel Buenos Airesben, az plusz lökést is adhat a vébére.”

A fiúk mestere, Horváth László szerint igen stabil az általa irányított keret.

„Az Európa−kupa-sorozat alapján a srácok voltak az eredményesebbek, ez azonban nem garancia semmire. Különösen fontos lenne a jó szereplés Szófiában, hiszen a legutóbbi világversenyes érmet ebben a korosztályban kétezer-tizennégyben Tóth Krisztián szerezte, ő akkor világbajnok lett. Kollégámhoz hasonlóan én is egy-egy érmet és pontszerző helyet remélek. Bár ezt akár visszafogott tervnek is tekinthetem, hiszen előfordulhat, hogy akár egy súlycsoportban is teljesítjük azt.”

A 81 kilogrammos súlycsoportban rendkívül izmos a magyar csapat. Gőz Roland, Rajkai Róbert és Tóth Benedek egyaránt remekelt azEurópa−kupa-viadalokon. Bulgáriában Rajkai és Gőz indul, ugyanakkor Tóthot sem mellőzik: Rajkai mellett ő utazhat a már emlegetett bahamai vb-re, a hazai rendezésű U23-as Európa-bajnokságon pedig Gőzzel együtt képviseli majd a magyar színeket.

Szó esett a kétszeres ifjúsági Európa-bajnok, plusz 100 kilós Sipőcz Richárdról is, aki még ifiként bizonyíthat a juniorok között.

„Ő az idősebbekhez is beköszönt már, nem is egyszer. Akadt olyan verseny, amelyen legyőzte a korosztályos világbajnoki bronzérmest. Úgy vélem, jó sorsolással akár az Eb-n is dobogóra is állhat.”

A magyar indulók
Fiúk
55 kg: Feczkó Csanád (Miskolci VSC), 66 kg: Kozma Ákos (Kaposvári JK), 73 kg: Gunics Endre (Domaszéki Judo Ifjúsági Egyenlőségi SE), 81 kg: Gőz Roland (KSI SE), 81 kg: Rajkai Róbert (Százhalombatta Város Ifjúsági SE), 90 kg: Tóth Apor (Miskolci VSC), 90 kg: Tóth Ferenc (Rákosvidéke Hajtós DSE), 100 kg: Árvai Péter (Ceglédi VSE), +100 kg: Sipőcz Richárd (Széchenyi István Egyetem SE), +100 kg: Waczulik Richárd (Újpesti TE)
Leányok
44 kg: Beringer Fatime (KSI SE), 44 kg: Vaska Fanni (Ippon Judo Tatabánya SE), 57 kg: Maróti Alexandra (Újpesti TE), 57 kg: Varga Brigitta (KSI SE), 63 kg: Özbas Szofi (Ceglédi VSE), 70 kg: Balogh Sára (Szatymazi SE), 70 kg: Czerlau Jennifer (DVTK-Miskolci JC),
78 kg: Tóth Fanni (KSI SE), +78 kg: Szigetvári Mercédesz (Bajai JC)

További korosztályos hírekCSELGÁNCSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Nyilvános szereptévesztés – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
2 perce

Legyorsulni a Ladát – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
2 perce

Mindhárom dartsvilágbajnok továbbjutott Wolverhamptonban

Egyéb egyéni
24 perce

Csütörtöki sportműsor: Örményországban lép pályára a magyar válogatott

Minden más foci
1 órája

Győzzünk, hogy ne kelljen számolgatni!; Nadir Benbuali: A Győr a legjobb magyar csapat

E-újság
1 órája

Megszakadt a Zalgiris Kaunas jó sorozata, simán nyert az Olympiakosz a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
1 órája

Zverev a sima vereséget elkerülte, de így is Sinner nyerte kettejük csatáját az ATP-világbajnokságon

Tenisz
2 órája

Szétlövéses sikerrel mutatkozott be Ted Dent a Volán kispadján

Jégkorong
2 órája
Ezek is érdekelhetik