Kézilabda: a 17 éves Tóth Nikolett berobbant az élvonalba

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.20. 08:48
Címkék
Valósággal berobbant az élvonalba az ifjúsági kézilabda-válogatott 17 éves irányítója, Tóth Nikolett. Az MTK Budapest együttesében kölcsönben szereplő ferencvárosi játékos jól kezdett, bár érzi, hogy szoknia kell még az NB I-es ritmust, főként akkor, ha az év elején kitűzött nagy céljait el szeretné érni.

B. V. – utanpotlassport.huKitűnően kezdte első idényét a felnőttek között az MTK Budapest 17 éves kézilabdázója, Tóth Nikolett. A fiatal irányító nyáron került az FTC-től a kék-fehérekhez, és a mostani évadot a rendre fiatalokra építő NB I-es együttesben tölti.B. V. – utanpotlassport.huKitűnően kezdte első idényét a felnőttek között az MTK Budapest 17 éves kézilabdázója, Tóth Nikolett. A fiatal irányító nyáron került az FTC-től a kék-fehérekhez, és a mostani évadot a rendre fiatalokra építő NB I-es együttesben tölti.

A 17 éves Tóth Nikolett négy mérkőzésen 14 gólt szerzett az NB I-ben Forrás: MTK Budapest
A 17 éves Tóth Nikolett négy mérkőzésen 14 gólt szerzett az NB I-ben Forrás: MTK Budapest

A 17 éves Tóth Nikolett négy mérkőzésen 14 gólt szerzett az NB I-ben  •  Forrás: MTK Budapest

Nem kellett sokat várnia az első élvonalbeli találatra, hiszen rögtön az első fordulóban, éppen nevelőegyüttese ellen szerzett két gólt. Majd eredményes volt az Eger, a Győr és az Érd ellen is. Négy meccsen tizennégy gólt szerzett, mégsem teljesen elégedett.

„Eddig felemásra értékelném a szereplésemet. Jöttek a gólok, aminek örülök, ugyanakkor sok eladott labdám volt. Az NB I-es ritmust fel kell vennem.”

Gyorsabb a tempó, kevesebb az idő a döntésre. Egyelőre még szokja a „nagyok” szintjét. És a társait is.

„Nagyon kedvesen, segítőkészen fogadtak az MTK-ban. Természetesen kicsit hiányzik a Fradi, a szurkolók, az edzők, a lányok, az egész közeg, de itt is jól érzem magamat.”

Tóth tagja volt a nyáron ifjúsági vb-ezüstérmes válogatottnak is, több meccsen is kiemelkedően teljesített. Kicsit sajnálja az oroszok ellen elvesztett finálét, de előre tekint.

„Szeretek inkább arra gondolni, hogy nyertünk egy ezüstérmet, mert a döntő még mindig fájó emlék. Ezzel együtt remek motivációt jelent a jövőre nézve, megvan a célunk a junior éveinkre, a csúcsra szeretnénk érni. Mindenesetre most az MTK az első.”

A mostani évadban több elemben is fejlődni szeretne, a passzokban, az átlövésekben és a helyzetkihasználás terén is előre lépne a kék-fehérek vezetőedzője, Golovin Vlagyimir irányítása alatt.

„Szeretném elnyerni az edzőm bizalmát, hogy igazán fontos mérkőzéseken, kiélezett szituációkban számítson rám. Ha ez sikerül, én már elégedett leszek.”

Persze akkor lenne igazán boldog, ha idővel az FTC is újra számítana rá. Ugyanis nem titkolt célja, hogy Faluvégi Dorottya, Háfra Noémi és Márton Gréta útját járva ő is a népligeti sztárcsapatban játsszon.

„Mindhármukat példaképnek tekintem, ők bizonyítják, hogy igenis lehetséges beépülni a felnőttekhez. Persze reálisan látom a helyzetet, addig még hosszú út és rengeteg munka vezet.”

További korosztályos hírekKÉZILABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Los Angeles 2028: női triatlonban lesz az első éremosztó

Egyéb egyéni
9 perce

Röplabda Eb: megszűnnek a selejtezők, felértékelődik az Európa-liga

Röplabda
22 perce

Los Angeles 2028: elkészült az úszóversenyek programja, Kós kétszer is döntőzhet egy nap

Úszás
37 perce

Döntetlennel kezdett az Eb-selejtezőben a magyar U19-es válogatott

Magyar válogatott
1 órája

Gyász: elhunyt Tóth László, az 1500 méteres síkfutás országos bajnoka

Atlétika
1 órája

Férfi kézilabda BL: Kolstad–Veszprém

Kézilabda
1 órája

A téli olimpiai sportágak nem kérnek a nem olimpiai nyári sportágakból

Téli sportok
1 órája

Futsal: a magyar válogatott döntetlent játszott a litvánokkal

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik