Vívás: az ikonok vonzása, háromszáz ifjú a pasaréti pástokon

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.29. 11:39
Címkék
A Vasas SC vívószakosztálya jó néhány olimpiai, világ- és Európa-bajnokot adott a magyar sportnak. A műhely utánpótláskorú versenyzői is rendre sikeresen szerepelnek a nemzetközi viadalokon.

Márványkövi Ferenc− utanpotlassport.huA legutóbbi foggiai kadét- és junior Európa-bajnokságon is számos Vasas-vívó lépett pástra, és nem lesz ez másképpen a közelgő lengyelországi korosztályos világbajnokságon, Torunban sem. A legkevésbé sem a véletlen műve tehát, hogy évről évre növekszik azoknak a gyerekeknek a száma, akik a pasaréti úti csarnokban szeretnének vívni, aminek nyomán a szakosztály kezdi kinőni a létesítményt.Márványkövi Ferenc− utanpotlassport.huA legutóbbi foggiai kadét- és junior Európa-bajnokságon is számos Vasas-vívó lépett pástra, és nem lesz ez másképpen a közelgő lengyelországi korosztályos világbajnokságon, Torunban sem. A legkevésbé sem a véletlen műve tehát, hogy évről évre növekszik azoknak a gyerekeknek a száma, akik a pasaréti úti csarnokban szeretnének vívni, aminek nyomán a szakosztály kezdi kinőni a létesítményt.

Állandóan nagy a sürgés-forgás a Vasas pasaréti úti vívócsarnokában Forrás: utanpotlassport.hu
Állandóan nagy a sürgés-forgás a Vasas pasaréti úti vívócsarnokában Forrás: utanpotlassport.hu

Rendre nagy a sürgés-forgás a Vasas pasaréti úti vívócsarnokában  •  Forrás: utanpotlassport.hu

Ferjancsik Domonkos szakosztályelnök szerint a gyerekek elsősorban az egyesület ikonjai: az olimpiai bajnok Szilágyi Áron kardozó, és Szász-Kovács Emese párbajtőröző miatt jönnek a Vasasba vívni.

„Leginkább a példaképeknekköszönhető, hogy ma már több, mint háromszázra tehető a nálunk versenyző gyerekek száma. Ők minden nap személyesen találkozhatnak Áronnal és Emesével, és több olyan fiatal tehetséggel, mint Rabb Krisztián vagy Koch Máté, akik a különböző hazai és nemzetközi utánpótlás-viadalokon szereztek dicsőséget az egyesületnek” – mesélte a szakosztályelnök.

A megnövekedett gyereklétszám egyben szakmai kihívást is jelent a szakembereknek: a sok jelentkező között kell megtalálniuk azokat az ígéretes tehetségeket, akikből hosszú munkával eredményes vívókat nevelhetnek.

„Az itt dolgozó edzők egyik legnagyobb felelőssége, hogy közreműködjenek a nálunk vívni tanuló gyerekek emberré nevelésében. De ez csak a feladat egyik részét jelenti. A másik fontos edzői felelősség a sportági ismeretek elsajátítása és a sportág megkedveltetése. A vívás egy olyan sport, ahol csak hosszú évek után derül ki, hogy kik tudják a tudásukat a páston is kamatoztatni. Nem lesz mindenkiből olimpiai bajnok – a feladatunk az, hogy belőlük sportágszerető, egészséges embereket faragjunk” – magyarázta Somlai Béla, a Vasas vívószakosztályának mesteredzője.

A fiatalok nevelése mellett az is fontos szempont, hogy a tizenévesek megragadjanak a vívásban, és kitartsanak a klub mellett. Halla Péter, a párbajtőrszakosztály vezetőedzője is azt hangsúlyozta, hogy az egyesület elsődleges célja a hozzájuk jelentkező gyerekek nevelése és megtartása: „A Vasas hagyományait követve a mi feladatunk az, hogy tartsuk itt a gyerekeket, ehhez pedig elengedhetetlen, hogy kialakítsuk bennük a klubhoz tartozás érzését.”

A Vasasnál egyhangúan úgy vélik: a kötődés kialakulásához és a magas szintű szakmai munkához a nyugodt és családias légkör is elengedhetetlen, amely a sikerekhez vezető út egyik garanciája.

„Itt mindenki jóban van mindenkivel, mindenki ismer mindenkit, és mindenben támogatjuk egymást” – írta le a „Vasas-családot” a 19 éves junior világ- és Európa-bajnok párbajtőröző, Koch Máté. „A jól képzett edzőink mindkét szakágban, a kardban és a párbajtőrben is nagyon sokat segítenek a versenyzőknek, a szakosztályvezetés pedig szintén odafigyel az utánpótláskorú versenyzőkre.”

„Én mindig is nagyon szerettem az itteni légkört és a hangulatot: tényleg majdnem olyanok vagyunk, mint egy nagy család, nagyon szeretek itt lenni” – árulta el Gálfalvy Réka párbajtőröző, a Vasas 14 éves korosztályos bajnoka, aki többek között a családias közeg miatt választotta a pasaréti úti vívócentrumot.

A szakosztályban természetesen a jövőben is várják a sportág iránt érdeklődő gyerekeket, akikből újabb olimpiai bajnokokat, valamint a sport és a sportág iránt érdeklődő, sportszerető embereket szeretnének nevelni.

„Az elsődleges célunk az, hogy Szilágyi Áronhoz és Szász-Kovács Emeséhez hasonlóan minél több világklasszist adjunk a magyar sportnak. Mindamellett azt is fontosnak tartjuk, hogy azok is megszeressék a vívást, akikből nem lesznek olimpiai bajnokok, hiszen ők is fontosak a klub számára. Így nemcsak a Vasast, hanem az egész magyar vívóközösséget gazdagabbá tudjuk tenni” – érvelt Ferjancsik Domonkos.

További korosztályos hírek VÍVÁSBANa sportági aloldalunkon.

Az áprilisi toruni kadét- és junior-világbajnokságon résztvevő Vasas-vívók:
Szántó Zoltán (16), fiú kadét kard
Rabb Krisztián (17), fiú junior kard
Nagy Dávid, Koch Máté és Bende Bence (mind 19), fiú junior párbajtőr

Legfrissebb hírek

Hoppá! LaMelo Ball dupla duplájával győzte le a Hornets a Lakerst

Amerikai sportok
19 perce

Kézilabda Európa-bajnokság: nemzetközi jelenlét és hazai újdonság a Josera Petfood-tól

Kézilabda
25 perce

Jerzy Dudek: Szoboszlai még többet lőhetne távolról, elképesztő bombái vannak

Spanyol labdarúgás
52 perce

AEK Athén: Vargáék tulajdonosa bekeményített, pénzbírságot szabott ki a játékosokra a kupakiesés után

Minden más foci
1 órája

Marozsán Fábián az elődöntőben búcsúzott az aucklandi tenisztornától

Tenisz
2 órája

Kutyaszorító – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
8 órája

Pénteki sportműsor: a magyar férfi kézilabda- és a vízilabda-válogatott is Eb-meccset játszik

Minden más foci
9 órája

Bánhidi nélkül is a nyolc közé kerülés a férfiválogatott célja; Vogel Soma: Hollandia ellen kötelező győznünk

E-újság
9 órája
Ezek is érdekelhetik