Vívás: elődöntős a junior leány tőrcsapat a foggiai Eb-n

Vágólapra másolva!
2019.03.03. 12:02
Címkék
Három csapatunkért szoríthattunk a foggiai korosztályos vívó Európa-bajnokság zárónapján: a fiú kard- és a leány tőregyüttes mellett a világranglista-vezető fiú párbajtőrözők is pástra léptek. A lányok jó étvágyat csináltak az ebédhez, hiszen addigra az elődöntőig jutottak.

Munkatársunk, Bruckner Gábor helyszíni jelentése Foggiából – utanpotlassport.hu Elérkezett a tizedik, egyben utolsó nap a korosztályos vívó Eb-n, és persze, hogy az addigi díszmenet után a szép befejezésben reménykedtünk. Nos, a junior leány tőrcsapat jóvoltából már délelőtt kiderült, lesz ok az örömre vasárnap is, hiszen az együttes a dánok sima legyőzése (45:21) után az őket az utóbbi időben háromszor is felülmúló lengyeleken is túljutott.Munkatársunk, Bruckner Gábor helyszíni jelentése Foggiából – utanpotlassport.hu Elérkezett a tizedik, egyben utolsó nap a korosztályos vívó Eb-n, és persze, hogy az addigi díszmenet után a szép befejezésben reménykedtünk. Nos, a junior leány tőrcsapat jóvoltából már délelőtt kiderült, lesz ok az örömre vasárnap is, hiszen az együttes a dánok sima legyőzése (45:21) után az őket az utóbbi időben háromszor is felülmúló lengyeleken is túljutott.

ujtor
ujtor

A junior leány tőrcsapat a lengyelek legyőzésével lett elődöntős

Ki kell emelni a házi rangsorban csak a harmadik helyen álló Szántay Anna káprázatos teljesítményét: a Honvéd tőrözője a három asszóját plusz 8 találatos mutatóval abszolválta, s mivel Hajas Nóra és Pöltz Anna sem okozott csalódást, a lányok már készülődhettek is a top favorit olaszok elleni elődöntőre.

A kardozók később kezdtek, de a párbajtőröző fiúknak jutott bemelegítő mérkőzés a reggeli órákra: az Andrásfi Tibor, Koch Máté, Nagy Dávid összetételben pástra lépő csapat 45:29-re verte az osztrákokat. A négy közé kerülésért Izrael együttesén igyekeznek túljutni az Eb-re világranglista-vezetőként érkező „epézők”.

A nap további történéseit nyomon követhetik folyamatosan frissülő hírsávunkban, este pedig részletes tudósítással jelentkezünk a helyszínről.

További korosztályos hírek VÍVÁSBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Műkorcsolya Eb: Nika Egadze áll az élen a férfiaknál a rövid program után

Téli sportok
6 perce

Bemutatták a jövő évi férfi és női Tour de France brit szakaszait

Kerékpár
15 perce

Franciaország 14 gólos győzelemmel mutatkozott be a kézi Eb-n

Kézilabda
31 perce

Eb-felkészülés: három góllal kikapott a magyar férfi futsalválogatott a szerbektől

Magyar válogatott
46 perce

Női válogatottunk ötméteresekkel kikapott az Egyesült Államoktól

Vízilabda
1 órája

Amerika: új szerződést kaphat az Inter Miamitől Pintér Dániel

Minden más foci
1 órája

Magyari Alda: Nem akarom elvesztegetni az időt, amit a gyermekemmel tölthetek

Vízilabda
1 órája

Két utánpótlás-válogatott játékost vett kölcsön a Kazincbarcika

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik