Légiósok: „Az első pillanattól éreztem, kellek a Juvénak”

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.04. 16:27
Címkék
Nemrégiben érkezett a hír, hogy a világ egyik legnagyobb klubja, a 34-szeres olasz bajnok Juventus magyar futballistát szerződtetett: Senkó Zsombor, az U16-os válogatott kapusa 2021 nyaráig szóló szerződést kapott az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldót is foglalkoztató egyesülettől. Honlapunknak a 16 éves hálóőr, illetve az ügyeit intéző EM Sports Consulting ügyvezetője, Esterházy Mátyás beszélt az átigazolás részleteiről.

G. G.utanpotlassport.hu– Az ifjú kapuvédő,Senkó Zsombor elmondta: decemberben éppen a Premier League-ben szereplő Leicester Citynél volt próbajátékon, amikor igazán komolyra fordult a torinóiak régóta tartó érdeklődése. „Kiváló körülmények voltak, de megmondom őszintén, az angliai légkör nem igazán fogott meg. Pedig tudom, hogy a futball őshazájáról beszélünk, de nekem valahogy akkor sem jött be. Rendkívül színvonalas, pörgős és magas intenzitású edzéseink voltak, ugyanakkor a kapusoknak leginkább csak a lövésekkel kellett foglalkozniuk, és nem fektettek különösebb súlyt a technikai képzésre. Pedig nekem most éppen arra van nagy szükségem, legalábbis én így érzem."G. G.utanpotlassport.hu– Az ifjú kapuvédő,Senkó Zsombor elmondta: decemberben éppen a Premier League-ben szereplő Leicester Citynél volt próbajátékon, amikor igazán komolyra fordult a torinóiak régóta tartó érdeklődése. „Kiváló körülmények voltak, de megmondom őszintén, az angliai légkör nem igazán fogott meg. Pedig tudom, hogy a futball őshazájáról beszélünk, de nekem valahogy akkor sem jött be. Rendkívül színvonalas, pörgős és magas intenzitású edzéseink voltak, ugyanakkor a kapusoknak leginkább csak a lövésekkel kellett foglalkozniuk, és nem fektettek különösebb súlyt a technikai képzésre. Pedig nekem most éppen arra van nagy szükségem, legalábbis én így érzem."

SenkóZsombor2
SenkóZsombor2
Azt megtudta, a Juventus akár próbajáték nélkül is szerződtette volna, ő azonban mindenképpen a saját benyomásai, tapasztalatai alapján szeretett volna dönteni arról, hogy mi lesz az eddigi legfontosabb lépés a karrierjében.

„Angliából szinte egyből Olaszországba utaztunk. Az első pillanattól kezdve azt éreztem, hogy kellek a Juvénak. A stábtagok és a csapat pedig úgy fogadott, mintha már egy éve itt lennék. Különösen fontos volt, hogy mindenki rendkívül közvetlennek bizonyult, hiszen én is ilyen típus vagyok."

Elmondta: mindig is az volt a célja, hogy egyszer külföldön játsszon, ugyanakkor ő és a családja sem gondolta volna, hogy a szombathelyi Illés Akadémia után a Juventus lesz karrierjének a következő állomása. „Mindenben támogatnak, hiszen ez olyan álomszerű lehetőség, amilyen lehet, hogy csak egyszer adódik az életben, és az ilyet meg kell ragadni. A döntésemben nagyon sokat segített az ügynököm, Esterházy Mátyás."
Zsombor február 10-én költözött az észak-olaszországi városba, a World International School Of Torino elnevezésű iskola kollégiumában lakik, egy hozzá hasonlóan nemrég szerződtetett osztrák középpályással. Érdekesség, hogy az intézmény a Juve edzőközpontjának tőszomszédságában van, ahol a felnőtt csapat készül. Azt azonban még Senkóék sem láthatják, olyannyira elszigetelt. Hozzátette ugyanakkor, hogy ebbe az intézménybe járnak a Juventus sztárjátékosainak gyermekei is, így a napokban például összefutott Juan Cuadradóval, aki éppen a kislányát vitte az óvodába.

A kapus napjai jelentős részét ebben az iskolában tölti, ott tanul olaszul gőzerővel, valamint ott is étkeznek a csapattársakkal, s onnan viszik őket buszokkal a klub utánpótlás-központjába. Az edzéseken rendkívül sokat technikáznak, remek a kapusképzés. Összesen hárman versengenek a posztért, de mint elmondta: rövid idő alatt szoros barátság alakult ki a három „portás” között, és egyáltalán nem vetélytársként gondolnak egymásra.

Edzőmérkőzésen már bemutatkozott a magyar fiú az U17-es csapatban, a játékengedélye azonban csak a napokban érkezett meg, így tétmérkőzésen csak később debütálhat a Zebrák csíkos mezében. Életre szóló élményt azonban már így is szerzett magának, hiszen a Juventus-Udinese Serie A-mérkőzésen labdaszedőként lehetett a pálya szélén, és a közvetlen közelről csodálhatta meg a futballcsillagokat.

Esterházy Mátyás, az EM Sports Consulting ügyvezetője elmondta: az olasz klub képviselői utánpótlás-válogatott mérkőzésen figyeltek fel a kiváló fizikai adottságokkal rendelkező, 195 centiméter magas kapusra. Hozzátette, angol és más olasz klubok is szerették volna megszerezni, de ő végül, elsősorban személyes benyomások nyomán – decemberben töltött rövid időszakot Torinóban – az Öreg Hölgyet választotta. Megjegyezte, a transzfert körülbelül nyolchónapos előkészítő munka előzte meg, a következő lépés pedig az, hogy a magyar kapus megfelelően és minél gyorsabban beilleszkedjen az új környezetbe, s a lehető legjobban megtanuljon olaszul. Utóbbiban rendkívül gyorsan halad.

„Zsombornak minden – fizikai és mentális – adottsága megvan ahhoz, hogy felnőjön a feladathoz, és hosszabb távon állandó helyet harcoljon ki magának a Juventus korosztályos csapatában. Ennél tovább jelenleg nem nézünk, nagyon fontos, hogy lépésről lépésre gondoskodjunk a karrierjéről."
A cég vezetője kiemelte: munkájuk koránt sem ér véget azzal, hogy a játékos a neves olasz klub alkalmazásába állt. A mindennapok során is rengeteg segítséget nyújtanak neki, hiszen például a Torinóba költözésekor az ügynökség egyik munkatársa együtt utazott Zsomborral, és egy hétig vele volt, hogy az induláskor minden zökkenőmentesen működjön.

További korosztályos híreinkLABDARÚGÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

„A bukarestiek ajánlata minden szempontomnak megfelelt” – Faluvégi Dorottya az átigazolásáról

Kézilabda
14 perce

Serie A: Angliából vett kölcsön támadót a Roma; Európa-bajnokot igazolt az Atalanta

Olasz labdarúgás
30 perce

Chema Rodríguez: Mindig is csapatként értünk el sikereket

Kézilabda
37 perce

Innen hátrány, onnan előny – Vincze Szabolcs jegyzete

Kézilabda
38 perce

A Red Bull megújult külsővel vág neki az új korszaknak – képek

F1
43 perce

NHL: Szorokin lehúzta a rolót Edmontonban

Amerikai sportok
47 perce

Hoki: vereség az Egyesült Államoktól az U18-as A-csoportos leány-vb-n

Utánpótlássport
1 órája

Schmidt Ádám: A Sportoló nemzet tanév valós élményekkel küzd a virtuális világ ellen

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik