Kajak-kenu: csütörtöktől utánpótlás Eb a csehországi Racicében

Vágólapra másolva!
2019.07.10. 10:06
Címkék
Csütörtöktől vasárnapig Racicében rendezik az idei utánpótlás Európa-bajnokságot. A magyar csapat az előző évihez képest erősebb kerettel, benne korosztályos világbajnokokkal készül a kontinensversenyre, ezért Makrai Csaba utánpótlás szövetségi kapitány jobb szereplést vár a tavalyinál.

Kezdődik a 2019-es versenyév első korosztályos gyorsasági világversenye: a kajak-kenu utánpótlás-válogatott a csehországi Racicébe utazik az U23-as és az ifjúsági korosztály Európa-bajnokságára. Az esemény hagyományosan csak a „második számú” világversenynek számít a magyar csapatnak, miután a legerősebb összeállításban rendre a világbajnokságon vesznek részt a fiatalok.

A Biben Karina (elöl), Bakó Olga páros az ifjúsági korosztályban többször is a világ tetejére ért Forrás: molalapitvany.hu
A Biben Karina (elöl), Bakó Olga páros az ifjúsági korosztályban többször is a világ tetejére ért Forrás: molalapitvany.hu

A Biben Karina (elöl), Bakó Olga páros az ifjúsági korosztályban többször is a világ tetejére ért  •  Forrás: molalapitvany.hu

A nyári eseményekről korábban az utánpótlás szövetségi kapitány, Makrai Csaba beszélt honlapunknak, akkor elmondta, az idén erősebb lesz az Eb-keret és jobb szereplést is vár, mint 2018-ban. Akkor hat érmet (1 arany, 4 ezüst, 1 bronz) nyertek a mienk.

„Ha nem is teljesen ugyanaz az Eb- és a vébékeret, de jóval nagyobb az átfedés köztük, mint egy évvel ezelőtt volt, éppen ezért több érmet remélek a kontinensversenyen is nyilatkozta Makrai, ezúttal a hazai szövetség honlapjának. Nagyon bízom a jó szereplésben, az egyéni teljesítmények alapján összeállított idei csapatban több potenciált látok. Azt tudni kell, hogy a magyarok és a németek az Európa-bajnokságokon általában a második csapatukkal indulnak, míg a többi ország a legjobbjaival. Ezzel együtt az idén is az lesz a legfontosabb feladat, hogy minél több nemzetközi rutint szerezzenek a fiatalok, ugyanis mindig a távolabbi célt kell nézni: azaz, hogy minél többen oda tudjanak érni a felnőttek között is a világ élvonalába”

Nagy neveket azonban az enyhe tartalékos névsor ellenére is találunk a magyar csapatban. Elég, ha csak többszörös ifjúsági világbajnok leány kajakpárost, Bakó Olgát és Biben Karinát említjük. Igaz, az idén ők már az U23-as korosztályban indulnak.

Azt is meg kell jegyezni, hogy a múlt heti felnőttválogatott szétlövés két változást eredményezett az előzetesen tervezet keretben: a C1200 méteren vb-csapatba kerülő Nagy Bianka Hüttner Csaba felnőtt szövetségi kapitány javaslatára az U23-as Eb-n is megméreti magát az olimpiai versenyszámban. Miközben a K4 1000 méteren csapatba került Erdőssy Csaba inkább kihagyja a korosztályos kontinensversenyt, és minden erejével a szegedi felnőttvébére készül.

Így állt össze tehát a korosztályos Eb-re a magyar válogatott, csütörtökön az előfutamokkal és elődöntőkkel indul az Európa-bajnokság.

U23-AS ÉS IFJÚSÁGI KAJAK-KENU EURÓPA-BAJNOKSÁG, RACICE (CSEHORSZÁG)
A magyar csapat
U23. Férfiak.
K1200 m: Nikodém Patrik, K1500 m: Varga Dominik, K1 1000 m: Béke Kornél, K2 1000 m: Koleszár Mátyás, Németh Viktor Máté, K4500 m: Szendy Márk, Erős Patrik, Radics Krisztián, Törköly Zoltán.
C1200 m: Némedi Kornél, C1 1000 m: Fejes Dániel, C2500 m: Slihoczki Ádám, Kocsis Ádám, C2 1000 m: Lelovics Dávid, Bakó Tamás.
Nők. K1200 m: Orosz Adrienn, K1500 m: Katrinecz Rita, K11000 m: Posta Réka, K2500 m: Bíben Karina, Bakó Olga, K4500 m: Sólyom Dóra, Katrinecz Rita, Malcsiner Eszter, Bíben Karina.
C1200 m: Nagy Bianka, C1500 m: Molnár Rebeka, C2200 m: Molnár Rebeka, Sáling Laura, C2500 m: Bónyai Regina, Kulcsár Dorina.
Ifjúságiak. Fiúk. K1200 m: Vigassy Barnabás, K1500 m: Majoros Mátyás, K1 1000 m: Szegvári Benedek, K2 1000 m: Majoros Mátyás, Nyerges Áron, K4500 m: Takács Zsigmond, Kiss Ádám, Balogh Gergely, Mikó Áron.
C1200 m: Kőszegi Milán, C1 1000 m: Békési Boldizsár, C21000 m: Kollár Kristóf, Hodován Dávid, C4500m: Kőszegi Milán, Békési Boldizsár, Nagy Olivér, Pálla Balázs.
Leányok. K1200 m: Máró Anna, K1500 m: Máró Anna, K11000 m: Csikós Zsóka, K2500 m: Mányi Zsófia, Boldis Csenge, K4500 m: Potoniec Zsófia, Kulcsár Csenge, Rugási Csilla, Csikós Zsóka.
C1200 m: Molnár Csenge, C1500 m: Molnár Csenge, C2200 m: Horányi Dóra, Mile Sára, C2500 m: Molnár Csenge, Csorba Zsófia.

Az Európa-bajnokság programja ITT érhető el.

További korosztályos hírekKAJAK-KENUBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

NBA: kikapott Portlandben a Lakers; 39 pont Wembanyamától

Amerikai sportok
22 perce

NFL: őrült, 63 pontos, hosszabbításos meccsen jutott AFC-döntőbe a Broncos, de hatalmas árat fizetett érte…

Amerikai sportok
2 órája

Bodó Richárd: Csak úgy tudok bizonyítani, ha a pályán vagyok; Fekete Gergő: A szerbek ellen nekünk kell diktálnunk a tempót

E-újság
8 órája

A 15. helyen végzett az Ignateva, Szemko jégtánc kettős a műkorcsolya Eb-n

Téli sportok
8 órája

Évszázados örökség – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
8 órája

Méretes hibák – Thury Gábor jegyzete

Angol labdarúgás
8 órája

Vasárnapi sportműsor: Magyarország–Szerbia a vízilabda Eb-n, Magyarország–Olaszország a kézilabda Eb-n

Minden más foci
8 órája

NB II-es felkészülés: a Csákvár ikszelt kirgiz ellenfelével, a Szentlőrinc horvát riválistól kapott ki

Labdarúgó NB II
8 órája
Ezek is érdekelhetik