Kézilabda: az U17-es leányválogatott elkapta a fonalat a celjei Eb-n

B. V. utanpotlassport.huB. V. utanpotlassport.hu
2019.08.03. 09:09
Címkék
Még egy meccs ugyan hátravan a csoportkörből, de a magyar csapat már biztosan középdöntős a celjei leány U17-es kézilabda Eb-n. A szombati szünnap előestéjén az együttes szövetségi edzőjével, ifj. Kiss Szilárddal beszélgettünk az eddig látottakról és a lányok debütálásáról.

Két fölényes sikerrel kezdte a szlovéniai Celjében zajló U17-es Európa-bajnokságot a leány ifjúsági kézilabda-válogatott. Ifj. Kiss Szilárd együttese előbb a szlovákokat, majd az osztrákokat ütötte ki, s mivel a többi mérkőzés eredménye is kedvezően alakult, már két fordulót követően biztosan csoportelső és középdöntős.

Eddig minden rendben: két mérkőzés után középdöntős a magyar csapat Forrás: EHF
Eddig minden rendben: két mérkőzés után középdöntős a magyar csapat Forrás: EHF

Eddig minden rendben: két mérkőzés után középdöntős a magyar csapat  •  Forrás: EHF

A tizenhárom, illetve tízgólos siker azonban kicsit megtévesztő is lehet, könnyen azt gondolhatnánk, hogy két könnyű partin van túl a magyar csapat. A szövetségi edző azonban elmondta, ez a legkevésbé sem volt így, már csak azért sem, mert ez az első világverseny, amelyen a lányok szerepelnek.

„Az első meccsen, a szlovákok ellen, érthető módon nagyon görcsösek voltunk – kezdte az Eb első két napjának értékelését az utanpotlassport.hu-nak a szövetségi edző, ifj. Kiss Szilárd. – Egyáltalán nem könnyű tizenhét éves játékosoknak először Európa-bajnokságon szerepelni, még nekünk, edzőnknek is kicsit nehezebb volt. A pénteki meccs második félidejére viszont az éreztem, hogy mindenki megnyugodott, és azt játszottuk, amit tudunk.”

A szakvezető elárulta, a szombati szünnapon valószínűleg két csoportra osztják a társaságot: akik eddig kevesebbet szerepeltek, biztosan edzeni fognak. A csapat másik felében akadnak kisebb sérülések, ezért nekik a regeneráción lesz a hangsúly.

Az utolsó fordulóban – a gyakorlatilag tét nélküli mérkőzésen – következik a román válogatott. Arról azonban szó nincs, hogy csak úgy „lehozná” a találkozót a magyar válogatott, természetesen a győzelem lesz a cél.

„Ezek után a románok ellen talán kicsit nyugodtabban lehet kézilabdázni, de ettől még nagyon komolyan fel fogunk készülni belőlük. Ugyanezzel a csapattal szerepeltek az EYOF-on, valószínűleg fáradtak, hullámzó teljesítmény várható tőlük. Nagydarabok, fizikailag erősek, mi viszont gyorsabbak vagyunk. A cél természetesen a harmadik siker, elkaptuk a fonalat, és most már nem is engednénk el.”

Leány U17-es Európa-bajnokság, Celje (Szlovénia)
A magyar válogatott eddigi mérkőzései:
Magyarország–Szlovákia 31–18
Magyarország–Ausztria 33–23
A csoport állása: 1. Magyarország 4 pont, 2. Ausztria 2 (49–57), 3. Szlovákia (49–61), 4. Románia 0
A magyar válogatott további programja:
Augusztus 4., vasárnap: Magyarország–Románia, 17.

További korosztályos hírek KÉZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: világkupa-selejtezőt játszik a vízilabda-válogatott

Minden más foci
3 órája

Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond és Jánosi Tamás is remekelt Spanyolországban

Kézilabda
3 órája

Az Auxerre ellen játszott döntetlent a Loic Negóval felálló Le Havre; a Monaco legyőzte a Marseille-t

Francia labdarúgás
4 órája

Thuram vezérletével az Inter öt góllal küldte haza a Romát

Olasz labdarúgás
4 órája

Sok helyzet, de csak egy gól: az ETO tovább küzd a bajnoki címért, újra élre állt

Labdarúgó NB I
5 órája

Vívás: a legjobb 32 volt a végállomás a kadét törőzőknek a vb-n

Utánpótlássport
5 órája

Helycsere az élen: kihasználta a Honvéd botlását a kiütéses sikert arató Vasas – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
6 órája

NB III: hat gólt vágott a Tatabánya, ötig jutott a Gyulai Termál

Labdarúgó NB II
6 órája
Ezek is érdekelhetik