Női kosár NB I: a nagyon fiatal Vasas a legjobb 8-ba törekszik

Krasznai Bence utanpotlassport.huKrasznai Bence utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2019.10.12. 17:24
Címkék
Javában zajlik a női kosarasok NB I/A csoportos bajnoksága. Csakúgy, mint a legutóbbi évadban, az új kiírásban is a Vasas Akadémia csapata a legfiatalabb: Földi Attila együttesében tíz, még utánpótláskorú játékos kapott helyet. A vezetőedzővel, valamint két utánpótlás-válogatott játékossal, Tóth Orsolyával és Szerencsés Tamarával beszélgettünk a szakmai koncepcióról, a nehézségekről, valamint a célokról.

A magyar női kosárlabdázók élvonala továbbra is kiemelkedő erőt képviselő csapatokat sorakoztat fel. Ezek közé tartozik a Földi Attila vezette Vasas Akadémia is, amelynek keretében tíz, még utánpótláskorú kosaras kapott helyet.a Földi Attila vezette Vasas Akadémia is, amelynek keretében tíz, még utánpótláskorú kosaras kapott helyet.

A Vasas Akadémia élvonalban szereplő csapata Forrás: vasasbasket.hu
A Vasas Akadémia élvonalban szereplő csapata Forrás: vasasbasket.hu

A Vasas Akadémia élvonalban szereplő csapata  •  Forrás: vasasbasket.hu

Nem újdonság a pasarétiek fiatalsága; a legutóbbi évadban is az ő átlagéletkoruk volt a legalacsonyabb: 18.96 év.

„Ez klubunk filozófiája. Arra törekszünk, hogy minél több olyan játékosnak adjunk lehetőséget, akiket elég tehetségesnek, felkészültnek érzünk az élvonal színvonalához. Ennek oka, hogy később még magasabb szintre juthassanak el, emiatt adunk nekik minél több lehetőséget a pályán” – tárja fel honlapunknak a szakmai titok nyitját Földi.

„Talán a pontatlanság és a rutin az, amelyet különbségként érzékelünk, különösen a nagycsapatokkal szemben. De nem szabad elfelejteni, hogy a többi együttes keretében is vannak utánpótláskorúak” – vélekedik Tóth Orsolya, a Vasas 3x3-as U18-as Európa-bajnok játékosa.

A legutóbbi szezonban hajszálra voltak attól, hogy bejussanak az NB I/A playoffjába. De nem sikerült:
„Fájó pont a tavalyi bajnokság, hiszen az alapszakasz utolsó pillanatáig azt mondtam, mi vagyunk az egész mezőny meglepetéscsapata. A végjátékon múlt, hogy nem jutottunk a felsőházi rájátszásba, talán emiatt nem sikerült az alsóházban úgy szerepelnünk, ahogy mi szerettük volna. Motiváltak vagyunk, sokat edzünk és jól, s azt hiszem, ez a titka annak, hogy tartjuk a lépést a többiekkel. Függetlenül attól, hogy fiatalok a kosarasaink, kiemelkedő kvalitásúak, komoly minőséget képviselnek” – szól a pasarétiek összegzése.

Nagy hiányzókkal is meg kellett küzdeniük Földiéknek: a felnőttválogatottat is megjárt, 17 éves Dombai Réka az UNI Győrbe, az U18-as Eb-ezüstérmes Varga Alíz a Sopron Basket alakulatába, a szintén U18-as kontinenstornmásodik Boros Berta a TFSE-MTK együttesébe, míg az U18-as Európa-bajnoki harmadik Tóth Franka az ELTE-BEAC Újbudába igazolt a nyáron.

„Természetesen ez fájó pont, ezzel szembesülünk minden évben – így a mester. – Az elmúlt két évben hét játékosunk távozott, közülük hatan korosztályos válogatottak. Nem egyszerű feladat évente négy, a nemzeti együttest erősítő kosarast elengedni, majd ugyanennyit a helyükre tenni. Gyakorlatilag futószalagon kell nevelnünk őket, de próbálunk hűek maradni a szakmai koncepciónkhoz.

A Vasas az első két mérkőzését elveszítette az új idényben. Milyen célokkal folytatja a munkát?

„Úgy gondolom, nem tartozunk a legesélyesebbek közé. Ennek ellenére, ha az összhang és a csapategység kitart a szezon végéig, akár a legjobb nyolcba is bekerülhetünk” – véli Szerencsés Tamara, a piros-kékek 17 éves játékosa.

Egyéb korosztályos hírekKOSÁRLABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

A Ferencváros nem kímélte a Podravkát, nyolc góllal nyert Érden a női kézi BL-ben

Kézilabda
10 perce

Bundesliga: Schäfer András csapata pontot szerzett Stuttgartban

Német labdarúgás
18 perce

Győzelemmel emlékezett elhunyt tulajdonosára a Fiorentina

Olasz labdarúgás
24 perce

Premier League: senkinek sem jó döntetlen Wolverhamptonban

Angol labdarúgás
28 perce

Ligue 1: a kelet-franciaországi presztízsmeccsen lezárta rossz szériáját a Strasbourg

Francia labdarúgás
36 perce

Férfi vízilabda Eb: kiváló második félidővel újabb spanyol győzelem a mieink csoportjában

Vízilabda
59 perce

Felkészülés: önbizalom-növelő győzelmet aratott az ETO a Rapid ellen

Labdarúgó NB I
1 órája

Eppel góljával nyert a Csíkszereda

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik