Jégkorong: a felnőttek között is beköszönhet a 18 éves Papp Kristóf

Bruckner Vince utanpotlassport.huBruckner Vince utanpotlassport.hu
2020.02.05. 18:11
Címkék
„Alig várom, hogy csütörtök legyen, és elkezdődjön” – mondja a felnőtt jégkorong-válogatottban debütáló Papp Kristóf. A 18 éves csatárral a megtisztelő meghívóról, az esélyekről és a tengerentúli klubváltásáról is beszélgettünk.

Fontos napok előtt áll a felnőtt jégkorong-válogatott, amely csütörtöktől Nottinghamben, az olimpiai selejtezőtornán szerepel. De talán mindenki közül a legjobban a 18 éves Papp Kristóf várja a bevetést, aki először öltheti magára a nagyok között is a címeres mezt.

A tempó aligha lesz idegen a számára, hiszen a világ egyik legerősebb juniorligájában, az USHL-ben edzőik, éppen decemberben váltott klubot bajnokságon belül: a Madison Capiotlsból a Des Moines Buccaneersbe igazolt. A mostani évadban 38 mérkőzésen 30 pontot (14 gól, 16 gólpassz) szerzett.

A magyar csapat már hétfő óta Nagy-Britanniában készül viadalra, amelyen a cél természetesen az első hely, hiszen az érne továbbjutást az olimpiai selejtezősorozat következő fordulójára. A fiatal csatár pedig már számolja vissza a perceket a startig.

Papp Kristóf először szerepelhet a felnőttválogatottban Fotó: Mura László/Utanpotlassport.hu
Papp Kristóf először szerepelhet a felnőttválogatottban Fotó: Mura László/Utanpotlassport.hu

Papp Kristóf először szerepelhet a felnőttválogatottban  •  Fotó: Mura László/Utanpotlassport.hu

Először szerepelsz a felnőttválogatottban, hogyan telik ez a hét?

– Nagyon jól érzem magamat, remek társaságba csöppentem – kezdte a juniorkorú játékos az Utanpotlassport.hu-nak. – Viszont most már alig várom, hogy csütörtök legyen, és elkezdődjön. Én vagyok a legfiatalabb, a fiúk közül nem mindenkit ismertem jól, de azt gondolom, gyorsan össze fogunk csiszolódni.

Még tavaly nyáron mondtad, hogy az egyik nagy álmod teljesülne azzal, ha meghívnának tornára. Mikor tudtad meg a jó hírt?

– Néhány hete hívtak fel telefonon, akkor mondták meg, hogy számítanának rám. Emlékszem, eleinte kicsit kerestem a szavakat, nem számítottam arra, hogy ez ilyen gyorsan megtörténik velem, de örülök neki, és meg szeretném hálálni a bizalmat.

Miben számít rád a szakmai stáb, milyen szerep hárulhat rá az olimpiai selejtezőn?

– Az a feladatom, hogy azt az időt, amit a pályán töltök maximális odaadással tegyem. Óriási megtiszteltetés már az is, hogy itt lehetek, ezért minden játékpercet maximálisan ki akarok használni.

Decemberben klubot váltottál az USHL-en belül. Hogyan alakult az átigazolás, mennyire találtad meg a helyedet?

– Úgy érzem, jót tett nekem a változás, hasonlóan jó a társaság, mint a Madisonban volt az edzők is bíznak bennem, ezért hamar be tudtam illeszkedni. Most úgy néz ki, a playoffba is bejuthatunk, kíváncsi vagyok, mire leszünk képesek a szezon hajrájában.

Mivel lennél elégedett a mostani hét végén, a három nottinghami találkozó után?

– Például ha mindhárom meccset megnyernénk. Azt most rögtön aláírnám.

A nottinghami olimpiai selejtezőtorna programja:
Február 6., 16.30: Magyarország–Észtország
Február 8., 15 óra: Magyarország–Románia
Február 9., 19 óra: Nagy-Britannia–Magyarország

További korosztályos hírekJÉGKORONGBANa sportági aloldalunkon.

 

Legfrissebb hírek

Remek főpróba a Spartathlon előtt: győzelem a Desedán

Csupasport
3 perce

Szombati sportműsor: kezd az ETO a női kézi BL-ben, Nigériával játszunk a kosár-vb-n

Minden más foci
7 órája

Farkas Júlia nyolc góllal járult hozzá a Dunaszerdahely sikeréhez

Kézilabda
7 órája

Stollárék párosban továbbjutottak a US Open első fordulójából

Tenisz
7 órája

Vitorlázás: világbajnoki belépő Vadnai Jonatántól

Egyéb egyéni
7 órája

Kerkez Milos: Édesapám nem hagy elkényelmesedni; A Győr visszaülne Európa trónjára, a négy közé jutna az FTC

E-újság
7 órája

Öt gól, két kapufa és egy piros lap – képekben a Vasas–Nyíregyháza bajnoki

Labdarúgó NB I
7 órája

Nepál hangja – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
8 órája