Kézilabda: előtérben maradnak a fiatalok Füreden

Bruckner Vince utanpotlassport.huBruckner Vince utanpotlassport.hu
2020.06.11. 12:21
Címkék
A nyártól a korábbi női szövetségi kapitány, Imre Vilmos is a balatonfüredi kézilabda-utánpótlásért dolgozik. A Dunaújvárosból érkező szakembert a kezdésről és a fiatalok élvonalbeli lehetőségeiről kérdeztük.

Februárban jelentették be, hogy nyáron korszakváltás következik a férfi NB I-ben szereplő Balatonfüred kézilabdacsapának történetében: a vezetőedző Csoknyai István mellett az NB I/B-s együttest irányító Kárpáti Krisztián távozott, a DKKA női együttesét irányító György László és a korábbi női szövetségi kapitány Imre Vilmos szintén a Dunaújvárosból érkezett, és fő feladatai az utánpótláshoz kötik majd. Balatonfüred kézilabdacsapának történetében: a vezetőedző Csoknyai István mellett az NB I/B-s együttest irányító Kárpáti Krisztián távozott, a DKKA női együttesét irányító György László és a korábbi női szövetségi kapitány Imre Vilmos szintén a Dunaújvárosból érkezett, és fő feladatai az utánpótláshoz kötik majd.

„Nem lesz új számunkra a mostani feladat, hiszen kollégámmal, György Lászlóval átéltünk már hasonlót Balatonfüreden – mondta honlapunknak Imre Vilmos, akinek nevéhez fűződik a Császár Gábor fémjelezte dunaújvárosi generáció is. – Egészséges várakozás van bennünk, azt gondolom, köztudott rólam, hogy mindig szerettem fiatal játékosokkal dolgozni, és ez a mai napig nem változott.”

Imre Vilmos szerint minden fiatal előtt az NB I-es csapatnak kell lebegnie Forrás: duol.hu
Imre Vilmos szerint minden fiatal előtt az NB I-es csapatnak kell lebegnie Forrás: duol.hu

Imre Vilmos szerint minden fiatal előtt az NB I-es csapatnak kell lebegnie  •  Forrás: duol.hu

A nem is olyan régen a férfi juniorválogatottat irányító szakember elmondta, a felnőttegyüttes július 8-án, az utánpótlás-együttesek pedig július végén kezdik el a felkészülést a következő szezonra. Hozzátéve, hogy a jelenlegi bizonytalan helyzetben még sok tényező változhat. Azt viszont kijelentette, hogy folytatni szeretnék a jó balatonfüredi hagyományt: sok magyar fiatallal a fedélzeten képzelik el az NB I-es gárda jövőjét is. Olyan játékosokat szeretnének nevelni, mint az elmúlt években a Balaton partján válogatott játékossá érett Máthé Dominik vagy Szita Zoltán.

„A felnőttcsapat kerete nagyjából készen van, sok fiatal hazai kézilabdázó kaphat lehetőséget már a következő szezonban. Az utánpótlásban pedig szó sincs arról, hogy ez az én egyszemélyes projektem lenne. Támaszkodom arra a szakembergárdára, amely az elmúlt években remek munkát végzett. Az a feladatunk, hogy olyan fizikai, technikai és taktikai képzést nyújtsunk a játékosoknak, hogy NB I-es kézilabdázókká válhassanak, hiszen csak az lehet a cél. Az esetleg távozók helyére pedig folyamatosan ki kell nevelni az ifjakat, akik képesek pótolni őket, hogy tényleg csak végszükség esetén kelljen külföldieket igazolni a rövid távú célok, például a nemzetközi kupaszereplés elérése érdekében.”

Imre Vilmos pályafutása során több férfi és több női együttessel dolgozott, ezúttal a Dunaújvárosi női alakulattól távozott Balatonfüredre.

„Azt szoktam mondani, hogy a kézilabda mindenhogyan kézilabda, nekem nem az az első, hogy éppen a férfi vagy női szakágban dolgozom. Képességfejlesztésben van a legnagyobb különbség, a férfi kézilabda az erőről szól, míg a női inkább a technika, az ügyesség és a gyorsaság irányába halad. De ez nem lesz újdonság számunkra, azt gondolom, hogy férfi és női együttesekkel is ugyanúgy lehet hasznos, jó munkát végezni.”

További korosztályos híreinkKÉZILABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Bagi Ádám: Megérte az autó hátsó ülésén leckét írni

Labdarúgó NB I
7 perce

US Open: Bondár is továbbjutott párosban az első fordulóból

Tenisz
24 perce

Nyíregyháza: „Néhány játékos nem hozta azt a teljesítményt, amire egyébként képes lenne”

Labdarúgó NB I
53 perce

Remek főpróba a Spartathlon előtt: győzelem a Desedán

Csupasport
1 órája

Szombati sportműsor: kezd az ETO a női kézi BL-ben, Nigériával játszunk a kosár-vb-n

Minden más foci
8 órája

Farkas Júlia nyolc góllal járult hozzá a Dunaszerdahely sikeréhez

Kézilabda
8 órája

Stollárék párosban továbbjutottak a US Open első fordulójából

Tenisz
8 órája

Vitorlázás: világbajnoki belépő Vadnai Jonatántól

Egyéb egyéni
8 órája