Kézilabda: Zsiga Gyula már az utánpótlás-fejlesztésre figyel

B. V. utanpotlassport.huB. V. utanpotlassport.hu
2020.08.05. 18:05
Címkék
A jövőben a kézilabda-utánpótlás fejlesztésére és a korosztályos válogatottakra koncentrál az eddig szakmai igazgatóként dolgozó BL-győztes tréner, Zsiga Gyula.

Július végén jelent meg a hír, hogy szervezetileg némileg átalakul a kézilabda-szövetség, a tervek szerint a szükséges határozatok megszületését követően megszűnik a szakmai igazgatói poszt, és a BL-győztes tréner, Zsiga Gyula utánpótlás-fejlesztési igazgatóként dolgozhat tovább. A Szakmai és Versenybizottságot augusztus 1-je óta Juhász István, az Utánpótlás Albizottságot Rosta István irányítja.Zsiga Gyula utánpótlás-fejlesztési igazgatóként dolgozhat tovább. A Szakmai és Versenybizottságot augusztus 1-je óta Juhász István, az Utánpótlás Albizottságot Rosta István irányítja.

„A mostani tervezett módosítással formálisan is lekövetjük azt a munkamegosztási modellt, amelyben dolgozunk, hiszen a szakmai alelnökök jól lefedik a felnőttválogatottakkal kapcsolatos teendőket – kezdte honlapunknak Zsiga Gyula. – Bár véleményezési jogom volt, az új feladatkörben sokkal körülírhatóbbak a feladataim, jóval szélesebb spektrumon kell gondolkozni, ennek pedig örülök. A Kézilabda az iskolában programtól a juniorkorosztályig ebbe minden beletartozik, egyértelművé válik bizonyos feladatok koordinálása, tovább fejlesztjük az új utánpótlás-nevelési koncepcióit, amiben nagyon hiszünk.”

Zsiga Gyula a jövőben csak az utánpótlásért felel Forrás: gyulazsiga.com
Zsiga Gyula a jövőben csak az utánpótlásért felel Forrás: gyulazsiga.com

Zsiga Gyula a jövőben csak az utánpótlásért felel  •  Forrás: gyulazsiga.com

A koronavírus-járvány még a kivételesen erős hazai kézilabda-utánpótlást is megérintette, hiszen hónapokig nem látogathatták az edzéseket a fiatalok. De hogy mekkorák a veszteségek?

„Felemás érzésem van, mert az országszerte működő tehetséggondozó programunkon keresztül hallottam egy-két olyan negatív visszajelzést, hogy volt, aki abbahagyta, de szerencsére elenyésző számban. Három hónap kiesés azért mindenütt meglátszik, kimaradt a közösségben végzett munka és a labda is hiányzott, de szerencsére a legtöbb helyen komolyan vették az online edzésprogramokat, így nagy gond nincs.”

A szakvezető kitért a nyáron elmaradt korosztályos világversenyekre is, azt mondja, a koronavírus-járvány miatt továbbra is minden képlékeny. A decemberi női U20-as világbajnokságról például rossz híreket kapnak, pedig a magyar csapat Eb-címvédőként utazhatna Romániába.

Elmondta azt is, hogy az utánpótlás-válogatott szövetségi edzők szerződését a rendkívüli helyzetre való tekintettel jövő őszig meghosszabbították, ez alól kivételt képez a női juniorválogatott, amelynek decemberben lenne az utolsó korosztályos tornája.

További korosztályos híreinkKÉZILABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Ötvenöt évesen visszatér a pályára a BL-győztes finn sztárfocista

Minden más foci
14 perce

„Nincs varázspálcám” – Cristian Chivu a Roma legyőzéséről

Olasz labdarúgás
24 perce

Tenisz: amerikai tornagyőzelmek Charlestonban és Houstonban

Tenisz
37 perce

A jövő sztárjai: Iváncsik Máté, Iváncsik Gergő

Utánpótlássport
1 órája

NBA: Cooper Flagg 45 ponttal vezette győzelemre a Mavst a Lakers ellen

Amerikai sportok
1 órája

Brazília: a patinás csapat menesztette a volt szövetségi kapitányt

Minden más foci
2 órája

„Az első félidőben nem játszottunk jól” – Robbie Keane a DVSC elleni győzelemről

Labdarúgó NB I
2 órája

NHL: a kétszeres címvédő Florida lemarad a rájátszásról

Amerikai sportok
2 órája
Ezek is érdekelhetik