Kardvívás: Rabb Krisztián junior-világbajnok lenne jövőre

Krasznai Bence utanpotlassport.huKrasznai Bence utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.09.08. 13:11
Címkék
„Utolsóéves juniorként már a felnőttek között is bizonyítanék. A nagyok országos bajnokságát elvileg megrendezik még az idén; tavaly bronzérmet szereztem, ha ezt az eredményt nem is érem el, azt érzem, sokat fejlődött a vívásom” − mondja a Vasas ifjúsági olimpiai bajnok kardvívója, Rabb Krisztián.

„Jó formában vágtunk neki az erőpróbának, és ennek meg is lett az eredménye, természetesen elégedett vagyok a történtekkel, hiszen csapatban junior Európa-bajnokként, egyéniben Eb-bronzérmesként térhettem haza Porecből. Külön öröm volt azt tapasztalni, hogy ez eddig, a juniorkorosztályban töltött éveim közül most volt a legnagyobb az összhang közöttünk a srácokkal, végig egymásért küzdöttünk. A koronavírus-járvány azonban nem hagyta, hogy folytassuk a remeklést: az április elejére tervezett Salt Lake City-i utánpótlás-világbajnokságot ugyanis elhalasztották. Abban bízom, hogy ősszel bepótolják a viadalt”nyilatkozta honlapunknak az ifjúsági olimpiai bajnok kardvívó, a 19 éves Rabb Krisztián június elején.„Jó formában vágtunk neki az erőpróbának, és ennek meg is lett az eredménye, természetesen elégedett vagyok a történtekkel, hiszen csapatban junior Európa-bajnokként, egyéniben Eb-bronzérmesként térhettem haza Porecből. Külön öröm volt azt tapasztalni, hogy ez eddig, a juniorkorosztályban töltött éveim közül most volt a legnagyobb az összhang közöttünk a srácokkal, végig egymásért küzdöttünk. A koronavírus-járvány azonban nem hagyta, hogy folytassuk a remeklést: az április elejére tervezett Salt Lake City-i utánpótlás-világbajnokságot ugyanis elhalasztották. Abban bízom, hogy ősszel bepótolják a viadalt”nyilatkozta honlapunknak az ifjúsági olimpiai bajnok kardvívó, a 19 éves Rabb Krisztián június elején.

Rabb Krisztián (balról) jövőre junior-világbajnok lenne Forrás: hunfencing.hu
Rabb Krisztián (balról) jövőre junior-világbajnok lenne Forrás: hunfencing.hu

Rabb Krisztián (balról) jövőre junior-világbajnok lenne  •  Forrás: hunfencing.hu

Nem sokkal később, július közepén kiderült, törlik a várva várt erőpróbát.

„Sokáig reménykedtünk abban, hogy megtartják, de sejteni lehetett, hogy erre végül nem kerül sor. Azt már korbábban tudtuk, junior-világkupaversenyeket nem rendeznek az ősszel, ebből arra következtettem, hogy a vébére sincs sok esély. Persze, rosszul esik, hogy nem mutathattuk meg ott is, mire vagyunk képesek, de a társaság összes tagja junior marad a következő évadban is, szóval nem aggódunk, egy évvel több rutinnal küzdhetünk majd az aranyéremért”− magyarázza Rabb.

Nemrégiben kiderült, koronavírussal fertőzött fiatal is dolgozott Krisztián klubjában, a Vasas vívószakosztályának termében, így a létesítményt pár napra lezárták, fertőtlenítették, és múlt hét kedden indulhatott újra a munka.

„Tatán voltam edzőtáborban, szóval engem nem érintett a helyzet. Most visszaállt az első hullám utáni menetrend, szigorú beosztások szerint zajlanak a foglalkozások, a csoportok egymástól elkülönítve dolgozhatnak. Szerencsére tudok pluszban tréningezni, egyénileg is bejárhatok a terembe.”

Számtalan sportoló tapasztalja magán, hogy rövidtávú célok híján az edzéseket sem tudják ugyanazzal az elánnal végezni, mint korábban.

„Épp az ellenkezőjével találkozom: a versenyek hiánya miatt felgyülemlett bennem a motiváció. Sokkal többet gondolkodom nagyobb távlatokban. Letisztult bennem például az is, hogy jövőre, utolsóéves juniorként már a felnőttek között is bizonyítanék. A nagyok országos bajnokságát elvileg megrendezik még az idén; tavaly bronzérmet szereztem, ha ezt az eredményt nem is érem el, azt érzem, sokat fejlődött a vívásom. Tudom, még utánpótláskorú vagyok, szóval jövőre be szeretném pótolni azt a világbajnokságon, amit most terveztem: a dobogó tetejére állnék!”

További korosztályos hírekVÍVÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

„Teljesítménye sajnos alulmúlja a várakozásainkat” – a Kasimpasa edzője nem elégedett Szalai Attilával

Légiósok
4 perce

Rövid pályás gyorskorcsolya: Jászapáti Péter ismét megsérült, nem lehet ott az olimpián!

Téli sportok
6 perce

Moon és a férfiváltó is negyedik lett a rövid pályás gyorskorcsolya Eb-n

Téli sportok
8 perce

A Ferencváros nem kímélte a Podravkát, nyolc góllal nyert Érden a női kézi BL-ben

Kézilabda
29 perce

Bundesliga: Schäfer András csapata pontot szerzett Stuttgartban

Német labdarúgás
37 perce

Győzelemmel emlékezett elhunyt tulajdonosára a Fiorentina

Olasz labdarúgás
43 perce

Premier League: senkinek sem jó döntetlen Wolverhamptonban

Angol labdarúgás
47 perce

Ligue 1: a kelet-franciaországi presztízsmeccsen lezárta rossz szériáját a Strasbourg

Francia labdarúgás
54 perce
Ezek is érdekelhetik