Kosárlabda: Wentzel Nórának még vissza kell szoknia a pályára

Krasznai Bence utanpotlassport.huKrasznai Bence utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2021.01.12. 16:50
Címkék
Két és fél hónap kihagyás után, december 30-án térhetett vissza a pályára a PEAC-Pécs élvonalban szereplő kosárlabdacsapatának reménysége, a 20. születésnapját épp ma ünneplő Wentzel Nóra.

Közel három hónapja,október 14-én a Cegléd elleni női első osztályú kosárlabda-bajnoki mérkőzésen törte el úgy a kézközépcsontját aPEAC-Pécstöbbszörös utánpótlás Európa-bajnoki érmes játékosa,Wentzel Nóra, hogy azt műteni is kellett. Mint kiderült, több hónap rehabilitáció várt rá.PEAC-Pécstöbbszörös utánpótlás Európa-bajnoki érmes játékosa,Wentzel Nóra, hogy azt műteni is kellett. Mint kiderült, több hónap rehabilitáció várt rá.

Wentzel Nóra (a labdával) a ZTE NKK ellen térhetett vissza az élvonalba Forrás: hunbasket
Wentzel Nóra (a labdával) a ZTE NKK ellen térhetett vissza az élvonalba Forrás: hunbasket

Wentzel Nóra (a labdával) a ZTE NKK ellen térhetett vissza az élvonalba  •  Forrás: hunbasket

„A második negyedben védekezés közben két ember közé szorult a kezem, arra már nem emlékszem, mi történt közben, csak az maradt meg, hogy borzalmasan fájt a szituáció. Az adrenalin viszont tovább hajtott, szóval a mérkőzés végéig a pályán voltam, végül sajnos ötvennyolc ötvenháromra kikaptunk. A lefújás után rögtön szóltam a szakmai stábnak, hogy valami nem oké; teljesen kihűlt a kezem, éreztem a bajt”számolt be honlapunknak a történtekről az eset után a kosaras.

A 20. születésnapját épp ma ünneplő fiatal december 30-án, a ZTE NKK ellen térhetett vissza az élvonalba, amely ellen rögvest 10 pontig jutott. Azóta az Aluinvent DVTK-val és az UNI Győrrel szemben is játszott, előbbin 13, míg utóbbin 6 pontot szerzett.

„Egyelőre nem vagyok százszázalékos formában, vissza kell szoknom a pályára. Érdekes, mert a védekezésem hasonlóan jó, mint a sérülés előtt, a dobások ugyanakkor valamelyest gyengébben mennek. Azt hiszem, ez két és fél hónap kihagyás után természetes, türelmesnek kell lennem. Szenteste előtt három nappal edzhettem újra együtt a társaimmal, és az első tréning még nagyon nehezen ment. Ez is érthető, ha azt vesszük alapul, hogy azt megelőzően a gyógytornára helyeztük a hangsúlyt. Két hétig úgy rehabilitáltam, hogy más mozgatta az ujjamat, aztán jöttek a gumiszalagos erősítő feladatok, amelyek borzalmasan fájtak, de én mindvégig tűrtem. Talán ennek is köszönhető, hogy a tervezetthez képest két héttel korábban már újra kosarazhattam.”

A PEAC hat győzelemmel és hét vereséggel jelenleg az NB I/A nyolcadik helyén áll.

„Szörnyű érzés volt nézni őket úgy, hogy aközben nem segíthettem nekik. Ettől függetlenül sok meccset nyertek, és ennek nagyon örültem. Az elmúlt időszakban nem túl szerencsés a csapatunk, velem együtt három-négy meghatározó játékos dőlt hosszú időre; ezt figyelembe véve szerintem jól állunk, a lehető legtöbbet hoztuk ki a helyzetből. A liga egyébként hihetetlenül kiegyenlített; a Sopron Basket kiemelkedik, a ZTE pedig nyeretlen, de ezt a két klubot leszámítva bárki nyerhet bárki ellen. A célunk ettől függetlenül az, hogy bejussunk a legjobb négybe, de tudom, ez borzalmasan nehéz lesz.”

További korosztályos hírekKOSÁRLABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Rövid pályás gyorskorcsolya: bronzérmes a magyar vegyes váltó az Eb-n

Téli sportok
3 perce

Ismét lecsapott a „zöld kaszás”, ezúttal a Frankfurt edzőjét buktatta meg a Werder Bremen

Német labdarúgás
7 perce

A kilátók bajnoka kedvelt túracélpont lehet 2026-ban

Csupasport
9 perce

Könnyed győzelemmel kezdte az Australian Opent Carlos Alcaraz

Tenisz
9 perce

Superliga: Csíkszereda–Botosani

Minden más foci
9 perce

Felkészülés: hét (!) gólt kapott a Komáromtól az ETO FC

Labdarúgó NB I
20 perce

A célegyenesbe ért Kata Mihály felépülése

Labdarúgó NB I
1 órája

Atlétika: Hajdu Áron újabb országos csúcsot is ugrana az idén

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik