Úszás: Balatonfűzfőn készülnek a Vasas legeredményesebb serdülői

B. V. utanpotlassport.huB. V. utanpotlassport.hu
2021.02.04. 17:34
Címkék
Ezúttal hazai edzőtáborban készülnek a Vasas úszószakosztályának utánpótláskorú versenyzői, az idei nagy céljaikról edzőjük, Lőrinczi György beszélt.

A koronavírus-járvány a sportolók téli felkészülését is meghatározza: sokan nem jutnak el a megszokott melegégövi edzőtáborokba és vannak, akik bár lenne lehetőségük külföldön készülni, inkább a hazai helyszíneket választják a különböző biztonsági intézkedések miatt. Ez utóbbi kategóriába tartoznak a Vasas utánpótláskorú úszói, akik trénerük, Lőrinczi György irányításával már a második hete róják a kilométereket a balatonfűzfői uszodában.

„Most tartunk a második mezociklusunkban, jövő héten Hódmezővásárhelyen felmérjük, hogy hol tartunk, aztán következik a háromhetes kaposvári edzőtábor – ismerteti versenyzői programját Lőrinczi György. – Úgy voltunk vele, hogy ha valahova ki is tudnánk menni, ott rengeteg lenne a bonyodalom a különböző biztonsági intézkedések miatt. Ezért döntöttünk úgy, hogy a felnőtt országos bajnokságra itthon oldjuk meg a felkészülésünket továbbra is remek körülmények között.”

Kemény munka folyik a balatonfűzfői edzőtáborban (balról: Csefalvi Olaf, Lőrinczi György, Bujdosó Zsombor)
Kemény munka folyik a balatonfűzfői edzőtáborban (balról: Csefalvi Olaf, Lőrinczi György, Bujdosó Zsombor)

Kemény munka folyik a balatonfűzfői edzőtáborban (balról: Cserfalvi Olaf, Lőrinczi György, Bujdosó Zsombor)

Jelenleg teljesen ingerszegény környezetben edzenek és pihennek a fiatalok, vagyis csak a felkészülésre kell koncentrálniuk. Az őszi serdülő országos bajnokságon a pontversenyben élén végző versenyzők 2021-es évbe is nagy tervekkel vágtak bele.

„A felnőtt országos bajnokság következik, Cserfalvi Olaffal, Tschaikov Valentinnel, Bujdosó Zsomborral kapcsolatban is az a célunk, hogy megússza a szintet a junior Európa-bajnokságra. Ez azt jelentené, hogy nem kell őket külön formába hozni a saját korosztályos országos bajnokságukra, hanem koncentrálhatunk az Eb-re, amelyre a jelenlegi formájukat nézve nem csak tapasztalatért mennénk. Úgy gondolom, ha így folytatják, ott lehetnek az élmezőnyben.”

Lőrincziék hozzávetőlegesen már egy éve a Vasas kötelekébe tartoznak, miután a DMTK egyesületében ellehetetlenült a felkészülések.

„Nagyon stabilt hátteret érzünk magunk mögött. Jó, hogy most már nem kell azzal foglalkoznunk, hogy hány pályánk van, vagy egyáltalán mi lesz a holnapi edzésen. A klub mindenféle feltételt biztosít nekünk, ami az eredményes felkészüléshez szükséges, ezért sem rettegek attól, hogy most nem mentünk külföldi táborba, mert most itthon is minden adott.”

További korosztályos hírekÚSZÁSBANa sportági aloldalunkon.

 

Legfrissebb hírek

BJK-kupa: Bondár nyert, egyenlítettünk Hollandia ellen

Tenisz
12 perce

Szerbiát is legyőzte pólóválogatottunk, ott lesz a júliusi vk-szuperdöntőn

Vízilabda
27 perce

Könyv jelent meg a Magyar Athletikai Club 150 évéről

Atlétika
29 perce

Asztalitenisz WTT: Szántosi Dávid főtáblára jutott a selejtezőből Törökországban

Egyéb egyéni
48 perce

Vitinha: Nem mi vagyunk az egyértelmű esélyesek

Bajnokok Ligája
50 perce

Egyedülálló kajak-kenu mesterképzés indul szeptemberben Budapesten és Sukorón

Kajak-kenu
1 órája

Neuer százharminchatodszor volt kezdő ugyanazon csapat színeiben a BL-ben, utolérte Messit

Bajnokok Ligája
1 órája

A tél királya – sztárportré Johannes Hösflot Klaebóról

Képes Sport
1 órája
Ezek is érdekelhetik