Női kosár: a 17 éves Oláh Fruzsinát fűti a bizonyítási vágy a DVTK-ban

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2021.04.27. 16:47
Címkék
A DVTK Akadémia 17 éves kosarasa, Oláh Fruzsina ugrásszerű fejlődésen ment át az elmúlt esztendőben. A juniorok pontdobólistáján az előkelő harmadik helyen áll, a felnőttek között az NB I/B-ben azonnal vezérré vált első évében, emellett pedig már az élvonalban is bemutatkozott.

A DVTK Akadémia leánycsapata az ötödik helyen zárta a rájátszás küzdelmeit a Piros csoportban juniorok kosárlabda-bajnokságában. Az együttes legjobb játékosa, Oláh Fruzsina 20,6 pontjával járult hozzá mérkőzésenként a miskolciak egyenes ágon való országos döntőbe jutásához. A 17 éves hátvédet a remek forma mögött rejlő titokról kérdeztük.Oláh Fruzsina 20,6 pontjával járult hozzá mérkőzésenként a miskolciak egyenes ágon való országos döntőbe jutásához. A 17 éves hátvédet a remek forma mögött rejlő titokról kérdeztük.

„A mostani bajnokságban nagyon sokat sikerült előre lépnem gyakorlatilag a játék minden elemében, de kifejezetten a pontdobásban. Úgy érzem, nagyon jól kijött a lépés minden szempontból, és keményebben is dolgoztam idén, mint az előző években. A karanténos nehéz időkben is végig a feladatomra koncentráltam, és mostanra beérett a munka. Emellett édesapámtól is rengeteg támogatást kapok folyamatosan. Mivel ő is sportolt korábban komolyabban, így hasznos tanácsokkal lát el állandóan a sportolói életmód kapcsán.” – nyilatkozta a miskolci fiatal az Utánpótlássportnak.

Oláh Fruzsina (17) a NB I/B Zöld csoportjában 18,1 pontot átlagol mérkőzésenként a felnőttek között Forrás: DVTK
Oláh Fruzsina (17) a NB I/B Zöld csoportjában 18,1 pontot átlagol mérkőzésenként a felnőttek között Forrás: DVTK

Oláh Fruzsina (17) a NB I/B Zöld csoportjában 18,1 pontot átlagol mérkőzésenként a felnőttek között  •  Forrás: DVTK

Fruzsinának a juniorszereplés mellett már a felnőttek között is rendszeresen jelenése van. A DVTK U23-as alakulatában 10 mérkőzésen lépett pályára az NB I/B-ben, ezeken pedig azonnal bizonyított, és 18,1 pontot szerzett találkozónként. Ezzel rögtön az együttes harmadik legjobb dobójává nőtt ki magát.

„Jóval céltudatosabban állok most már a munkához, az edzésekhez, és szerintem ez a meccseken is meglátszik. Sokkal kevésbé hullámzó a teljesítményem, szerencsére általában sikerül egy stabil produkciót nyújtanom. Ennek kifejezetten örülök, viszont természetesen bőven van még miben fejlődnöm. Különösen a védekezést tartom gyengepontomnak, arra nagy hangsúlyt kell fektetnem, ha hosszútávon a felnőtt NB I-ben is rendszeres szereplővé akarok válni.”

A korosztályos válogatott reménység az őszi szezonban az élvonalban is debütálhatott.

„A koronavírus-járvány sújtotta nehéz időszakban a fiatalabb korosztályból is többedmagammal felkerültünk a felnőttcsapatba, és novemberben a ZTE ellen bemutatkoztam, ami hatalmas érzés volt, még ha csak három percet is szerepeltem. Nagyon örültem, hogy a rövid idő alatt egy pontot is sikerült szereznem. Minimálisan izgultam, ám eközben a bizonyítási vágy is erős volt bennem.”

Edzője, Magyar Gergely szerint a kadétévek után látszott a potenciál a játékosban, ugyanakkor még őt is meglepetésként érte ez a drasztikus előrelépés.

„Ez volt az első igazi juniorszezonja, hiszen tavaly még túl fiatal volt a mezőnyhöz képest. A mostani évadban ugyanakkor valódi vezér vált belőle, és még engem is meglepett néha a kiemelkedő teljesítményével. Az pedig, hogy a felnőttben is ennyire eredményes lesz, arra végképp nem számítottam.”

További korosztályos hírekKOSÁRLABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Hámori Luca párizsi legyőzője indulna a következő olimpián is

Ökölvívás
10 perce

Huszti András Romániában folytatja pályafutását – NS-infó

Légiósok
13 perce

Újabb öt évig Markovits László irányítja a Vasas SC-t

Egyéb csapat
20 perce

Gyász: elhunyt Soltész Gréta, korábbi válogatott atléta

Atlétika
1 órája

Bobban, hódeszkában és síakrobatikában sincs már magyar induló az olimpián

Téli olimpia 2026
1 órája

Téli olimpia: sima sikerrel kezdtek a címvédő olaszok curlingben

Téli olimpia 2026
1 órája

Lovassy Rómeó nem jutott döntőbe a pályakerékpáros Eb-n

Kerékpár
1 órája

Gerebics Roland lett a koronglövők új szakágvezetője – hivatalos

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik