Röplabda: Kump Alíz a felnőttválogatottban is bizonyíthat

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2021.04.13. 18:14
Címkék
Az élvonalbeli 1. MCM-Diamant Kaposvár 17 éves röplabdázója, Kump Alíz fiatal kora ellenére az együttes meghatározó játékosává nőtte ki magát a jelenlegi bajnoki évadban. Az ifjú center teljesítményére pedig a felnőttválogatott szövetségi kapitánya, Jakub Gluszak is felfigyelt.

A 17 éves Kump Alíz tavaly januárban a másodvonalbeli röplabdabajnokságban Gödöllő együttesétől a somogyiak Extraligás csapatához igazolt. Az azóta eltelt időszakban Alíz rengeteget fejlődhetett a legjobbak között, és a mostani idényben összesen 24 találkozón szerepelt a hazai élvonalban. A reménységet kérdeztükaz elmúlt egy év kaposvári tapasztalatairól.Kump Alíz tavaly januárban a másodvonalbeli röplabdabajnokságban Gödöllő együttesétől a somogyiak Extraligás csapatához igazolt. Az azóta eltelt időszakban Alíz rengeteget fejlődhetett a legjobbak között, és a mostani idényben összesen 24 találkozón szerepelt a hazai élvonalban. A reménységet kérdeztükaz elmúlt egy év kaposvári tapasztalatairól.

„Úgy érzem, a saját teljesítményemmel elégedett lehetek. A tavalyi csonka szezon után augusztusban sikerült szerencsére a teljes felkészülést végig csinálnom a csapattal. Ennek köszönhetően pedig mind fizikailag, mind fejben gyorsabban felvettem az Extraliga ritmusát– nyilatkozta a fiatal kiválóság az Utánpótlássportnak.A vezetőedző, Szasa Nedeljkovics személye miatt igazoltam anno Kaposvárra, és egyértelműen megérte a klubváltás. Nagyon sokat fejlődtem a keze alatt, folyamatosan megkaptam tőle a játéklehetőséget és a bizalmat, én pedig maximálisan élni tudtam vele. Emellett apukám támogatása nélkül biztos, hogy nem tartanék itt jelenleg.”

Kump Alíz (17) a franciaországi Eb-selejtező tornán debütálna a nemzeti csapatban Forrás: MRSZ
Kump Alíz (17) a franciaországi Eb-selejtező tornán debütálna a nemzeti csapatban Forrás: MRSZ

Kump Alíz (17) a franciaországi Eb-selejtező tornán debütálna a nemzeti csapatban  •  Forrás: MRSZ

A Dél-Dunántúli együttes trénere, Nedeljkovics szerint a tehetséges center nagyon jól alkalmazkodott az Extraliga kihívásához.

„Most már kijelenthető, hogy tavaly januárban az ideális helyszínt választotta Alíz a fejlődése szempontjából. Amikor 16 évesen ide jött hozzánk nem gondoltuk, hogy ilyen hamar meghatározó játékos válhat belőle. Akadtak nehéz pillanatok, ám a pályája jó úton halad, és nagyon örülünk, hogy ebben az idényben ennyit lépett előre a játéka. Nagyon motivált minden edzésen és mérkőzésen, hatalmas potenciál rejlik benne.”

A Kaposvár az Extraliga rájátszásában a harmadik hely megszerzéséért küzd jelenleg a Vasas Óbudával szemben. Alíznak azonban van némi hiányérzete a szezonnal kapcsolatban.

„Csapatszinten szerintem a várakozások alatt teljesítettünk összességében. Sokkal több rejlett volna bennünk, de ezt nem mindig sikerült a pályán is bebizonyítanunk. Kifejezetten szoros, kiélezett volt a harc az élmezőnyben. A bajnoki döntő összejöhetett volna, de most már a bronzéremre koncentrálunk, és mindenképpen szeretnénk pozitívan zárni a bajnokságot.”

Jakub Gluszak szövetségi kapitány pedig válogatottmeghívóval díjazta a center kitűnő produkcióját.

„Meglepetésként ért, amikor ősszel első alkalommal meghívót kaptam a bő keretbe. Akkor azonban sajnos elmaradt végül az összetartás, mivel az Eb-selejtezőket elhalasztották. A kerettagság komoly visszaigazolás ez a teljesítményem kapcsán. Most a májusi Eb-kvalifikáció felkészülési programjának 18-as kerettel vágunk neki, majd 14-en utazhatunk ki Franciaországba. Izgatottan várom a válogatott összetartást, és mindenképpen ott akarok lenni a szűkített keretben is.”

Hosszútávú tervei között szerepel, hogy egyszer külföldi bajnokságokban is kipróbálja magát.

„A gimnázium befejezéséig, vagyis jövő nyárig itthon szeretnék játszani. Azután pedig a fokozatos fejlődésemet figyelembe véve megnézzük mi a legjobb a karrierem szempontjából. Az edző személye és a játéklehetőség lesz az elsődleges a választásnál. Jó lenne minél több kultúrát és játékstílust megismerni. Azt hiszem ebből játékosként, és civil emberként is nagyon sokat profitálhatok.”

További korosztályos hírek RÖPLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Szabó Nóra fantasztikus: világbajnoki 15. lett maratoniban

Atlétika
17 perce

MLS: Gazdagtól két gólpassz, Messitől kimaradt büntető, Pintér Dánieltől bemutatkozás

Minden más foci
43 perce

A Vasas kiejtette a Puskást a kupából; Tizenhat év után dobogó: Akilov Pilip bronzérmes

E-újság
8 órája

Vasárnapi sportműsor: Bukarestben a ferencvárosi kézisek, MK-meccsek és sorsolás

Minden más foci
9 órája

Hidegzuhany – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
9 órája

Boldogságunk napjai – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
9 órája

Babos Tímea és Luisa Stefani megnyerték a Sao Pauló-i tenisztornát

Tenisz
9 órája

Európai kézilabdaligák: Pergel hat, Tóth Rajmond három gólt lőtt a spanyol élvonalban

Kézilabda
9 órája
Ezek is érdekelhetik