Birkózás: Dollák pályafutásának negyedik ugrása a szkopjei ezüstérem

Szekeres István utanpotlassport.huSzekeres István utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2021.05.21. 09:01
Címkék
Már csak a kötöttfogásúak küzdelmei vannak hátra a Szkopjéban zajló U23-as Európa-bajnokságon. Az első öt versenynap legjobb eredményét Dollák Tamara érte el, aki az 59 kg-ban szerzett ezüstérmével végrehajtotta sajátos pályafutásának negyedik nagy ugrását.

Dollák Tamara a Szegedi VSE versenyzőjeként 2014-ben alaposan meglepte a sportágat. Bronzérmet nyert a kadét korosztály (16-17 évesek) Európa-bajnokságán – mindössze 14 esztendősen. Menet közben két vállra fektette a bolgár színekben birkózó fehérorosz ellenfelét, majd a bronzmérkőzésen – 51 másodperc alatt – a törököt is.

A felvételt Martin Gábor, Tamara edzője (a nemzetközi szövetség fotóriportere) készítette
A felvételt Martin Gábor, Tamara edzője (a nemzetközi szövetség fotóriportere) készítette

A felvételt Martin Gábor, Tamara edzője (a nemzetközi szövetség fotóriportere) készítette

Nyolcévesen kezdett birkózni. Eleinte a bátyját kísérte el az edzésekre, aki később egészségi okok miatt kénytelen volt kiszállni. Tamcsi viszont (nem mellesleg kitűnő tanuló is volt) maradt. Eleinte fiúk ellen birkózott, és sorra verte őket. A saját mezőnyében 2014-ben robbantott. Diákolimpiát és serdülőbajnokságot nyert, majd a kadét-rangsorversenyen is első lett. Azáltal jutott el az Európa-bajnokságra. A következő évben – még mindig nagyon fiatalon – 5. volt a korosztály világbajnokságán.

2018-ban már a budapesti felnőtt vb-n is indították, természetesen tapasztalatszerzés céljából, de visszaigazolva azt, hogy láthatóan nagy ütemben fejlődik, egyre számottevőbben válik markáns felnőttessé a birkózása.

Aztán 2019-ben – immár újpestiként – két újabb nagy ugrás, fordulópont következett. Megnyerte a felnőttbajnokságot az 57 kg-ban, az egyértelműen esélyes Galambos Ramóna ellenében. És elsőéves juniorként bronzérmet nyert a korosztály Európa-bajnokságán. Emlékezetes mérkőzést vívott az orosz Szigyelnyikova ellen. Kereste a fogást, próbálkozott, de csak az ellenfél gyűjtögette a pontokat, és már 7–0-ra vezetett, amikor Tamara megtalálta az akcióját és annak ütemét, s két vállra fektette a nagy vetélytársat.

Most Szkopjéba, az U23-as Eb-re is túl fiatalon jutott el. Az elődöntőben fordulatos mérkőzésen 9–8-ra legyőzte a 2019-ben junior Eb-győztes, fehérorosz Krisztina Szazikinát. A találkozó a Szigyelnyikova elleni bravúrt, a hátrányban is meg nem alkuvó győzni akarást idézte – megint eggyel magasabb osztályban. Tamara az 1. menetben 0–4-ről két villámakcióval egyenlített. A szünet sem telt eseménytelenül, mert a belorusz kispad challenge-et kért. Nem nyert, így Dollák kapott egy pontot, 5–4. Levitellet folytatta, 7–4. Szazikina sikerrel hajtott végre mögékerülést, majd levitelt, és 8–7-re fordított, amikor már csak szűk fél perc volt hátra. Szazikina újabb levitellet próbálkozott, Dollák azonban blokkolta, és látványos, combtőfogásos átemeléssel megszerezte a győzelmet.

Pályafutásának ez a negyedik, nagy ugrása még egy lépéssel közelebb vitte ahhoz, hogy sikeres felnőttversenyző legyen. Olyan, aki a mostani legyőzőjét, a már olimpiai szereplő, Eb-győztes, moldovai Nichitát is képes lesz megverni. Olyan, mint amilyen arcát már az idén is megvillantotta, amikor első lett a hagyományos, rangos, bulgáriai Dan Kolov–Nikola Petrov-emlékversenyen.

Egyéb korosztályos hírek BIRKÓZÁSBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Serie A: a Cagliari legyőzése után Parmában szerzett pontot a Genoa

Olasz labdarúgás
48 perce

Rövid pályás gyorskorcsolya: bronzérmes a magyar vegyes váltó az Eb-n

Téli sportok
1 órája

Ismét lecsapott a „zöld kaszás”, ezúttal a Frankfurt edzőjét buktatta meg a Werder Bremen

Német labdarúgás
1 órája

A kilátók bajnoka kedvelt túracélpont lehet 2026-ban

Csupasport
1 órája

Könnyed győzelemmel kezdte az Australian Opent Carlos Alcaraz

Tenisz
1 órája

Superliga: Csíkszereda–Botosani

Minden más foci
1 órája

Felkészülés: hét (!) gólt kapott a Komáromtól az ETO FC

Labdarúgó NB I
1 órája

A célegyenesbe ért Kata Mihály felépülése

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik