Női kézi: up-válogatottak sora bizonyítható jövő héttől az NB I-ben

B. V. utanpotlassport.huB. V. utanpotlassport.hu
2021.09.03. 11:10
Címkék
Szerdán a Siófok–Győr, valamint az FTC–Mosonmagyaróvár összecsapással indul a női kézilabda NB I-es szezon; a fiatalok lehetséges szerepéről, illetve a következő generációk menedzseléséről Zsiga Gyula, az MKSZ utánpótlás fejlesztési igazgatója nyilatkozott lapunknak.

A sikeres nyár után joggal kapnak lehetőséget az utánpótláskorú kézilabdázók a női NB I 2021/22-es évadában. A júliusban Celjében U19-es Európa-bajnokságot nyert alakulat tagjai közül szinte mindenki valamelyik első osztályú klubban folytatja – vagy éppen már eddig is abban szerepelt.

Farkas Johanna a következő évadban már a Dunaújvárosban bizonyíthat Fotó: Tompos Gábor/NEKA
Farkas Johanna a következő évadban már a Dunaújvárosban bizonyíthat Fotó: Tompos Gábor/NEKA

Farkas Johanna a mostani évadban már a Dunaújvárosban bizonyíthat  •  Fotó: Tompos Gábor/NEKA

Az előző évadhoz képest jelentős változást jelent, hogy a szinte kizárólag utánpótláskorúakra épített Boglári Akadémia-SZISE végül nagy csatában elvesztette a Szombathellyel folytatott versenyfutását, így búcsúzott az élvonaltól. A csapat meghatározó játékosai közül azonban mindenki marad a ligában; példaként a kétszeres Eb-MVP Kajdon Blanka a frissen feljutott Vasasban, Farkas Johanna a Dunaújvárosban, a felnőttválogatott Vámos Petra húga, Vámos Mira pedig a DVSC-ben folytatja a pályafutását.

Ezzel jól láthatóan folytatódik tendencia, ami az elmúlt éveken elindult, vagyis a korosztályos leányválogatottak játékosai özönlenek be az NB I-es mezőnybe.

„Örömteli, hogy ilyen sok fiatal kap lehetőséget az élvonalban, a mostani junior Eb-győztes csapatból tizennégyen játszanak majd az első osztályban – mondta az Utánpótlássportnak Zsiga Gyula, a Magyar Kézilabda Szövetség utánpótlás fejlesztési igazgatója. – Kíváncsi vagyok, mennyi játéklehetőséghez jutnak majd, és egyben bízom benne, hogy a koronavírus-járvány már nem lesz hátráltató tényező a szezonban. A problémát idővel az okozhatja, hogy olyan ütemben nőnek ki a földből a tehetségek, amit az NB I már nem fog elbírni. Elképzelhető, hogy két-három év múlva elindul a női mezőnyben egyfajta külföldi bajnokságokba történő vándorlás. Érdekes időszak elé nézünk, de a lényeg, hogy valahol játszanak ezek a tehetségek. Ha nem nálunk, akkor külföldön.”

A női kézilabda NB I 2021/22-es mezőnye: FTC-Rail Cargo Hungaria, Győri Audi ETO KC, Motherson Mosonmagyaróvár, Váci NKSE, DVSC SCHAEFFLER, MTK Budapest, Siófok KC, Dunaújvárosi KKA, Kisvárda Master Good SE, Alba Fehérvár KC, Érd, Hungast Szombathelyi KKA, Moyra-Budaörs Handball, Vasas SC
Az első játékhét programja:
szeptember 8., szerda: Siófok KC–Győri Audi ETO KC, 18; FTC-Rail Cargo Hungaria–Motherson Mosonmagyaróvár, 18.
szeptember 10., péntek: DVSC SCHAEFFLER–Kisvárda Master Good SE, 18.
szeptember 11., szombat: Vasas SC–Alba Fehérvár KC, 17; Dunaújvárosi KKA–Hungast Szombathelyi KKA, 17; MTK Budapest–Moyra-Budaörs Handball, 18; Érd–Váci NKSE, 18.

További korosztályos híreinkKÉZILABDÁBANa sportági aloldalunkon.

 

Legfrissebb hírek

Ötvenöt évesen visszatér a pályára a BL-győztes finn sztárfocista

Minden más foci
15 perce

„Nincs varázspálcám” – Cristian Chivu a Roma legyőzéséről

Olasz labdarúgás
26 perce

Tenisz: amerikai tornagyőzelmek Charlestonban és Houstonban

Tenisz
39 perce

A jövő sztárjai: Iváncsik Máté, Iváncsik Gergő

Utánpótlássport
1 órája

NBA: Cooper Flagg 45 ponttal vezette győzelemre a Mavst a Lakers ellen

Amerikai sportok
1 órája

Brazília: a patinás csapat menesztette a volt szövetségi kapitányt

Minden más foci
2 órája

„Az első félidőben nem játszottunk jól” – Robbie Keane a DVSC elleni győzelemről

Labdarúgó NB I
2 órája

NHL: a kétszeres címvédő Florida lemarad a rájátszásról

Amerikai sportok
2 órája
Ezek is érdekelhetik