Kézi: NB I-es riválisok ellen kezdte a szezont a junior női válogatott

B. V. utanpotlassport.huB. V. utanpotlassport.hu
2021.10.09. 14:29
Címkék
Két felkészülési meccset játszott, az NB I-es Siófoktól és az Alba Fehérvártól is kikapott a junior női kézilabda-válogatott. Ifj. Kiss Szilárd szövetségi edző szerint nehéz évad előtt állnak.

Nem unatkoztak a 2021/22-es évad első válogatott hetén az immár kétszeres korosztályos Európa-bajnok női junior kézilabda-válogatott játékosai. Két elsőosztályú riválissal is megmérkőztek a lányok, igaz, ezúttal kevés sikerrel: csütörtökön a Siófoktól 34-30-ra, pénteken az Alba Fehérvártól 38-28-ra kapott ki a csapat.

Forrás: MKSZ
Forrás: MKSZ

 •  Forrás: MKSZ

Az együttes szövetségi edzője, ifj. Kiss Szilárd az első mérkőzés után adott interjújában elmondta, lényegesen nehezebb út áll előttük, mint az előző évadban, amikor a társaság nagy része együtt játszott a Boglári Akadémia-SZISE színeiben.

„Tavaly sokkal többet voltunk együtt, az idei út sokkal nehezebb lesz. A páros és hármas kapcsolatok, valamint a csapatszintű játékok most nehezebben rögzülnek, nagyon sok helyről jönnek a játékosok, ez most úgymond egy klasszikus válogatott lesz. Minden ilyen mérkőzést ki kell használnunk a felkészülésre, szerencsések vagyunk, hogy az élvonalbeli riválisokkal szemben mérhetjük le magunkat.”

A válogatott a jövő nyári U20-as világbajnokságra készül, amelyet a szlovéniai Celjében rendezik. A helyszín jó ómen lehet, miután az U17-es és U19-es Eb-aranyat is ott hódította el a társaság.

További korosztályos híreinkKÉZILABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Nemzetek Ligája: Modric 41 évesen is ott lesz a horvátok keretében

Minden más foci
41 perce

Élesedik a harc a Mercedes és a Ferrari között – Olasz Nagydíj, 3. szabadedzés

F1
1 órája

Az UEFA megbüntette a Crvena zvezdát Mladics éltetése miatt

Európa-liga
1 órája

Izguljanak a kapusok! – Haraszti Zsolt sok gólt vár a Paks–DVSC meccstől

Labdarúgó NB I
1 órája

A kisvárdai Lippai Tibor már tudja, milyen az „igazi” gól

Labdarúgó NB I
1 órája

A diagnózis: túlsúlyos volt a pesti futball! – íme, az NB I 3. fordulójának válogatottja

Labdarúgó NB I
2 órája

Tekvandó: Salim Kamilah kilencedik lett Mudzsuban

Egyéb egyéni
2 órája

Úszás: öt kilométeren ötödik helyek a nyílt vízi junior-vb-n

Utánpótlássport
2 órája