Atlétika: Horváth Márk többre vágyik az U20-as világbajnoki döntőnél

B. V. utanpotlassport.huB. V. utanpotlassport.hu
2021.11.12. 08:56
Címkék
A Győri AC 18 éves súlylökője, Horváth Márk az idén az U20-as Eb-n és vb-n is finalista volt, ám maradéktalanul így sem elégedett magával: tele van célokkal a következő évekre is.

A legtöbben valószínűleg elégedetten csettintenének egy olyan év után, amelyben az Európa-bajnoki és világbajnoki döntőbe is bejutottak. A Győri Atlétikai Club 18 esztendős súlylökője, Horváth Márk azonban a tökéletes helyett inkább vegyesnek tartja a maga mögött hagyott hónapokat.Horváth Márk azonban a tökéletes helyett inkább vegyesnek tartja a maga mögött hagyott hónapokat.

„Sajnos márciusban volt egy térdsérülésem, egyben műtétem is, abból felépülve vágtunk neki a szabadtéri szezonnak – kezdte az Utánpótlássportnak a győri nehézatléta. – Aztán a nyári ob-n sikerült az Európa-bajnoki szintet meglökni, majd rá három napra a világbajnokit is. Ezek a versenyek az állapotomhoz képest jól sikerültek, viszont az Eb-re sajnos hasfali sérüléssel utaztam ki, ez meg is látszott az eredményeimen, nem tudtam azt hozni, ami a formámban benne volt. A vébé nem sikerült rosszul, de azért meglátszott a rutin hiánya, hogy nem voltam eddig sok nemzetközi versenyen.”

Horváth Márknak a rutin hiányzott a kenyai U20-as vb döntőjében Forrás: World Athletics
Horváth Márknak a rutin hiányzott a kenyai U20-as vb döntőjében Forrás: World Athletics

Horváth Márknak a rutin hiányzott a kenyai U20-as vb döntőjében  •  Forrás: World Athletics

A még jövőre is az U20-as korosztályba tartozó sportoló elmondta, hogyan került először kapcsolatba szeretett sportágával.

„Hat évig fociztam Csornán NB II-ben, de egy ideje már kerestem, mire tudnék váltani. Iskolai keretek között próbáltam ki a súlylökést, már akkor métereket vertem a többiekre, nyertem helyközi versenyeket, megyei diákolimpiát, az országos versenyen nyolcadik lettem. Ezek után gondoltam úgy, hogy ebben még sok lehet, és érdemes folytatni.”

Márk elárulta, mik a céljai a következő években. Ezek alapján biztosan nem fog unatkozni az előttünk álló időszakban.

„A legfontosabb a kolumbiai U20-as világbajnokság lesz, szeretnék az első ötben végezni, és persze tervben van az országos csúcs megdöntése is. A nagy-nagy terv az olimpiai részvétel, és talán lehetséges, hogy a 2023-as hazai felnőttvébére közel kerüljek a kvalifikációs szinthez.”

További korosztályos hírekATLÉTIKÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Brazília: a patinás csapat menesztette a volt szövetségi kapitányt

Minden más foci
17 perce

„Az első félidőben nem játszottunk jól” – Robbie Keane a DVSC elleni győzelemről

Labdarúgó NB I
18 perce

NHL: a kétszeres címvédő Florida lemarad a rájátszásról

Amerikai sportok
52 perce

Bajnoki címből félmillárd elköltött euró után gödör és káosz – a liverpooli zuhanás okai

Képes Sport
1 órája

Hétfői sportműsor: világkupa-selejtezőt játszik a vízilabda-válogatott

Minden más foci
8 órája

Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond és Jánosi Tamás is remekelt Spanyolországban

Kézilabda
8 órája

Az Auxerre ellen játszott döntetlent a Loic Negóval felálló Le Havre; a Monaco legyőzte a Marseille-t

Francia labdarúgás
9 órája

Thuram vezérletével az Inter öt góllal küldte haza a Romát

Olasz labdarúgás
9 órája
Ezek is érdekelhetik