Kézilabda: feljebb lépkedne a Budakalász az ifjúsági fiúbajnokságban

B. V. utanpotlassport.huB. V. utanpotlassport.hu
2022.01.31. 15:46
Címkék
Az ifjúsági fiúbajnokság Nyugati csoportjának ötödik helyén áll a Budakalász, és mivel sűrű az élmezőny, a tavaszi szezonban még előrébb lépne az együttes.

Remekelt az őszi szezonban, és pillanatnyilag az ötödik helyen áll az ifjúsági fiú kézilabda-bajnokság Nyugati csoportjában a Budakalász gárdája. A Pest megyeiek mások mellett megelőzik a BFKA-Veszprém, a BFKA-Balatonfüred, valamint a Tatabánya együttesét, és mindössze négy ponttal vannak lemaradva az éllovas Nemzeti Kézilabda Akadémiától.

„Pozitívan értékelem az eddigi teljesítményünket, körülbelül idevártam a csapatot – válaszolta az Utánpótlássportnak az együttes vezetőedzője, Forgács Gyula. – Nagyon kiegyensúlyozott a mezőny, ez pedig remekül szolgálja a játékosok fejlődését. Szeretnénk feljebb lépni, most úgy vagyunk ötödikek, hogy csak négy pont választ el minket az első helytől. Jó lenne az első háromban végezni, az első kettőbe, vagyis az országos döntőbe kerülés – bármennyire is szeretnénk – úgy érzem, tőlünk még egy erőn felüli teljesítmény lenne.”

 

Forrás: Budakalász Kézilabda Zrt.
Forrás: Budakalász Kézilabda Zrt.

Forrás: Budakalász Kézilabda Zrt.

 

A fiatalok előtt nyitott az ajtó a már stabilan élvonalbeli felnőttegyüttes felé. Természetesen ennél nagyobb motiváció nem is kell a csapat tagjainak.

„Vannak olyan fiatalok, akik rendszeresen szerepet kapnak a felnőttcsapatban, így az ifi korosztályban már alig szerepelnek, természetesen motiváló nekik ez a lehetőség. Kicsit átértékeltük ezt a kérdést a klubon belül, be kellett látnunk, hogy nagyon nehéz csak magyarokkal helytállni az NB I-ben. Létrejöttek közben az akadémiák is, elviszik a legtehetségesebbeket, így nagyon nehéz kinevelni azokat a játékosokat, akik később a felnőttcsapatban szerepelnek. De azért bízunk abba, hogy a jobb korosztályainkat egybetartva néhány év múlva még több saját nevelésű játékost láthatunk a Budakalászban az NB I-ben.”

A Budakalász ificsapata éppen a héten folytatja a bajnokságot: szombaton, hazai pályán a második helyezett Agrofeed ETO UNI Győrrel találkozik.

További korosztályos híreinkKÉZILABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: világkupa-selejtezőt játszik a vízilabda-válogatott

Minden más foci
5 órája

Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond és Jánosi Tamás is remekelt Spanyolországban

Kézilabda
5 órája

Az Auxerre ellen játszott döntetlent a Loic Negóval felálló Le Havre; a Monaco legyőzte a Marseille-t

Francia labdarúgás
6 órája

Thuram vezérletével az Inter öt góllal küldte haza a Romát

Olasz labdarúgás
6 órája

Sok helyzet, de csak egy gól: az ETO tovább küzd a bajnoki címért, újra élre állt

Labdarúgó NB I
7 órája

Vívás: a legjobb 32 volt a végállomás a kadét törőzőknek a vb-n

Utánpótlássport
7 órája

Helycsere az élen: kihasználta a Honvéd botlását a kiütéses sikert arató Vasas – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
7 órája

NB III: hat gólt vágott a Tatabánya, ötig jutott a Gyulai Termál

Labdarúgó NB II
8 órája
Ezek is érdekelhetik