Ökölvívás: Petrimán és Varga is nyert a szerbiai női Nemzetek-kupáján

B. V. utanpotlassport.huB. V. utanpotlassport.hu
2022.02.01. 11:43
Címkék
A serdülőkorú Petrimán Patrícia és a junior Varga Sára sem talált legyőzőre Zomborban, a Nemzetek-kupáján; ezen kívül pedig még három ezüstérmet hoztak haza a magyar fiatalok.

Az év első jelentős nemzetközi eseményén Zomborban szerepelt az utánpótlás leány ökölvívó-válogatott. A Nemzetek-kupája végeztével pedig nem is lehet panasz a magyar fiatalokra, akik összesen öt éremmel térhettek haza Szerbiából.

Forrás: boxing.hu
Forrás: boxing.hu

 •  Forrás: boxing.hu

A két arany a juniorkorú Varga Sára, valamint a serdülők között versenyző Petrimán Patrícia nevéhez fűződik. Nem véletlen, hogy elégedett volt velük a válogatott edzője, Seres Attila.

„Sára kellemetlen görög ellenfelet kapott, ám nagy harcban meg tudta oldani a feladatot, és szoros mérkőzésen szerezte meg az aranyérmet. Patrícia most kicsit darabosabb volt, mint az elődöntőben, ezzel együtt is sikerült begyűjteni az aranyérmet. Fiatal kora ellenére meg tudja tenni azt, hogy ha nem megy aznap épp százszázalékosan a bunyó, akkor is stabilan hoz legalább nyolcvanat, ami most elegendő volt a szerbiai torna megnyeréséhez.”

Ezen kívül még három ezüstérem született a juniorok mezőnyében Nyögéri Sárának és Szilágyi Dominikának, az ifik között pedig Turbucz Klaudiának köszönhetően. A szerbiai nemzetközi viadalon összesen tizenhat magyar ökölvívó szerepelt, és közülük öten egészen a döntőig meneteltek. A felnőttek, ifjúságiak, juniorok és serdülők számára kiírt versenyen olyan női bokszban nagyhatalomnak számító nemzetek szerepeltek, mint Kazahsztán, Oroszország és Algéria.

További korosztályos hírekÖKÖLVÍVÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Az elveszített BL-döntő extrán hajthatja a Ferencvárost

Vízilabda
18 perce

A Győr visszaülne a Bajnokok Ligája trónjára, a négy közé jutna az FTC

Kézilabda
33 perce

Mourinho: Nem tudom megmondani, miért veszítettünk

Spanyol labdarúgás
52 perce

US Open: hatalmas csatát vívtak a Williams nővérek, de kiestek a páros első fordulójában

Tenisz
1 órája

A hónap utánpótlásedzője: augusztus jelöltjei

Utánpótlássport
2 órája

Népsport: Paul Breitner, a maoista bajor

Népsport
2 órája

Bagi Ádám: Megérte az autó hátsó ülésén leckét írni

Labdarúgó NB I
2 órája

US Open: Bondár is továbbjutott párosban az első fordulóból

Tenisz
2 órája