Úszás: vb, Eb, valamint EYOF is vár a fiatalokra az idén

Pór Károly utanpotlassport.huPór Károly utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2022.02.02. 09:00
Címkék
Az áprilisi felnőtt ob-val indulhat a 2022-es szezon érdemi része a fiataloknak is, akikre utána igazi versenydömping vár.

Sajnos minden jel arra utal, hogy az idei sporteseményeket is még áthatja majd a koronavírus, éppen kedden jelentette be a FINA, hogy további egy évvel elhalasztják a felnőtt vizes-világbajnokságot, az eseménynek 2023-ban is Fukuoka (Japán) adhat otthont.

A tavalyi junior Eb után az idén a felnőtt kontinensversenynek ad otthont Róma Forrás: LEN
A tavalyi junior Eb után az idén a felnőtt kontinensversenynek ad otthont Róma Forrás: LEN

A tavalyi junior Eb után az idén a felnőtt kontinensversenynek ad otthont Róma  •  Forrás: LEN

Az utánpótláskorúak szempontjából ez persze kevésbé releváns információ, pláne, hogy a korosztályos medencés világversenyek egyelőre „talpon vannak”.

A fiatalok szezonja is az áprilisi felnőtt magyar bajnoksággal indulhat el, aztán persze a nyáron következik a korosztályos ob-k sora. A tavalyi eggyel szemben az idén három jelentős nemzetközi eseményen is megmérethetik magukat a fiatalok: az ifjúságiak a bukaresti Európa-, illetve a kazanyi világbajnokságon, a serdülők pedig a besztercebányai EYOF-on.

És persze ott van még a felnőtt Európa-bajnokság, valamint a rövid pályás világbajnokság; jó eséllyel mindkét versenyen szóhoz jutnak a legjobb fiatalok.

A jelentősebb 2022-es úszóversenyek utánpótlásszempontból:
április 20-23.: felnőtt országos bajnokság, Debrecen
június 1-4.: ifjúsági országos bajnokság, Kaposvár
július 20-23.: országos cápa bajnokság, Szeged
július 25-29.: EYOF, Besztercebánya
július 27-30.: gyermek országos bajnokság, Hódmezővásárhely
augusztus 3-6.: serdülő országos bajnokság, Debrecen
augusztus 11-17.: felnőtt Európa-bajnokság, Róma
augusztus 23-28.: junior-világbajnokság, Kazany
december 17-22.: rövid pályás felnőtt-világbajnokság, Kazany

További korosztályos hírekÚSZÁSBANa sportági aloldalunkon.

 

Legfrissebb hírek

Ligue 1: a kelet-franciaországi presztízsmeccsen lezárta rossz szériáját a Strasbourg

Francia labdarúgás
4 perce

Férfi vízilabda Eb: kiváló második félidővel újabb spanyol győzelem

Vízilabda
27 perce

Felkészülés: önbizalom-növelő győzelmet aratott az ETO a Rapid ellen

Labdarúgó NB I
34 perce

Eppel góljával nyert a Csíkszereda

Minden más foci
49 perce

Cselgáncs: a Honvéd volt a legeredményesebb az ifjúsági Magyar-kupán

Utánpótlássport
49 perce

Gayá emelése fontos győzelmet ért a Valenciának a Getafe vendégeként

Spanyol labdarúgás
59 perce

Háfra Noémi hamarosan visszatérhet a pályára

Kézilabda
1 órája

Női kézi BL: Ferencváros–Podravka Koprivnica

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik