Férfi kézi: a Szeged és a Veszprém tarthatja az ifi négyes döntőt

B. V. utanpotlassport.huB. V. utanpotlassport.hu
2022.03.28. 15:53
Címkék
Már csak hét forduló van hátra az ifjúsági fiúbajnokság alapszakaszából, és mindkét csoportban akad két-két gárda, amely elhúzott a többiektől, és közel áll az évad végi Final Fourhoz.

Az alapszakasz hajrához érve elmondható, hogy a fiúk mezőnyében egyértelműbbnek látszik a helyzet, mint a lányok között – már, ami a négyes döntőbe kerülést illeti.mint a lányok között – már, ami a négyes döntőbe kerülést illeti.

A Keleti csoportban nagy rangadót tartottak a múlt héten, amelyen az FTC a DEAC otthonában aratott 26–25-ös sikerével megszilárdította második pozícióját a tabellán, a hajdúságiak már három pontos hátrányban vannak, ami persze nem behozhatatlan. Eközben a PLER-Budapest utcahosszal vezet, tizennyolc győzelme mellett csupán egy döntetlent játszott.

Magabiztos győzelmet aratott a múlt héten a NEKA Forrás: NEKA
Magabiztos győzelmet aratott a múlt héten a NEKA Forrás: NEKA

Magabiztos győzelmet aratott a múlt héten a NEKA  •  Forrás: NEKA

Nyugaton megtartotta négypontos előnyét a két éllovas: a NEKA a Tatabányát múlta felül 28–19-re, a Győr pedig a Komló győzte le 33–30-ra, egyaránt hazai pályán. A harminckét pontos csapatok közül jobb gólkülönbségüknek köszönhetően pillanatnyilag a balatonbogláriak vezetnek.

Érdekesség, hogy az utóbbi időben rendszeres résztvevő, a felnőttmezőnyben pedig domináló Pick Szeged és Telekom Veszprém korosztályos csapata ezúttal messze van a négyes döntőtől: az előbbi ötödik a Keleti, az utóbbi kilencedik a Nyugati csoportban. Fontos persze, megjegyezni, hogy a két klub U21-es együttese az NB I/B-ben szerepel, vagyis a felnőtt másodosztályban edződnek a legígéretesebb játékosaik.

Az ifjúsági fiú kézilabda-bajnokság állása:
Nyugati csoport: 1. NEKA 32 pont (+136), ETO UNI Győr 32 (+107), 3. Csurgó 28, 4. Veszprémi KKFT 27, 5. Komló 24, 6. BFKA-Balatonfüred 23, 7. Tatabánya 22 (+51), 8. Budakalász 22 (+44), 9. BFKA-Veszprém 18, 10. Budai Farkasok 17, 11. Bp. Honvéd 8, 12. Tata 5, 13. Várpalota 4 (-151), 14. Szigetszentmiklós 4 (-370)
A Keleti csoport élmezőnye: 1. PLER-Budapest 37, 2. FTC 31, 3. DEAC 28, 4. Gyöngyös 27, 5. Pick Szeged 25, 6. Békés 22, 7. Mezőkövesd 20, 8. Csepel 16 (-26), 9. Kecskemét 16 (-31), 10. Dabas 14 (-25), 11. Rév TSC 14 (-42), 12. Eger 7 (-45), 13. Orosháza 7 (-136), 14. Békéscsaba 1

További korosztályos híreinkKÉZILABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: világkupa-selejtezőt játszik a vízilabda-válogatott

Minden más foci
3 órája

Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond és Jánosi Tamás is remekelt Spanyolországban

Kézilabda
3 órája

Az Auxerre ellen játszott döntetlent a Loic Negóval felálló Le Havre; a Monaco legyőzte a Marseille-t

Francia labdarúgás
4 órája

Thuram vezérletével az Inter öt góllal küldte haza a Romát

Olasz labdarúgás
4 órája

Sok helyzet, de csak egy gól: az ETO tovább küzd a bajnoki címért, újra élre állt

Labdarúgó NB I
5 órája

Vívás: a legjobb 32 volt a végállomás a kadét törőzőknek a vb-n

Utánpótlássport
5 órája

Helycsere az élen: kihasználta a Honvéd botlását a kiütéses sikert arató Vasas – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
6 órája

NB III: hat gólt vágott a Tatabánya, ötig jutott a Gyulai Termál

Labdarúgó NB II
6 órája
Ezek is érdekelhetik