Strandkézi: negyedik lett az U18-as vb-n a magyar leányválogatott

B. V. utanpotlassport.huB. V. utanpotlassport.hu
2022.06.19. 16:48
Címkék
Az elődöntőig veretlenül menetelő magyar válogatottnak az utolsó két mérkőzés nem sikerült a Heraklionban rendezett U18-as leány strandkézilabda-világbajnokságon: Pinizsi Zsoltán együttese az elődöntőben a hollandoktól, a bronzmeccsen pedig a lengyelektől kapott ki.

Azokkal a lengyelekkel találkozott a Kréta szigetén tartott U18-as leány strandkézilabda-világbajnokság bronzmérkőzésén a magyar válogatott, akiket a csoportkör első fordulójában már egyszer magabiztosan legyőzött.

Forrás: IHF
Forrás: IHF

 •  Forrás: IHF

Az elődöntőig vezető úton magabiztosan menetelt a magyar csapat, mind a csoportkörben, mind pedig a középdöntőben veretlen maradt, majd a negyeddöntőben a franciákat győzte le 2:0-ra.

A legjobb négy között aztán a hollandok ellen minimális különbséggel maradtak alul a mieink, mindkét szettet egypontos különbséggel vesztették el. Az érem azonban még így is meg lehetett volna, s ennek megfelelően kezdte a lengyelek elleni második meccsét Pinizsi Zoltán együttese, 21:10-zel hozta el az első játszmát. Utána viszont az ellenfél egyenlített, majd 7:2-vel a szétlövést is jobban bírta, így a lengyeleké lett a bronz, míg a magyar csapat a negyedik helyen zárta a világbajnokságot.

A csoportkör eredményei:
Magyarország–Lengyelország 2:0 (18-10, 11-10)
Uruguay–Magyarország 0:2 (11-22, 9-10)
Magyarország–Thaiföld 2:0 (19-14, 27-25)
Az középdöntő eredményei:
Magyarország–Ukrajna 2:0 (20-17, 20-12)
Magyarország–Brazília 2:1 (27-18, 12-14, 7-4)
Magyarország–Spanyolország 2:1 (20-22, 23-19, 5-4)
Negyeddöntő:
Magyarország–Franciaország 2:0 (22-16, 19-16)
Elődöntő:
Magyarország–Hollandia 0:2 (21-21, 21-22)
A 3. helyért:
Magyarország–Lengyelország 1:2 (21–10, 15–16, 2–7)

További korosztályos híreinkKÉZILABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

A Real Madrid szerződtette az Inter vb-kiesőjét

Spanyol labdarúgás
19 perce

Hornyák Dóra alighanem örökös rekorderként vonult vissza

Kézilabda
27 perce

Zidane gólja nyugdíjba küldte Figót; mekkorát húzott Van Gaal! – vb-videók

Minden más foci
34 perce

„Mintha elütöttem volna egy fekete macskát” – Verstappen hallani sem akar a bajnokságról

F1
46 perce

Videó: az 1998-as vb-nyolcaddöntőben is 1–0-ra nyert Franciaország Paraguay ellen – akkor még aranygóllal

Foci vb 2026
49 perce

Piros Zsombor nyerte a brassói tenisztornát

Tenisz
55 perce

Paolo Rossi, Roberto Baggio, Hriszto Sztoicskov, Louis van Gaal, no meg Zinédine Zidane is letette a névjegyét július 5-én

Foci vb 2026
1 órája

TCR World Tour: Michelisz dobogón az első franciaországi versenyen

Egyéb autó-motor
1 órája
Ezek is érdekelhetik