Triatlon: három magyar a dobogón a junior Ek-viadalon

B. V. utanpotlassport.huB. V. utanpotlassport.hu
2022.08.16. 16:26
Címkék
Az év eddigi legsikeresebb junior Európa-kupa viadalát zárta a hétvégén a magyar csapat Rigában: Kovács Gyula győzött, Kropkó Márton, valamint Márta pedig ezüstérmes lett.

Eddig is sok-sok dobogós helyezést szereztek a magyar fiatalok a junior triatlon Európa-kupa sorozatban, ennek köszönhetően pedig előkelő helyre „verekedték” magukat a korosztályos kontinensranglistán.előkelő helyre „verekedték” magukat a korosztályos kontinensranglistán.

A múlt hétvégi, rigai szereplés azonban minden eddigit felülmúlt, ugyanis a hat dobogós közül három is magyar volt.

Forrás: Magyar Triatlon Szövetség
Forrás: Magyar Triatlon Szövetség

 •  Forrás: Magyar Triatlon Szövetség

A fiúk viadalán Kovács Gyula és Kropkó Márton kétfős szökést követően házi futóversenyben döntött az aranyról és ezüstről, ebből végül Gyula jött ki jobban.

Márton pedig nővéréhez, Kropkó Mártához hasonlóan második lett, az utóbbit csak a svédek világbajnoka lőzte meg. Az idén a már korábban kétszer is ezüstöt nyerő Nádas Romina ezúttal a nyolcadik, míg Lehmann Sára pedig a tizennegyedik helyen zárt.

További korosztályos hírekTRIATLONBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

A Real Madrid szerződtette az Inter vb-kiesőjét

Spanyol labdarúgás
19 perce

Hornyák Dóra alighanem örökös rekorderként vonult vissza

Kézilabda
26 perce

Zidane gólja nyugdíjba küldte Figót; mekkorát húzott Van Gaal! – vb-videók

Minden más foci
34 perce

„Mintha elütöttem volna egy fekete macskát” – Verstappen hallani sem akar a bajnokságról

F1
45 perce

Videó: az 1998-as vb-nyolcaddöntőben is 1–0-ra nyert Franciaország Paraguay ellen – akkor még aranygóllal

Foci vb 2026
49 perce

Piros Zsombor nyerte a brassói tenisztornát

Tenisz
54 perce

Paolo Rossi, Roberto Baggio, Hriszto Sztoicskov, Louis van Gaal, no meg Zinédine Zidane is letette a névjegyét július 5-én

Foci vb 2026
1 órája

TCR World Tour: Michelisz dobogón az első franciaországi versenyen

Egyéb autó-motor
1 órája
Ezek is érdekelhetik