Úszás: újra a világ legjobbja volt a magyar nyílt vízi utánpótlás

B. V. utanpotlassport.huB. V. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2022.11.27. 12:12
Címkék
A korosztályos Eb- és a kiemelkedően sikerült vb mellett a felnőtteseményeken is szép sikereket értek el a nyílt vízi úszóválogatott utánpótláskorú versenyzői.

A remekül sikerült medencés versenyek mellett (ifjúsági Európa- és világbajnokság, valamint az EYOF) a nyílt vízi eseményeken is emlékezeset alakították fiatal úszóink. Pedig nem indult könnyen a szezon, hiszen a szokásosnál sokkal korábban, június elején tartották a korosztályos Európa-bajnokságot, amelyre így a felkészülés a legkevésbé sem volt ideális, a magyar szakvezetés nem is tudott nyílt vízi válogatót tartani, medencében dőlt el, ki utazhat a portugáliai Setubalba.

Talán ennek tudható be, hogy – hangsúlyozzuk – a magyar utánpótlás erejét ismerve az elmúlt évekhez képest visszafogottabb volt a szereplés, ez két arany, valamint egy ezüstéremben nyilvánult meg; kevés olyan sportágat tudnánk felsorolni, amely ne fogadná el örömmel e mérleget egy kontinensverseny után.

Ezt a három dobogós helyezést a legidősebb korosztály szállította,

Betlehem Dávid nyert, Szimcsák Mira pedig második lett 10 kilométeren, az U19-es váltó (Szimcsák Mira, Fábián Bettina, Sárkány Zalán, Betlehem Dávid) pedig szintén mindenkit maga mögé utasított.

Az igazán nagy éremeső viszont csak a Seychelles-szigeteken rendezett utánpótlás-vb-n következett, amelyen az éremtáblázat első helyén zártak a mieink négy arannyal és három ezüsttel nagy csatában megelőzve az Egyesült Államok válogatottját.

A sikerekben ismét kulcsszerepet játszott az U19-es korosztály: a váltó (ezúttal Sárkány Zalán helyett Hambardzumyan Arshak úszott) mellett ismét nyert Betlehem Dávid, szintén aranyérmes lett Fábián Bettina, míg Szimcsák Mira nyakába akkor bronzmedál került. Az U17-esek között pedig Kovács-Seres Hunor állhatott fel a dobogó tetejére, Csulák Lia pedig harmadik helyet szerzett.

Fiataljaink a felnőttek között is jelentkeztek kiemelkedő eredményekkel:

Betlehem a világ- és Európa-bajnokságon is ezüstérmes lett a váltóval, az összetett világkupában pedig harmadikként zárt, Szimcsák pedig még májusban lett nagy meglepetésre első az olaszországi Európa-kupa-állomáson.

Az idén sikeres sportolók közül a legtöbben jövőre is utánpótláskorúak maradnak, ám épp az első számú versenyző, Betlehem Dávid lép fel immár százszázalékosan a felnőttek közé, az ő pótlása valószínűleg nem lesz egyszerű feladat. Ha egyáltalán egy, csak 2022-ben kétszeres világ- és kétszeres Európa-bajnok úszót lehet pótolni.

(Kiemelt kép forrása: Magyar Úszó Szövetség)

Legfrissebb hírek

Rövid pályás gyorskorcsolya: bronzérmes a magyar vegyes váltó az Eb-n

Téli sportok
5 perce

Ismét lecsapott a „zöld kaszás”, ezúttal a Frankfurt edzőjét buktatta meg a Werder Bremen

Német labdarúgás
9 perce

A kilátók bajnoka kedvelt túracélpont lehet 2026-ban

Csupasport
10 perce

Könnyed győzelemmel kezdte az Australian Opent Carlos Alcaraz

Tenisz
11 perce

Superliga: Csíkszereda–Botosani

Minden más foci
11 perce

Felkészülés: hét (!) gólt kapott a Komáromtól az ETO FC

Labdarúgó NB I
22 perce

A célegyenesbe ért Kata Mihály felépülése

Labdarúgó NB I
1 órája

Atlétika: Hajdu Áron újabb országos csúcsot is ugrana az idén

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik