Kézilabda: A díj további motivációt ad a folytatáshoz – Sótonyi László

Nagy Dániel utanpotlassport.huNagy Dániel utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.09.25. 15:44
Címkék
A junior férfi kézilabda-válogatottal világbajnoki ezüstérmet szerző Sótonyi László, Az év utánpótlásedzője díj nyertese az esemény után nyilatkozott az Utánpótlássportnak.

Ahogyan az oldalunk is beszámolt róla, múlt vasárnap a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen rendezett díjátadó konferencián vehette át Az év utánpótlásedzője díjat a nyáron a junior férfi kézilabda-válogatottal ezüstérmet szerző tréner, Sótonyi László.beszámolt róla, múlt vasárnap a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen rendezett díjátadó konferencián vehette át Az év utánpótlásedzője díjat a nyáron a junior férfi kézilabda-válogatottal ezüstérmet szerző tréner, Sótonyi László.

A HSA NEKA NB I-es gárdáját is irányító szakembert a ceremónia után kérdeztük, először arról, milyen érzés volt a kitüntetés ilyen ünnepélyes körülmények között, hiszen A hónap utánpótlásedzője díj átvételekor a saját bevallása szerint elérzékenyült.

„Így, hogy már valamekkora gyakorlattal rendelkezem, jobban kezeltem a helyzetet – kezdi nevetve Sótonyi. – Olyan szakmai grémium ítélte oda ezt a díjat, amely eredményei, kvalitásai a legjobbak, természetesen óriási az örömöm.

A sikernek fontos támpontjai vannak: fontos a nyugodt családi háttér, a remek stáb, amellyel együtt dolgozhatok, továbbá a gyerekek, a csapat. Közös munka eredménye ez.

Az immár több mint húszéves tapasztalattal rendelkező edzőt arról is faggattuk, vajon adhat-e plusz „löketet”, motivációt a folytatásra ez az elismerés.

„A profik világából csöppentem bele az utánpótlás közegébe; ez általában fordítva szokott történni az edzőknél, ám úgy gondolom, jó döntést hoztam, amikor elvállaltam a korosztályos edzői feladatot is. A díj további motivációt ad a folytatáshoz, hiszen ritkán kapnak a trénerek ehhez hasonló elismerést. Külön öröm, hogy az egyik tanítványom mellett a családom is elkisért az ünnepségre.”

Sótonyi egy-két tanáccsal is szolgált azoknak az edzőknek, akik a pályájuk elején tartanak.

„El kell fogadni, hogy hosszútávú folyamatról beszélünk, amikor tanítjuk, fejlesztjük a fiatalokat. Nekem sokat segített, hogy nem voltam félénk, oda mertem menni a nálam jobb és rutinosabb szakemberekhez; néztem a tréningjeiket, tanácsot kértem tőlük.

Sok tapasztalatot kell gyűjteni, mire kialakul az egyén edzői filozófiája, ehhez türelemre és alázatra van szükség.

(Kiemelt képünkön: Sótonyi László Csabai Edvintől, a Magyar Edzők Társasága sportigazgatójától veszi át a díjat (balra a junior-világbajnoki ezüstérmes kézilabdázó, Krakovszki Bence) Fotó: Szalmás Péter)

Legfrissebb hírek

La Liga: FC Barcelona–Valencia

Spanyol labdarúgás
10 perce

Arne Slot elmondta, miért cserélte le Kerkez Milost

Angol labdarúgás
14 perce

Díjlovaglás: Komjáthy-Losonczy Anikó a magyar bajnok

Egyéb egyéni
15 perce

Strandröplabda: 13. a leánypáros az U18-as Eb-n

Utánpótlássport
16 perce

Férfi vízilabda MK: négy között a Szolnok és a Honvéd

Vízilabda
31 perce

Kiss Norbert: két dobogó!

Egyéb autó-motor
43 perce

Bajcajev Valgyiszlav világbajnoki ötödik Zágrábban

Birkózás
46 perce

Gyenge meccsen kapott ki az újonctól a Lazio

Olasz labdarúgás
59 perce
Ezek is érdekelhetik