Kézilabda: elkezdődtek az U15-ös élvonal küzdelmei

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.09.18. 08:58
Címkék
A múlt hét végén 24 fiú- és 16 leánycsapat részvételével elkezdődött az U15-ös korosztály élvonalbeli kézilabda-bajnoksága.

A létszám tekintetében változások történtek a szeptember harmadik hétvégéjén elkezdődő U15-ös élvonalbeli kézilabda-bajnokságban: a 2022/2023-as évadhoz képest az új idényben a fiúknál több, a lányoknál kevesebb csapat alkotja az első osztály mezőnyét. Előbbiek esetében a tizenhét együttes száma huszonnégyre emelkedett, utóbbiaknál viszont a huszonegy tizenhatra csökkent.

A lebonyolítás módja nem változott, ismét csoportokra bontva kezdték meg a versengést a fiatalok: a fiúk négy hattagú, a lányok két nyolctagú „minibajnokságot” játszanak, amelyek végén kialakul a felsőház összeállítása. A csapatok kéthetente, mindig más helyszínen találkoznak, minden gárdára két mérkőzés jut egy ilyen alkalommal.

Az előző kiírásban a fiúk és a lányok között is az FTC szerezte meg az aranyérmet, ez azonban semmit nem vetít előre, tekintve, hogy a keretek javarészt kicserélődtek a nyáron.

A fiúk az első hétvégén Törökszentmiklóson, Szegeden, Alsóörsön és Győrben gyűltek össze: a Gyöngyösi KK, az Angyalföldi Sportiskola, az OTP Bank-Pick Szeged, a Békéscsaba DKSE, a PLER-Budapest, az Éles KISE, a CYEB-Budakalász és a címvédő Ferencváros is hibátlanul kezdett. Utóbbinak a lányok között már nem sikerült két sikerrel indítani, helyette kétszer örülhetett a PC Trade Szegedi NKE, a Moyra-Budaörs, a Szombathelyi KKA, a Győri ETO és a Kozármisleny SE. A helyszínt Szigetszentmiklós és Érd biztosította.

(Kiemelt képünkön: az FTC U15-ös csapata, itt még nyári felkészülési tornán Forrás: FTC Kézilabda Akadémia)

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Gyáfrás Dávid, az ETO és a Veszprém korábbi kézilabdázója

Kézilabda
1 perce

Osváth Attila a Ferencvárosban folytatja pályafutását – hivatalos

Labdarúgó NB I
17 perce

A svéd válogatott győzelmével kezdődött a női hokitorna az olimpián

Téli olimpia 2026
19 perce

Karate: Mátraháza után jöhet Ciprus

Utánpótlássport
51 perce

Kihirdette tavaszi El-keretét a Ferencváros, Dibusz kimaradt

Európa-liga
1 órája

FIFA: rekorddöntések a téli átigazolási időszakban

Minden más foci
2 órája

Lecsapott a norovírus: elhalasztják a finn női hokisok Kanada elleni mérkőzését

Téli olimpia 2026
2 órája

Itt az MLSZ válasza a győri balhéra: Borbély Balázst és Sergio Navarrót is eltiltották

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik