Kézilabda: már csak négy csapat hibátlan a U20-as férfibajnokságban

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2023.09.17. 19:06
Címkék
Keleten és nyugaton is már csak két csapat áll hibátlan mérleggel az U20-as élvonalbeli férfi kézilabda-bajnokságban.

Emlékezetes mérkőzésen győzte le az U20-as élvonalbeli férfi kézilabda-bajnokság 2022/2023-as kiírásának döntőjében a PLER-Budapest a NEKA csapatát, így a fővárosiak vághattak neki címvédőként az augusztus utolsó napjaiban startoló új idénynek.

Bő fél hónap telt el, a Keleti és a Nyugati csoport is három fordulón van túl, ám már csak két-két együttes áll hibátlan mérleggel.

A PLER remekül kezdett, jobb gólkülönbségének (+24) köszönhetően vezeti a keleti divíziót, ám a Ferencváros (+20) sem panaszkodhat az első mérkőzéseire, amely szintén megnyerte mindhárom összecsapását. A pestszentlőrinciek a legszorosabb meccsüket az első fordulóban játszották, az eddigi összes mérkőzését elveszítő Csepel DSE ellen, a Gyöngyös és az addig hibátlan Mezőkövesd ellen már magabiztosabb sikert arattak. A népligeti zöld-fehérek a második körben a tavaly Final Fourba jutó, végül harmadikként végző Pick Szeged elleni rangadón játszották az eddigi legszorosabb bajnokijukat, bár hátrányba egyszer sem kerültek a meccsen.

Nyugaton a BFKA-Veszprém két szoros mérkőzés (a Csurgói KK és a Mol Tatabánya ellen) után egy fokkal könnyebben nyert a Várpalotai BSK-val szemben. A Carbonex-Komló a veszprémiekhez hasonlóan az első két körben izzadt meg jobban: a fiatalok a NEKA elleni, idegenbeli meglepetésgyőzelemmel kezdtek, majd egy góllal a Budakalászt is legyűrték, hogy aztán a BVSC otthonából is elhozzák a két pontot.

Az előző évaddal való összehasonlítás közben azonban érdemes megjegyezni, hogy a csapatok keretei általában jelentősen megváltoznak két idény között, a játékosok közül sokan átlépnek a legidősebb utánpótlás-bajnokságból a felnőttek mezőnyébe, míg a fiatalabbak megérkeznek a korosztályba.

(Kiemelt képünkön: a BFKA-Veszprém U20-as csapata Fotó: Wolf Attila/BFKA)

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: a 16 közé jutásért játszanak a brazilok és a németek, rajt Wimbledonban

Minden más foci
11 perce

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
14 perce

Egy telefon bánta a hullámzást a kanadaiak meccsén – videó

Foci vb 2026
28 perce

Videó: ezzel a góllal búcsúztatta Kanada Dél-Afrikát

Foci vb 2026
37 perce

Kanada az első nyolcaddöntős, mutatjuk a hétfői programot

Foci vb 2026
1 órája

Eustáquio a 92. percben döntött, és továbblőtte Kanadát a legjobb 16 közé a világbajnokságon

Foci vb 2026
1 órája

Kanada a rendes játékidő ráadásában betalált, és kiejtette Dél-Afrikát

Foci vb 2026
1 órája

Rajongás – Morvai Katalin publicisztikája

Kerékpár
1 órája
Ezek is érdekelhetik