Műkorcsolya: szombat este véget ért a budapesti junior Grand Prix

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2023.09.23. 21:40
Címkék
A páros műkorcsolyázók szabadprogramjával szombat este befejeződött a budapesti junior Grand Prix.

Csütörtöktől szombatig népes mezőnnyel zajlott a budapesti Vasas Jégcentrumban a műkorcsolyázók és jégtáncosok junior Grand Prix-je, amelyen több magyar fiatal is jégre állt.

Az eseménysorozat ötödik állomásaként szolgáló magyarországi verseny előtt a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség májusban megválasztott ágazati sportigazgatóját, Bálint Csabát kérdeztük, aki hangsúlyozta, óriási megtiszteltetés, hogy hazánk is bekerült a rendező országok közé.

„A magyar fiatalok az augusztusi tesztverseny eredménye alapján kvalifikálhattak az eseményre, míg a lányoknál a harmadik helyért külön versenyt rendeztünk. Páros műkorcsolyában és a jégtáncosok között sajnos nem tudtunk indítani hazai fiatalokat, ám a juniorkorosztály alatt számos ígéretes versenyzőt találunk, így joggal bízhatunk benne, hogy a jövőben ebben a két kategóriában is szurkolhatunk majd magyar sportolóknak. Bízom benne, hogy a fiatalok a tudásuk legjavát mutatják majd a Vasas Jégcentrumban, nyújtsanak élményt a kilátogatóknak, és szerezzenek saját maguknak is szép pillanatokat” – mondta a sportvezető, az pedig nem kétséges, hogy a négy magyar fiatalnak óriási élményt jelentett hazai közönség előtt, ilyen volumenű eseményen szerepelni.

A fiúk között Vlasenko Aleksandr húzott korcsolyát, aki 156.79-es pontszámmal a 14. helyet szerezte meg. A lányok között három hazai versenyzőt is figyelhettünk. Közülük a legjobb eredmény Dzsumanyijazova Polina nevéhez köthető, aki 155.95 ponttal tizedik lett, míg Major Martina 31. (97.35 pont), Szabó Cintia pedig 32. (89.45) lett.

A részletes eredmények ITT érhetők el.

(Kiemelt képünkön: Vlasenko Aleksandr Fotó: Kovács Anikó)

Legfrissebb hírek

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
11 perce

Hétfői sportműsor: a 16 közé jutásért játszanak a brazilok és a németek, rajt Wimbledonban

Minden más foci
11 perce

Egy telefon bánta a hullámzást a kanadaiak meccsén – videó

Foci vb 2026
21 perce

Videó: ezzel a góllal búcsúztatta Kanada Dél-Afrikát

Foci vb 2026
29 perce

Kanada az első nyolcaddöntős, mutatjuk a hétfői programot

Foci vb 2026
54 perce

Eustáquio a 92. percben döntött, és továbblőtte Kanadát a legjobb 16 közé a világbajnokságon

Foci vb 2026
1 órája

Kanada a rendes játékidő ráadásában betalált, és kiejtette Dél-Afrikát

Foci vb 2026
1 órája

Rajongás – Morvai Katalin publicisztikája

Kerékpár
1 órája
Ezek is érdekelhetik