Cselgáncs: Kriza Anna a junior-vb után az U23-as Eb-n is bizonyítana

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
2023.10.13. 17:04
Címkék
A Budapesti Honvéd 20 éves cselgáncsozója, Kriza Anna a junior Európa-bajnokságon hetedikként, míg a korosztály világbajnokságán – a magyar csapat legjobbjaként – ötödikként zárt. A tervek szerint a fiatal a novemberi U23-as Eb-n is tatamira lép, és Potsdamban úgyszintén a legjobb nyolc közé jutás a célja, de az éremszerzést sem tartja lehetetlennek.

Mint arról beszámoltunk, a magyar küldöttség érem nélkül, egy-egy ötödik és hetedik hellyel tért haza a portugáliai Odivelasban rendezett junior cselgáncs-világbajnokságról. A mieink közül Kriza Anna nyújtotta a legjobb teljesítményt, aki a 63 kilósok között három győzelmével bejutott az elődöntőbe, utána viszont a fináléba kerülésért és a bronzmeccsen is alulmaradt, így ötödik helyen végzett. Mint arról beszámoltunk, a magyar küldöttség érem nélkül, egy-egy ötödik és hetedik hellyel tért haza a portugáliai Odivelasban rendezett junior cselgáncs-világbajnokságról. A mieink közül Kriza Anna nyújtotta a legjobb teljesítményt, aki a 63 kilósok között három győzelmével bejutott az elődöntőbe, utána viszont a fináléba kerülésért és a bronzmeccsen is alulmaradt, így ötödik helyen végzett. 

Összességében elégedett vagyok a teljesítménnyel, mert idén ezen a versenyen hoztam a legjobb formámat, az eredménytől függetlenül 

 mondta a 2019-ben ifjúsági vb-bronzérmes Kriza az Utánpótlássportnak. – Az első két körben nem volt túl nehéz ellenfelem, majd a negyeddöntőt már kicsit nehezebben abszolváltam, hiszen vazaris hátrányba kerültem a francia lánnyal szemben, de utána hamar sikerült fordítani és győzni. Az elődöntőben aztán a japánnal küzdöttem, akivel nagyon kiegyenlített, hosszabbításos meccset vívtunk.

Két-két intés volt már mindkettőnk neve mellett, amikor olyan helyzet alakult ki, hogy az ázsiai ellenfelem öv alá nyúlt, ez pedig szabálytalan, ezért járt volna neki a harmadik figyelmeztetés, tehát én juthattam volna be a döntőbe

 – sajnos a mérkőzésvezető nem így látta, nem sokkal később eldobott a japán, így csak a bronzmeccsen folytathattam. A harmadik helyért egy meggondolatlan indításom után megkontrázta az akciómat az a horvát lány, akitől nemrég az Eb-n is kikaptam. Korábban az Európa-kupa-versenyeken mindig én nyertem az egymás elleni meccseinket, szóval ez a sors furcsa fintora, hogy a világversenyeken viszont fordítva sült el."

Kriza Anna Forrás: EJU

A Budapesti Honvéd 20 esztendős ígérete az egy hónappal ezelőtti, hágai junior Eb-n a hetedik helyen zárt. 

„Az Európa-bajnokság után nagyon csalódott voltam, haragudtam is magamra, ugyanis érmet vártam magamtól Hollandiában. Ez a pofon utána rá is nyomta a bélyegét a hangulatomra a vb-re készülvén. Szerencsére mikorra elérkeztünk a világbajnokság rajtjához, addigra sikerült kijönnöm ebből a gödörből. Igazából nem tűztem ki magam elé hatalmas célokat, csak élvezni szerettem volna a versenyt. Persze, az eredmény szempontjából nézve mindig lehetne jobb, hiszen rendkívül közel álltam a világbajnoki döntőbe kerüléshez, de ha az összképet nézem, nem lehet bennem igazán hiányérzet. A vb-vel hivatalosan is lezártam a junioréveimet, ugyanakkor az idei év még korántsem ért véget számomra, ami a nagy versenyeket illeti. A junior-világversenyeken elért eredményeimmel ugyanis kiharcoltam az indulási lehetőséget a novemberi U23-as Európa-bajnokságon. Mindenképpen szeretnék eljutni a pontszerző helyekig az idősebbek mezőnyében is.

Továbbá, ha hasonlóan jó állapotban – mind fejben, mind fizikailag – tudok neki vágni az U23-as Eb-nek, mint a junior-vb-nek, akkor akár az éremszerzés is összejöhet.

(Kiemelt kép forrása: EJU)

Legfrissebb hírek

Realista vagy inkább túlzottan optimista az amerikaiak legendája?

Foci vb 2026
12 perce

Maresca már télen tudta, hogy a Manchester City vezetőedzője lesz

Angol labdarúgás
29 perce

Az ultrafutás új oldalát tapasztalhatta meg Edelényben

Csupasport
35 perce

Tshabalala sem feledkezett meg Ochoáról

Foci vb 2026
37 perce

Ha június 29. és futball-vb, akkor Pelé, Maradona, Hakan Sükür és egy amerikai csoda

Foci vb 2026
1 órája

Brazília, Németország és Hollandia is klasszikus színekben – a mai mezek

Foci vb 2026
1 órája

A nap, amelyik örökre összeköti Maradonát és Pelét

Minden más foci
1 órája

Lisztes Krisztiánt az új idényre is kölcsönveszi a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik