Kézilabda: nem csak az akadémiai csapatok villognak a leányélvonalban

2023.10.30. 09:09
Címkék
Az akadémiai kézilabdacsapatokon kívül több együttes is remekül kezdett az U17-es és az U19-es leányélvonalban, így jó pozícióból várja a novemberi folytatást.

Párat pislogtunk, és máris eltelt két hónap a kézilabdázók 2023/2024-es évadából. A leánybajnokságokban is teljes erőbedobással kezdték meg a szereplést a fiatalok, a lebonyolítás pedig idén sem változott, az U17-es és az U19-es pontvadászat is Keleti és Nyugati csoportra lett szétbontva, aminek bfejeztével az idény végén következnek a négyes döntők.

Az akadémiai csapatok jó szereplése nem meglepő, persze a fiataljaiknak ugyanúgy jár az elismerés: az U19-esek nyugaton a Győri ETO KC az egyedüli hibátlan együttes, hétből hét sikerrel vezetik a tabellát, míg a legutóbbi fordulóig a Moyra-Budaörs is százszázalékosan állt, a győriektől azonban két góllal kikaptak az első két helyezett rangadóján. Keleten a Dunakanyar Kézilabda Akadémia neveltjei, vagyis a Praktiker-Vác játékosai örülhetnek 7/7-es mérlegnek, hozzájuk hasonlóan a DVSC-Schaeffler is hibátlan, míg őket két pont lemaradással követi a Ferencváros. A három akadémiai gárdára viszont tapad a PC Trade Szegedi NKC, amely szintén nem panaszkodhat az évadkezdésére.

Az emlegetett szegediek az U17-es élvonalban is kiválóan rajtoltak: a Keleti csoportban csak a rosszabb gólkülönbségük miatt másodikak, a Ferencvároshoz hasonlóan mind a hét eddigi bajnokijukat megnyerték. Nyugaton a Győr és a NEKA vezet, ám két pont távolságból követi őket a Kozármisleny és a Bajnok DSE Nemesvámos; izgalmas versenyfutásra számíthatunk a folytatásban is.

(Kiemelt képünket készítette: Vasas Attila, Vasas SC)

 

Legfrissebb hírek

A Real Madrid szerződtette az Inter vb-kiesőjét

Spanyol labdarúgás
21 perce

Hornyák Dóra alighanem örökös rekorderként vonult vissza

Kézilabda
28 perce

Zidane gólja nyugdíjba küldte Figót; mekkorát húzott Van Gaal! – vb-videók

Minden más foci
36 perce

„Mintha elütöttem volna egy fekete macskát” – Verstappen hallani sem akar a bajnokságról

F1
48 perce

Videó: az 1998-as vb-nyolcaddöntőben is 1–0-ra nyert Franciaország Paraguay ellen – akkor még aranygóllal

Foci vb 2026
51 perce

Piros Zsombor nyerte a brassói tenisztornát

Tenisz
57 perce

Paolo Rossi, Roberto Baggio, Hriszto Sztoicskov, Louis van Gaal, no meg Zinédine Zidane is letette a névjegyét július 5-én

Foci vb 2026
1 órája

TCR World Tour: Michelisz dobogón az első franciaországi versenyen

Egyéb autó-motor
1 órája
Ezek is érdekelhetik